Ezt nem láttuk jönni: argentin tulajdonba került a ZTE, az elnök az interneten toboroz befektetőket

Messziről jött emberek...

Messziről jött emberek...
Az ügyvezető igazgató sem marad a posztján.
A Zalaegerszeg aktiválta a kivásárlási opciót.
A Football Meets Data frissítette kiesési valószínűségekre épülő statisztikáit, amely alapján szinte biztosra vehető, hogy a Kecskemét búcsúzik az élvonaltól. De ki lesz a másik kieső?
Kiakadtak a szurkolók.
A ZTE már be is jelentette, hogy ki lesz Márton Gábor utódja.
Könnyen megismétlődhet a tavalyi finálé.
Márton Gábor az MTK elleni meccs után értékelt feldúltan.
Varga Barnabás és Robbie Keane is csalódottan nyilatkozott a Zalaegerszeg elleni bajnokit követően. Utóbbi tudja, hogy mi a dolga.
A csúcstechnológiát Ukrajnán kívül csak a Magyar Honvédség használja.
Szakmai fórumokon előrébb rangsorolják amerikai, dél-koreai, svéd, illetve orosz riválisainál – ez a Lynx, ismertebb nevén Hiúz harcjármű.
Hódmezővásárhelyen Márki-Zay, Debrecenben, Békéscsabán, Zalaegerszegen a fideszes jelölt, Győrben Borkai vezet.
A 43 éves férfi ellen öt hatóság adott ki elfogatóparancsot.
Tűzoltók mentették meg a dolgozó életét.
Régi sztorit elevenített fel a liberális politikus.
Yohan Croizet a 2020-2021-es szezonban az Újpesttel magyar kupagyőzelmet ünnepelhetett.
Lázár János építési és közlekedési miniszter egy sajtóeseményen jelentette be a fejlesztéseket.
Újra keresztezi egymást a két korábbi válogatott futballista, Márton Gábor és Pisont István karrierje. A szakemberek az élvonalbeli Zalaegerszeget szeretnék benntartani a labdarúgó NB I-ben.
Besenczi Árpád a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban maradandó kézsérülést szenvedhetett.