
Meglátása szerint a magyar bíboros „rendkívül lenyűgöző személyiség, akit az egész európai kontinensen tisztelnek”.
Tömegeket várnak a Szent Péter térre a következő napokban.
Közben nyilvánosságra került a bíborosok szavazási sorrendje is.
Törő András, a Pápai Magyar Intézet rektora a katolikus egyház központjából jelentkezett, és megosztott néhány érdekességet a konklávé kezdetéről.
A cikk szerint a magyar kormányfő korán megindította az „Erdő-hadműveletet”.
A pápaválasztó bíborosok szerda délután fél ötkor vonulnak be a Sixtus-kápolnába,
A magyar bíboros a konzervatívok jelöltje lehet.
Minden készen áll a konklávéra.
A konklávé időtartamát nem lehet megjósolni.
Ferenc pápa örökségét értékeli egy bennfentes olasz Vatikán-szakértő a blogján.
A magyar bíboros aláhúzta: „az Egyháznak ma mindenekelőtt a saját küldetésének kérdésével kell foglalkoznia”. Ezt a küldetést az esztergomi érsek szerint az emberiség drámai időszakában kell teljesíteni, ezért Erdő Péter arra kérte a híveket, imádkozzanak a konklávéért, az új pápáért és az Egyházért.
Tisztviselők szerint a múlt szombati, rövid római találkozó a két vezető politikus között nem kevés spontaneitással járt.
Egy kompromisszumos jelöltnek lehet a legnagyobb esélye a konklávén.
A Sixtus-kápolna alkalmi kályhája is bekerül a pápaválasztáshoz.
Három különböző méretben készítette el a következő egyházfő első ruháját egy római szabó.
A Fehér Ház tudomásul vette a realitásokat, és Trumpot ismerve folyamatosan lesznek sürgető, zsaroló kirohanások minden oldal irányában.
Szerintem tévedés politikai álláspontokat illetve egyházon belüli irányzatokat szorosan személyiségtípusokhoz kötni.
A történelem számon tárt pár Orbán, illetve Viktor nevű pápát a katolikus egyház élén. Vegyük sorra őket!