Megoldódott az NB I gólvágójának ügye: új klubja bejelentette a szerződtetését

Három csapat versengett érte, a fővárosiak lettek a befutók.


Három csapat versengett érte, a fővárosiak lettek a befutók.



Elárulta, miért rakták ki a szűrét Újpesten.


Viccesre vették a figurát az interneten.



Egyértelmű üzenetet küldött – a szurkolók meg neki...


Kiderült, hány embert igazoltattak, jelentettek fel és hánynak szabtak ki bírságot.


Nehezen nyelik le, ami történt.


Szélesi Zoltán a Fradi elleni derbi előtt azt kívánta, a csapata ne rombolja le azt, amit a tavasszal felépített.


A zöld-fehérek 5–0-ra nyertek a Szusza Ferenc Stadionban.


A lila-fehérek szurkolói megindultak a lelátón a vendégszektor felé.


Lehet bízni a Kisvárdában, csak nem biztos, hogy érdemes…


Az Újpest német középpályása Dárdai Pálról és a Fradi elleni derbiről is beszélt.


De úgy véli, meglehet ennek az előnye is.


Ünnep lesz a Szusza Ferenc Stadionban.


Új edzőközpontot is építenek a lilák. Újpesten egy teljes klubfejlesztési koncepcióban gondolkodnak.


Ennek ellenére lehet, hogy távozik a klubtól.


Ebben az idényben ez volt a második magyar bajnoki találkozó, amelyen kilenc gól született.


Úgy tűnik, mégis lesz folytatása az esetnek.


Így is lesz új stadion?
