Megvédte csapattársát az edzőtől, erre kirakták a keretből – a Covid és Kína is betett a magyar válogatott játékosnak

A címeres mez volt nekem mindig a legfontosabb. Kitűnő kapcsolatom volt Marco Rossi szövetségi kapitánnyal, de aztán ez megváltozott. Akkoriban Kijevben heti két meccset játszottam az Európa-ligában, a bajnokságban, kifacsarva jöttem haza, és nem tudtam magam kipihenni a meccsekre, nem tudtam úgy teljesíteni, ahogyan szerettem volna. Akkoriban kecsegtető ajánlat érkezett Kínából, harminc voltam, az anyagi lehetőségek miatt igent mondtam, de aztán jött a koronavírus-járvány, nem lehetett utazni, messze voltam. Egyértelmű volt, hogy onnan nem leszek válogatott – örülök, hogy ötvenhét mérkőzésen viselhettem a címeres mezt, nem rágódom azon, mennyi lehetett volna”

Az egyik taktikai gyakorláson Milos Kruscsics vezetőedző indulatosan számon kért valamit Lirim Kastratin: egész pontosan a sípot, mappát a földre dobva megindult felé, és úgy tűnt, neki is megy, s ekkor közbeléptem, nem engedtem, hogy fizikai kontaktus történjen. A védőt megviselte az eset, zokogott, miközben a többiek hálásak voltak nekem, hogy közbeléptem: nem tartottam ezt nagy tettnek, csak így éreztem helyesnek, még akkor is, ha tudom, az edző a főnök”

De amikor a 90+1. percben szóltak, álljak be időhúzó csereként, a szögletzászlónál, ahol melegítettem, kicsúszott egy káromkodás a számon: voltak ott fiatalok, akiknek sokat jelentett volna beállni egy percre, de az edző dönt, beálltam. Nyertünk, másnap hívtak, hogy nincs rám szükség, onnantól a tartalékok öltözőjében volt a helyem. Ezt sajnálom nagyon, mert hittem abban, hogy a mentalitásommal, a tudásommal segítségére lehetek a csapatnak. A játékosok győzködték az edzőt, vegyen vissza, szükségük lenne rám. A nyáron aztán jelezte a szakvezető, számít rám, csakhogy Roderick Duchatelet, az akkori belga tulajdonos addigra már eldöntötte, hogy nem maradhatok. Pedig, ha rajtam múlt volna, Újpestről vonulok vissza.”

Tizenhét évesen kerültem ki, nem álltam készen még arra, ami ott várt, de ezt sem bánom, mert azok az évek rengeteget formáltak rajtam, érettebb személyiség lettem. Persze amikor azt láttam, hogy a tartalékcsapatban a cserém később tíz évig játszott az angol bajnokságban, eszembe jutott, alakulhatott volna másképpen is, de semmiféle rossz érzés nincs bennem. Sérülések, csalódások, kudarcok is voltak, mégis csodálatos húsz évet töltöttem a profi futballban”