Rónai Egon műsorvezető felvetésére, miszerint tavaly novemberben mégis politizált, amikor Orbán Viktort kérdezte a Mandiner díjátadóján, Kapu azt válaszolta: örült, hogy az év közéleti személyiségének választották, és nem akarta megbántani a rá szavazókat azzal, hogy bojkottálja az eseményt. Az űrhajós az április 12-i Facebook-bejegyzéséről is beszélt, amelyben azt írta: „Ma a demokratikus Magyarország győzött. Büszke ország, gyönyörű ország. Ma este vigyázzatok magatokra és egymásra!”
Kapu szerint a posztot akkor tette ki, amikor még csak a részvételi adatok érkeztek, és a közel 80 százalékos részvételt egy demokráciában ünnepelendő eredménynek tartotta. Hozzátette: örült, hogy véget ért az a két év, amelyben rengeteg gyűlöletkeltő megnyilvánulás hangzott el, és reméli, hogy a társadalom el tud kezdeni gyógyulni.
Arra a kérdésre, hogy sok fideszes szavazó árulónak tartja a posztja és a rendszerváltó népünnepélyen készült fotója miatt, Kapu Tibor azt felelte: nem esik jól neki és a szeretteinek sem. Kiemelte ugyanakkor, hogy soha nem kommunikálta, hogy párt színeiben menne az űrbe, az űrkutatás pedig szerinte pártok feletti, kormányokon átívelő ügy kell legyen.