(Aki erre azt mondja, hogy „de az Orbán is”, az milyen „rendszerváltásra” szavazott? És egyáltalán hol látott olyat, hogy Orbán két sajtótájékoztató között egy nem orbánista ügyvédnek üzenget a kormányfői oldalán?)
De ez még hagyján. Ha bűncselekmény gyanúját veti fel, hogy egy volt miniszter a kampány idején roadshow-zott, és lehetséges, hogy egy minisztériumi alkalmazottal vitette le a pincébe a szórólapos dobozt, akkor mit gondoljunk arról, ahogyan Magyar Péter európai parlamenti képviselő az elmúlt két esztendőben eljárt? Olyan indokokkal, hogy muszáj neki vezetnie a brüsszeli TISZA-frakciót és ott sürögni-forogni rendszeresen, mert az segíti az uniós pénzek hazahozatalát, megszavaztatta, hogy felvegye az EP-mandátumot – majd két éven keresztül kizárólag azon a néhány ülésen vett részt, ahol pártpolitikai célú vágóképeket lehetett készíteni.
Most meg szép csöndben az a Bogdán Csaba váltja őt, aki a mandátumot eleve kapta volna. Mit finanszíroztak az uniós adófizetők az elmúlt két évben azzal, hogy Magyar EP-mandátumát szponzorálták? Csak nem egy párt magyarországi építését?