Tóth Vera több milliós karórát villantott a Telexnek adott interjújában (VIDEÓ)

Az énekesnő amellett, hogy a Breitling márka nagykövete, más prémium kiegészítőkkel is szívesen mutatkozik.


Az énekesnő amellett, hogy a Breitling márka nagykövete, más prémium kiegészítőkkel is szívesen mutatkozik.


Azonban egy érdekes keretezéssel jelentették meg Magyar Péter vadonatúj rögeszméjét.


Lehet, hogy karnyújtásnyira vagyunk a teljes összeomlásától.


A politikai valóságot most úgy sem fogja és nem is akarja megérteni a közéletbe becsatlakozott O1G-tömeg.


Megértem ezeket az embereket, hogy nem mentek be anno a Telexbe.


Ismét kiderült, milyen a Magyar Péter féle szeretetország.


Szijjártó Péter 3 óra 15 perces interjút adott a Telexnek. Pontosabban a telexes Fábián Tamás eddig vallatta a külügyminisztert.


A több mint háromórás telexes interjú végén a távozó külügyminiszter arról beszélt, hogy nincsenek miniszterelnöki vagy pártvezetői ambíciói. Azt is elárulta: tavaly súlyos diagnózist kapott, most pedig úgy érzi, a gyermekeivel kell lennie.


A Telexbe ment be a leköszönő külgazdasági és külügyminiszter.


„Pár éve még volt nevem, sőt, lakcímem is Számodra, üzenni sem kellett” – idézte fel Ókovács Szilveszter.


A portál szerzője is már tudni véli, hogy a jobboldali kormány tagjait támadó titkosszolgálatok időzítették az akciójukat, ráadásul politikai döntés következtében.


Érdekesre sikeredett Magyar Péter kampányzárója.


A taktika nem ismeretlen, a négy évvel ezelőtti választáson már találkozhattunk vele, akkor is azzal volt teli az ellenzéki média, hogy magas a részvétel, ami azt jelezheti, hogy kormányváltás jön.


Eckü golyói desszertcseresznyék a holnapi Tisza-vereség tejszínhabos tortáján.


De a normális emberek nem annyira kedvelik az efféle performanszokat.


Az Index által közölt videóból pedig kiderült, hogy a koncertekről távozók választási plakátokat rongáltak meg és gyújtogattak is.


Nézze meg hogyan és miből hergelnek hazánk ellen a Telex és a globalista NGO-k. Mi önként jelentkeztünk, hogy teszteljük őket, mutatjuk a reakciójukat!


Most pedig síri csend honol a szerkesztőségekben.


Wáberer György a Telex stúdiójában égette magát tovább.


Hol húzódik a határ a szerkesztői mérlegelés és a közérdekű tájékoztatás teljessége között?
