A gyógyszeriparból igazolt új államtitkárt Hegedűs Zsolt

Becságh Péter korábban a Roche Magyarország egészségügyi innovációért felelős vezetőjeként dolgozott.

Sajtóértesülések szerint a Nemzeti Nyomozó Irodát is átalakítanák.

A Telex értesülései szerint a Belügyminisztérium teljesen szétdarabolná a 2010-ben létrehozott, nemzetközileg is elismert Terrorelhárítási Központot (TEK), és a Nemzeti Nyomozó Irodát (NNI) is kivennék a jelenlegi struktúrából.
A lap információi szerint a tervezet lényegében megfosztaná a TEK-et a legfőbb funkciójától: a terrorfelderítést elvennék a Terrorelhárítási Központtól, és áttelepítenék a Nemzeti Nyomozó Irodához (NNI). Ezzel az elit szervezet nemcsak a nevét veszítheti el – amelyet a kormány állítólag „politikailag terheltnek” tart –, hanem azt a feladatkört is, amelyre tizennégy éve épült.
Az átalakítás nem áll meg a TEK-nél. A Telex úgy tudja, hogy a „magyar FBI-ként” ismert Nemzeti Nyomozó Irodát (NNI) kivennék a Készenléti Rendőrség felügyelete alól. Ezzel a Tisza-kormány lényegében visszaállítaná a 2012 előtti állapotot. A Telex ennek kapcsán megjegyzi, ez volt az az időszak, amikor kiderült, hogy a "budapesti diszkópápa", Vizovczki László korrupt kapcsolatot ápol magas rangú NNI-s rendőrökkel - sokak szerint ennek hatására szervezte azt át Pintér Sándor, akkori belügyminiszter.
Mindez szerves folytatása annak a tisztogatási hullámnak, amely Hajdu János TEK-főigazgató májusi menesztésével kezdődött – ezt Orbán Viktor már akkor komoly kockázatnak nevezte Magyarország biztonságára nézve –, és amely a közelmúltban a rendőrségi és titkosszolgálati vezetők tömeges leváltásával folytatódott.
Bár a Belügyminisztérium a Telex kérdésére azt írta: „a kormány célja minden esetben az, hogy az állami szervezetrendszer egészében, így a rendvédelmi szervek működésében is igazságos, átlátható, hatékony és a közpénzekkel felelősen gazdálkodó rendszer működjön. Utóbbi azt is jelenti, hogy a speciális szaktudás megtartása mellett, minden esetben vizsgáljuk meg azokat a területeket, ahol a rendszerben ma esetleges párhuzamosság van. Amennyiben a témában előterjesztés készül és döntés születik, arról a kormány a szokásos módon tájékoztatást ad.”
Nyitókép: Facebook