Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A férfit a német hatóságoktól érkezett értesítést követően öt órán belül elfogták Budapest VIII. kerületében, majd előállították.


A férfit a német hatóságoktól érkezett értesítést követően öt órán belül elfogták Budapest VIII. kerületében, majd előállították.


„Folyamatban lévő büntetőügyekkel kapcsolatban Orbán Viktor miniszterelnök nem adhatott és nem is adott semmilyen utasítást – ellentétben utódjával, Magyar Péterrel, aki a nyilvánosság előtt kézivezérli a nyomozó hatóságokat” – hangsúlyozta a párt kommunikációs igazgatója.


Hajdu nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését és vallomást tett.


Mecser Tamás meghallgatásán kiderült, mi lesz a TEK sorsa.


A 28 éves férfit egy ferencvárosi mélygarázsban fogták el, miután a gyanú szerint hazájában több pénzkiadó automatát is felrobbantott és kifosztott.


Hajdu Jánost még május végén mentette fel a pozíciójából Magyar Péter. Most az altábornagy szolgálati jogviszonya is megszűnt.


Sajtóértesülések szerint a Nemzeti Nyomozó Irodát is átalakítanák.


Tovább folytatódik a kormányzati átvilágítás-sorozat.


Egy XI. kerületi társasházban egy fiatal férfi ejtette túszul élettársát, amihez túsztárgyalókat is kivezényeltek.


A hatályos szabályok szerint nem minden leköszönő állami vezetőt illet meg továbbra is személyi védelem.


A magyar fiú már a célpontjait is kiválasztotta és a fegyvert is beszerezte.


Egy ukrán szervezet halállistára tette a TEK főigazgatóját, emberölés előkészülete a gyanú.


Szándékos műbalhé, nincs semmilyen tiltás az eddigi nemzeti rendezvényekhez képest.


Egy ukrán újságíró arról számolt be, hogy a Magyarországon lefoglalt jelentős pénzösszegből Zelenszkij mellett a magyar ellenzék is részesült volna.


A hatóságok elfogták az ukrán tetteseket – de az ügy még korántsem zárult le.


Az ukránok követelik a szabadon engedésüket.


A szállítmány irányításáért egy egykori ukrán titkosszolgálati tábornok felelt – olvasható a közleményben.


A nemzetközi jog alapján az amerikai külügyminiszter különleges védelemre jogosult.


A járőrök az intézkedés közben eldördült lövések miatt kértek erősítést.


A köztársasági elnök hivatala lapunknak cáfolta a 24.hu információit.
