A láthatatlan kapuőrök – hogyan alakítja a média a politikai verseny feltételeit?

A politikai verseny már régen nem kizárólag a pártok, a jelöltek és a kampányok között zajlik. Megkerülhetetlen kérdés, hogy ki alakítja a nyilvánosságot, ki dönti el, mely ügyek kerülnek a figyelem középpontjába, melyek szorulnak háttérbe, és milyen keretben találkoznak a választók a közéleti eseményekkel. A média szerepe az utóbbi évtizedekben jelentősen megváltozott: a közvetítő funkció mellett egyre inkább önálló politikai tényezővé vált. 

Elmosódott határ 

Ez nem magyar sajátosság. Amerikában és Euró­pában is hosszú ideje vita tárgya, hogy a sajtó mennyiben tekinthető tájékoztató és mennyiben politikai szereplőnek. A közösségi média térnyerése, a hírfogyasztás átalakulása és a hagyományos szerkesztőségi modellek válsága mind hozzájárult a mai helyzethez. Az újságírás és az aktivizmus közötti határvonal is elmosódni látszik. 

Magyarországon is jól megfigyelhető ez a folyamat, számos alkalommal bontakozott ki vita arról, hogy a szerkesztőségek mennyiben tekinthetők megfigyelőnek, illetve mennyiben váltak politikai szereplővé. A kérdés azért fontos, mert a média nem egyszerűen beszámol a közéleti eseményekről: kiválasztja, mely ügyek érdemelnek figyelmet, milyen hangsúllyal jelenjenek meg, és milyen összefüggésben értelmezze őket az olvasó. 

Az elmúlt években számos elemzés és oknyomozó munka foglalkozott azzal, hogy több meghatározó magyarországi baloldali-liberális médium jelentős nemzetközi támogatáshoz jutott. Az alapítványi, civil és pályázati konstrukciókon keresztül érkező források önmagukban természetesen nem bizonyítanak politikai befolyást, ám felvetik azt a kérdést, hogy a finanszírozási háttér és a szerkesztőségi működés között létezhetnek-e olyan kapcsolódási pontok, amelyek hatással vannak a nyilvánosság alakítására. 

Finanszírozói és politikai elfogultság 

A vita hosszú időn keresztül elsősorban elméleti síkon zajlott. A médiapiac bizonyos szegmenseinek elfogultságát felvető kritikákat az érintettek többnyire propagandisztikus túlzásnak minősítették. A nyilvánosságot alakító mechanizmusok ugyanis jellemzően láthatatlanul működnek. Egy szerkesztőségi döntés, egy címadás, egy hír kiválasztása vagy éppen elhallgatása nehezen mérhető, és ritkán bizonyítható egyértelműen. 

Az utóbbi hetekben olyan ügy került a figyelem középpontjába, amely új megvilágításba helyezte ezt a vitát. A történet főszereplője a Hírkereső oldal, amely hosszú évek óta a magyar internet egyik legismertebb híraggregátora. A portál jelentősége messze túlmutat saját méretén. Naponta százezrek találkoznak rajta keresztül különböző médiumok tartalmaival, így a rendszer működése közvetlenül befolyásolja, milyen híreket látnak az olvasók. Egy ilyen felület nem pusztán technológiai szolgáltatás, bizonyos értelemben a digitális nyilvánosság egyik kapuőre. 

A vita azután robbant ki, miután Holló Gábor, a portál tulajdonosa egy interjúban arról beszélt, hogy 2022 után változtatásokat hajtott végre a rendszer működésében. 

Indoklása szerint azért, mert szükségesnek látta azon, általa dezinformációnak tartott tartalmak visszaszorítását, amelyekről úgy érezte, hogy aránytalanul nagy nyilvánosságot kapnak. Az interjú alapján olyan megoldásokat alkalmazott, amelyek befolyásolták egyes hírek láthatóságát, illetve azt, hogy milyen gyorsan és milyen hangsúllyal jelenjenek meg az oldalon. 

A kijelentés azért váltott ki nagy visszhangot, mert nem külső kritikáról vagy politikai vádról volt szó. Nem ellenfelek állították, hogy egy média­platform politikai szempontok alapján működik, hanem maga az érintett beszélt arról, hogy tudatos beavatkozás történt a rendszer működésébe az egyik oldal javára és a másik kárára. 

A történetnek van egy másik fontos eleme is. Holló Gábor közéleti szerepvállalása korábban sem volt ismeretlen. Több alkalommal nyilvánosan is kifejtette politikai véleményét, amihez, mint minden állampolgárnak, természetesen neki is joga van, de különös jelentőséget kap egy médiavállalkozó esetében, akinek a kezében van a nyilvánosság szervezésének a lehetősége. 

Mit láthatunk a nyilvánosságból? 

A Hírkereső-ügy jelentősége tehát nem abban áll, hogy egy médiatulajdonosnak lehet-e politikai véleménye, hanem hogy ez a vélemény megjelent-e a platform működésében, és ha igen, milyen mértékben. Az eset azért vált szimbolikussá, mert kézzelfogható példát szolgáltatott arra a gyakorlatra, amelyet eddig vehemensen tagadtak a haszonélvezői. 

A média befolyásolása gyakran nem közvetlen formában nyilvánul meg. Nem mindig az a kérdés, hogy egy hírt elhallgatnak-e. Sokszor már az is jelentős hatással lehet a nyilvánosságra, hogy egy információ milyen címmel, hol, milyen környezetben és mikor jelenik meg. A digitális korszakban a láthatóság legalább akkora érték, mint maga a tartalom. 

Ezért a Hírkereső körüli botrány túlmutat a tulajdonos ízlésén. Nem csupán egy vállalkozás működéséről szól, hanem arról a kérdésről, hogy mennyire átláthatók azok a mechanizmusok, amelyek meghatározzák a közéleti információk terjedését. 

A történet talán legérdekesebb része nem is a beismerés volt, hanem a rá adott reakciók. A közélet régi toposza a Fidesz médiatúlsúlya és kedvező információs környezete. Ennek megfele­lően a nemzetközi sajtó, az európai unió szervezetei és számos, magát civilnek tituláló szervezet rendszeresen foglalkozik a magyar médiaviszonyokkal. 

A Hírkereső ügye nem vált nemzetközi botránnyá. Nem indultak vizsgálatok, nem születtek kemény hangú jelentések, és nem alakult ki széles körű nemzetközi vita arról, hogy egy jelentős elérésű híraggregátor tulajdonosa politikai megfontolások alapján alakította a rendszer működését. A reakciók jelentős része inkább magyarázni vagy relativizálni próbálta a történteket. 

Ez óhatatlanul felveti a kettős mérce kérdését. Nehéz elképzelni, hogy hasonló fogadtatásban részesült volna egy olyan ügy, amelyben egy jobboldali médiatulajdonos beszél arról, hogy politikai szempontok alapján módosította egy jelentős elérésű platform működését. Valószínűleg a sajtó is jóval nagyobb figyelmet szentelt volna az esetnek. 

A Hírkereső körül kirobbant vita azért is kapott különös figyelmet a jobboldali médiában, mert régóta tapasztalható, hogy a nyilvánosság kapui nem semleges elvek alapján működnek. A jelenség a Mandiner esetében is érzékelhető volt: miközben a lap rendszeresen a magyar internet legolvasottabb politikai tartalmai közé került, a forgalom szempontjából fontos híraggregátorokon és ajánlórendszereken keresztül gyakran jóval kisebb elérést tudott realizálni, mint amit az olvasottsági mutatói indokoltak volna. A Hírkereső-ügy nem bizonyítja, hogy minden ilyen eset mögött tudatos politikai szándék állt, de rámutat arra, hogy a nyilvánosságot szervező digitális platformok működése korántsem olyan objektív és automatizált, mint ahogyan azt sokan feltételezik. Ha egy jelentős szereplő maga ismeri el, hogy politikai megfontolások alapján avatkozott be a hírek láthatóságába, akkor az a tapasztalatokat és a gyanúkat is új megvilágításba helyezheti. A szerkesztőségek, platformok és információs kapuőrök döntései közvetlenül befolyásolják a politikai verseny feltételeit. 

A történet tanulsága talán nem is az, hogy egy konkrét szereplő miként használta a saját platformját, sokkal inkább az, hogy milyen könnyen válhatnak láthatatlanná azok a mechanizmusok, amelyek alakítják a nyilvánosságot. 

A Hírkereső ügye ritka pillanat, mert bepillantást enged ebbe a világba. Arra emlékeztet, hogy a politikai verseny nem csupán a pártok és politikusok között zajlik, hanem azoknak a szereplőknek a döntéseitől is függ, amelyek meghatározzák a nyilvánosság működését. És ha ezek a szereplők politikai célok mentén alakítják a játékszabályokat, akkor nehéz azt állítani, hogy mindenki ugyanarról a rajtvonalról indul. 

A Fidesz sikereit gyakran magyarázzák a kedvező médiakörnyezettel. A Soros György-féle alapítványok által is dotált médiahálózat működése és a Hírkereső-botrány azonban azt jelzi, hogy a kép ennél jóval összetettebb. A politikai küzdelmek nem egy semleges információs térben zajlanak, hanem egy olyan nyilvánosságban, ahol a kapuőrök maguk is szereplők. Ez azt mutatja, hogy az előző tizenhat évben kormányzó jobboldal olyan környezetben érte el a politikai eredményeit, amilyenben a nyilvánosság szabályai nem egyformán voltak érvényesek minden résztvevőre.

Nyitókép: Shutterstock/Mandiner-grafika