Újabb korrupciós bomba robbant Kijevben: ezúttal katonai és titkosszolgálati vezetők az érintettek

A botrány középpontjában egy, a háborús körülmények között kulcsfontosságúnak szánt beruházás áll.


A botrány középpontjában egy, a háborús körülmények között kulcsfontosságúnak szánt beruházás áll.


A rendőrség befejezte a nyomozást, az ügy az ügyészségi szakaszba lép.


Deák Dániel szerint a Tisza Párt elnöke saját viselkedésével ismétlődően kompromittáló helyzetekbe sodorja magát.


Legjobb lenne, ha nem kellene látnunk semmit, megis kiderülne, ami ebből a közre tartozik. Például ha drogot fogyasztott, az a közre tartozik.


Ismert, az esetet leleplező férfit azóta súlyosan bántalmazták.

Az ukrán ombudsman vizsgálatot sürget.

Hajdú Péter gúnyos hangvételben reagált Hadházy Ákos és Molnár Áron kritikáira a karórája ügyében.


Nagyon rejtélyesnek akart tűnni a Tisza Párt a hozzájuk „kiszivárogtatott” gyermekvédelmis kutatással, ám mégsem tudták eltitkolni, kik állnak a dokumentum mögött.


Budapest lesz szerdán főleg terítéken a Parlamentben, de más fontos döntéseket is hozhat az Országgyűlés, például szavaznak a képviselők a 14. havi nyugdíj bevezetéséről.


Az Energoatom körüli százmilliós korrupciós botrány Kijevben már az elnöki hatalmi központot is elérheti. Miközben a Nyugat igyekszik Ukrajnán belül tartani az ügyet, Moszkva már von der Leyen nevét is belekeveri a Mindics-hálózatba. Bizonyíték nincs, politikai kockázat annál inkább – különösen, ha nyitva maradnak a brüsszeli pénzcsapok.


Két férfit letartóztattak.


„Itt is minden hazugsággal kezdődött, és most bizonyítékok nélküli vádaskodás és magyarázkodás zajlik” – jelentette ki Gulyás Gergely.


A Mandiner küldetése több, mint a hírek közvetítése. Azon dolgozunk, hogy a konzervatív értékeknek erős, világos és hiteles hangot adjunk. Ebben most Ön is segíthet.


Ezúttal az Economx és az Index veszített az Alkotmánybíróság előtt.


A Somogy megyei rendőrség megerősítette a garázdaság gyanúja miatti kihallgatást a kötcsei incidens ügyében.


A két ellenzéki „fenegyerek” kölcsönösen elismerte egymás olykor szélsőségesnek ható lelkesedését.


„A magyar politikai élet tele van zsarolható, »fogott« emberekkel, Alexander nem lesz az” – nyilatkozta korábban Pikó András, a kerület ellenzéki polgármestere.


Orbán Viktor a Hetek című lapnak adott interjújában beszélt azokról a vádakról, amelyekkel Semjén Zsoltot támadja a baloldal.


Azért vagyok kénytelen így eljárni bizonyos orgánumok esetében, mert az a sok éves tapasztalatom velük, hogy nem korrekten, nem valósághűen juttatják el a válaszaimat a nyilvánossághoz.


A politikai vizekre tévedt influenszer a kritikus kommentek többségét ugyan már törölte az oldaláról, de még így is látszik, hogy a követőinél kezd betelni a pohár.
