ERŐSZAK árán is megvédik a tiszások kiszivárgott adóemelési tervüket – ellökték riporterünket

Válaszok helyett erőszakot alkalmaztak a tiszások.

Válaszok helyett erőszakot alkalmaztak a tiszások.
A sajtószabadság jegyében nem engedte dolgozni az újságírót a Tisza Párt.
A gyanú: garázdaság.
A Tisza-adóról kérdezte az utca emberét a Patrióta új videójában Varga Ádám.
Budai Gyula felhívta arra a figyelmet, hogy Ruszin-Szendi Romulusz legújabb ügye kimerítheti a szolgálati visszaélés gyanúját.
„Ennek a videónak minden másodperce megmutatja ezeknek a lelkivilágukat” – vélekedett a beszélgetésről Bohár Dániel, a Megafon munkatársa.
Nem várt állatok szivárogtak be a hazai belpolitikába.
A zsírleszívási botrányba keveredett volt vezérkari főnök a számára kellemetlen kérdések elől Tisza elnökének testőre mögé bújt.
Volt férje mellett az ellenzéki média munkatársát is helyretette a volt igazságügyi miniszter.
Egymásnak adták a szót élő adásban, becenevén szólítva a másikat.
A Nemzeti Tömörülés elnöke kedvező fényben látja a helyzetet.
A volt külügyminiszter szeretné pótolni az elmaradásait.
A belga Pénzügyminisztérium Vám- és Jövedéki Főigazgatóságának vezetője nyilatkozatában felhívta a figyelmet, hogy a bűnözők milyen „kreatívak” tudnak lenni, ha a drog elrejtéséről van szó.
A külügyminiszter szerint nem a törvénytervezet aggasztó, hanem az, hogy külföldről próbálják befolyásolni a magyar választói akaratot.
Megtiszteltetés köztetek lenni. Ahol harc van, ott rám mindig számíthattok!
Az újságíró egy Katar által ajándékozott, 400 millió dolláros Boeing miatt próbálta kérdőre vonni az elnököt – nem lett jó vége.
Császár Attila azt szerette volna többek között megtudni Szabó Bálinttól, hogy meddig terveznek még hétről hétre demonstrálni.
A Tisza Párt vezére megmutatta, mit gondol a sajtószabadságról – Bohár Dánielt célkeresztbe tette, a jobboldali média elhallgattatását ígéri. Nézze meg a Hotel Lentulai friss adását!
A jelmezes aktivista nemcsak a látványával, de az interjúban elhangzott válaszaival megdöbbentette a sajtó munkatársait.