Tabuk nélkül a Balatonról – a tó sötét titkai is feltárulnak Kovács Emőke új könyvében

Hegyi Lili Gerda interjúja

Miért foglalkozik ekkora szenvedéllyel a Balatonnal?

Somogyi származású vagyok, gyerekkoromtól fogva a Balatonhoz kötődik az életem. Már az egyetemen elkezdtem foglalkozni azzal, milyen ennek a térségnek a története. Az foglalkoztat, hogy a Balaton milyen szerepet töltött be a magyar gondolkodásban a 19. századtól kezdve napjainkig. Ezzel kapcsolatban volt egy hároméves ösztöndíjam a Magyar Művészeti Akadémiánál, és készült egy nagy átfogó munkám erről, ami még kéziratban van. Közben folyamatosan publikáltam napilapokban, magazinokban könnyedebb tanulmányokat, amelyekből összeállt egy értéktári sorozat. Az lett az első kötet, a Balatoni értéktár – Kétszáz év a Pannon-tenger múltjából. Abban olyan történetek vannak, amiket lehet, hogy hallottunk már a Balatonról. Például az első Balaton-átúszó férfié, balatoni sportok, irodalom; nagyobb általánosságok. A második kötet alcíme Történelem és valóság, mítosz és hagyomány. Itt már tabutémák is szerepelnek, amik leginkább az 1945 utáni Balaton történetben van.

Miféle tabuk? 

Az, hogy a legtöbb ember elképzelésében a 1960-70-es évek Balatonja egy retró Balaton, kellemes, szerethető, jópofa. Erre nosztalgiaként tekint a magyar társadalom. De a valóság az, hogy a Balaton 1945 után egy olyan útra lépett, ami addig példátlan volt a magyar történelemben. Ezekről a tabukról pedig még mindig nem merünk, nem akarunk, nem tudunk beszélni. Ilyen például az államosítás, a korszak balatoni feketegazdasága, párhuzamos helyi világai. Már jönnek a nyugataik, és itt vannak a keletiek, 

Vagyis miközben tömegek pancsolnak a tóban, a háttérben figyel a rendőrállam? 

A felszínen van egy boldognak tűnő balatoni világ, de a háttérben nagyon sötét erők dolgoznak. Erre jön még rá az, hogy a Kádár-korszakban a hatalom egyértelműen hasznot akar húzni a térségből. Ebből lesznek olyan történetek, hogy a Balatonnál már nem lehet balatoni halat fogyasztani. Behozzák az argentin hekket, ami a mai napig a balatoni büfék alapszolgáltatása, és nagyon sokan azt gondolják, hogy ez egy balatoni hal. De nem az. Mindez jól szimbolizálja az egész szocialista Balaton-politikát, hogy a finom balatoni fogast eladják nyugatra, közben a magyaroknak meg jó lesz az argentin hekk. Elképesztő bevételei voltak a magyar államnak a nyolcvanas években a Balatonból, de mégis oda jutott a kilencvenesekre, hogy egy kizsigerelt területté vált.

Aki elolvassa ezt a könyvet, lehet, hogy máshogy fog tekinteni a Balatonra?

Elképzelhető, hogy az olvasó majd reflektál olyan kérdésekre: Ma mit várunk a Balatontól? Miért nem értünk bizonyos folyamatokat a Balatonnál? Miért akarjuk egyszerre a balatoni retrót és a modern fürdőtelepülési képet, illetve, hogy megmaradjanak a 19. századi balatoni hagyományok is.

Miről szól a harmadik könyv?

Olyan történelmi mélyfúrások, személyek vagy mozzanatok jelennek meg, amiket egyáltalán nem ismerünk a Balaton történelméből. Például elveszett vagy kevésbé ismert balatoni színművek, operák. A két háború közötti időszak hangsúlyos a kötetben, mert akkor van egy nagyon erős Balaton-politika.

Klebelsberg Kunó szerepe kitörölhetetlen a Balaton fejlesztésében is. Felbukkannak olyan történelmi szereplők, akik 1945 után a Balatonnál sajátos életet éltek. Ilyen például az első divattervező nő, Tüdős Klára, aki a két háború között a magyar elit tagja, majd az ötvenes években kitelepítik. Kevésbé ismert tény, hogy Balatonlellén lesz házmester, és viszonylag hosszú időt tölt itt.

A történelmi szereplőkön kívül miről szerezhet még tudomást az olvasó?

Olyan fejezetek is feltárulnak, amelyeket nem gondolunk hangsúlyosnak a Balaton kapcsán, pedig azok. Például 1945 után hogyan alakul a balatoni szőlészetek sorsa, hogyan államosítják a nagy magánbirtokokat, mi lesz a szakemberekkel. Hogyan alakul a balatoni gasztronómia, ami a két háború közötti időszakban csúcsgasztronómia helyi alapanyagokból, balatoni halakból, szezonális termékekből. Ez 1945 után nagyon változik. A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum néhány korabeli étlapján végig lehet követni azt a folyamatot, ami utoléri a vidéket az 1970-80-as években. Akkor már csak négy-öt alapétel közül lehet választani, és ezek a mai napig a legtöbb büfében megmaradtak.

Mennyi időbe telik egy ilyet könyvet megírni?

Ezek részben viszonylag rövid, másfél-két oldalas írások, de van olyan is, ami három-négy hónap kutatómunkát igényelt. Egy-egy sorért ki kell kérni egy levéltári forrást, vissza kell ellenőrizni könyvészeti adatokból, kéziratokból. Ehhez el kell menni közgyűjteményekbe, mert sok, az interneten fellelhető, Balatonnal kapcsolatos cikkben akadnak komoly tévedések. 

A kutatómunka elején már megvolt a struktúra, hogy melyik kötet miről fog szólni?

Nem. Ezt úgy kell elképzelni, 

Vagy olyan olvasómmal találkozom, aki elmeséli a családja történetét, azt nagyon szeretem. Ha van egy balatoni szál, akkor elindulok azon. Szerepelnek spontán témák, és vannak előre eltervezettek is, amik már régóta foglalkoztatnak. Így jön össze az anyag.

Ha jól értem, az olvasók visszajelzéseiből is ihletet merített? 

Igen, sok olyan írásom van, amelynek indulópontja az, hogy valaki a Facebookon jelzi: van nála egy levél vagy egy kép. Abból majd elindul valami érdekes közös munka. Néha előfordul, hogy nem jutunk semmire, de például a harmadik kötetben is több ilyen családtörténet szerepel, ahol szépen kirajzolódik a teljes tabló. Általában bizalommal fordulnak hozzám, de van olyan, aki nem adja ki a kezéből az emlékeit, csak megnézhetem azokat. Megesett már, hogy megírtam a történetet, és amikor elolvasta az adott személy, hirtelen sokkot kapott, mert először értette meg a dolgok teljes hátterét, és akkor érezte, nem biztos, hogy ezt így a nyilvánosság elé akarta hozni. 

Más pedig meghatódik?

A forrásadó olvasók mindig meghívást kapnak a bemutatókra. Most is volt olyan leszármazott, akinek az egyik felmenője festőként megörökítette a Balatont. Az jó, amikor ők megkeresik azt az írást a könyvben, ami hozzájuk kapcsolódik. Ez nagyon személyes, és nagyon élővé teszi ezeket a történeteket.

Hogy ítéli meg munkája jelentőségét, értékét?

Amikor elkezdtem ezzel a témával foglalkozni, eléggé alábecsült volt. A közvélemény arról szólt, hogy a „Balatonnál csak fürdeni szoktak, és ennek nincsenek mélységei”. Akkor még, huszon-egynéhány évesen nem tudtam összerakni, hogy ennek a témának milyen jelentősége van, de azt éreztem, hogy ennél több a Balaton története, és sokkal nagyobb összefüggéseket lehet felmutatni. Ennyi idő után ez igazolódni látszik. A Balaton története lényegében a magyar kultúrtörténet lenyomata, az egyik legfontosabb magyarországi igazodási pont, leképeződése mindannak, ami a magyarságra jellemző. És olyan kulturális értékek összessége, amelyek egyetemes magyar értékek is. Írásaim nagyrésze értékmentő – tudatosítani szeretném, hogy milyen sok meghatározó magyar történelmi szereplőnek volt köze a Balatonhoz, hogyan formálták a Balaton-képet az ő gondolataik. Az írások egymástól függetlenül is olvashatók, de ez az elv húzódik mindegyik mögött.

A magyarok ön szerint tudnak a Balatonnak ezen kulturális értékéről? 

A térség két hónapra szűkülő szezonális jellege azt eredményezi, hogy csak használatban van a környezet, és a legtöbb ember szemében nincs értéke annak a rengeteg kulturális ténynek és lenyomatnak, ami körülvesz minket. Arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy szinte mindegyik település számos pontján áll egy emléktábla/szobor, ne menjünk el mellettük csukott szemmel, 

Igazából jó lenne egy virtuális térkép is a Balatonról ennek kapcsán, hogy jobban tudjuk kapcsolni ezen tényeket. De a könyvem egyértelmű támpontokat ad a déli és az északi part kapcsán is. A harmadik kötetben talán kicsit túlteng az előbbi, aminek az oka, hogy visszaköltöztem Somogyországba a fővárosból. Amikor az ember közelségbe kerül egy hellyel, mindig nagyobb az inspiráció.

Sok elismerést, díjat kapott már a munkájáért. Ez is egyfajta igazolás?

Egyszerű közegből indulok. Ezek a kitüntetések a kaposvári panelból, ahol gyerek voltam, számomra elképzelhetetlenek voltak. Onnan és innen nézve is hatalmas elismerés. Először megyei szinten, mert én nagyon nagy somogyi lokálpatrióta vagyok. Ebben az évben három díjat kaptam: a Somogy Polgáraiért Díjat, ami somogyországi, a Balaton-díjat, amit kifejezetten a balatoni tevékenységemért kaptam, illetve a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, szintén a Balaton-kutatásokért. Egyértelműen utóbbi volt a non plus ultra. Az elején nem is tudtam felfogni. Ehhez hozzájárul az is, hogy nőként végigmenni ezen az úton nem volt olyan egyszerű. Nehéz munka volt, nagyon sok lemondással, rengeteg éjszakázással járt. Ami könnyű, azt mindenki csinálja. A nehezet nem mindenki, úgyhogy én ezt az utat választottam.

Ha már a nők és a siker: női szereplők és sorsok is szerepelnek a legújabb könyvben?

Nem mondom azt, hogy csak a női történeteket szeretem, de igen, vannak a kötetben olyan nők, akiknek a sorsa megérintett. Például a korának egyik ismert írónője, Bohuniczky Szefi, aki somogyi kötődésű és a két háború között a Nyugatba is írt. Modern író volt, vannak balatoni és somogyi vonatkozású írásai. Ő 1945 után szinte megszűnik létezni a magyar irodalmi élet számára, politikai okokból. Az élettörténete nagyon foglalkoztatott. Szintén meghatározó téma volt számomra a Méhes vagy a Korbuly család története és balatoni szálai.

Nyitókép: Siófok, fövenyfürdő, 1917 (Fortepan/Schoch Frigyes)