„Na akkor aztán én, aki korábban soha nem foglalkoztam politikával, sőt, általában fel sem ismertek az utcán, csak ha megszólaltam, hirtelen kaptam hideget-meleget. Fájó volt megélni, hogy Fidesz-bérencnek meg Fidesz-nyaloncnak neveztek, holott soha egy szavammal, megnyilvánulásommal nem adtam erre okot. A felkérést némi gondolkodás után és ellenszolgáltatás nélkül – ez volt a feltételem –, nagyon egyszerű indokból vállaltam el. Mivel negyven évig a beszéd volt a hivatásom, úgy gondoltam, a kérdéseimmel, a személyemmel, az odafordulásommal és a figyelmemmel talán tudok segíteni abban, hogy megértsük egymást” – emlékezett vissza az egykori műsorvezető. Hozzátette, mindennek, a soha nem látott mélyponton lévő eldurvult közbeszédnek és „a gerjesztett félreértéseknek” az ellenére töretlenül bízik benne,
hogy embertől emberig vezethet még út.
A könyvben ezt egy megható személyes példával is alátámasztja, ahogy külön fejezet szól a gyerekkorról, a kudarcokról, sikerekről, a szólás valódi és átvitt értelmű mesterségéről, sőt arról is, hogyan jutott eszébe hatvan felett újra beülni az iskolapadba, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem teológia szakán megerősítést nyerjen, amiben mindig is hitt: