Évek óta zajlik a csata: most újabb szövetségest szerzett Orbán

„Eddig is következetesen, stratégiai gondolkodással építette a jobboldali együttműködést” – állapította meg a Faktum tényellenőrző portál.

„Eddig is következetesen, stratégiai gondolkodással építette a jobboldali együttműködést” – állapította meg a Faktum tényellenőrző portál.
Teljesen átvilágítanák a zöldpropagandista szervezeteket.
„Lengyelországnak és Magyarországnak közös érdeke az Európai Unió politikai központosításával szembeni fellépés” – fogalmazott a Szejm alelnöke.
Igyekezett megnyugtatni az olvasóit a „független tájékoztatás” során a Der Standard.
A lap szerint nem volt jó húzás Orbánnal szövetségre lépni.
Sőt, mi több: Orbán nemcsak saját országát védte, hanem más nemzetek érdekeit is szolgálta, és bebizonyította, hogy létezik alternatíva a globalista behódolással és a szuverenitás feladásával szemben.
A miniszterelnök felszólalt a Patrióták gyűlésén a franciaországi Montargisban.
A kormányfő szerint egységesnek kell maradnunk, erőt kell mutatnunk.
Egyáltalán nem zárható ki, hogy egyszer valóban megvalósul „Brüsszel elfoglalása”.
„Egyre szervezettebbek, egyre erősebbek vagyunk. A jövő a Patriótáké!” – jelentette ki Gál Kinga.
„A USAID-botrányok sorozata sok brüsszeli EP-képviselő szemét felnyitotta” – mondta a Fidesz uniós parlamenti képviselője.
Az Európai Néppárt szélkakas politikája, a Fidesz és a Patrióták küzdelme Brüsszelben, Ferenc Pápa politikai öröksége – ezekről is szó esett Gál Kinga fideszes Európai Parlamenti képviselővel folytatott interjúnkban.
Hiába áll ellen az Európai Bizottság, a harc csak most kezdődik. Minden ki fog derülni az NGO-król.
Gál Kinga és Jordan Bardella kemény üzenetet küldött az Európai Bizottságnak.
Franciaország, Spanyolország, Magyarország, Olaszország és Hollandia jobboldali nagyágyúi gyűltek egybe.
„Brüsszelnek nem volt joga arra, hogy kizárja a magyar egyetemistákat és kutatókat az Erasmus és a Horizon programokból” – mondta Hankó Balázs.
Arról, hogy a konzervatívok és a szélsőjobboldaliak együttműködése hogyan veszélyezteti Európa versenyképességét. Nem vicc.
A Brussels Signal szerzője szerint szemmel látható, hogy a régi, megszokott rend kezd visszaszorulni Európában.
A magyar miniszterelnök egy erős alternatívát nyújt az Európai Unió számára.
Érdemi tényfeltáró vizsgálatokat szorgalmaznak a jobboldali pártok.