A régi kert

A világ és benne a nemes úr még nem sejti, hogy újabb háború készülődik. A kertember 51.


A világ és benne a nemes úr még nem sejti, hogy újabb háború készülődik. A kertember 51.




A kiadós havazással, erős széllel és nagy hideggel jelzi a tél, hogy még él, és az előző évek langyossága csupán átverés volt a részéről. Hegyi Zoltán írása.


Délutánra érkezett meg a fagy, váratlanul és hirtelen, egy óra alatt nyolc fokot esett a hőmérséklet és a hőmérő higanyszála. Hegyi Zoltán írása.


Repült is a képzelete mindjárt, itt hagyva csapot és papot, ítéletidőket, vissza az időben úgy háromezer évet, egyenesen Krétára, bele a minószi kultúra és civilizáció közepébe, erotikus jelenetekkel tarkított freskók közé, a szigetlakók egyszerre zárt és nyitott társaságába, akiket körülölelt a tenger.
Leguggolt a málnák közé. „Ember a gazban – gondolta –, tehát egyfajta gazember.” Vagy mégsem. Na jó, egy kicsit, bizonyos szemszögből.

Az van, hogy a kert szimbóluma egyrészt a földi paradicsomnak és magának a kozmosznak, amelynek középpontja az édenkert, másrészt előképe mintegy az égi paradicsomnak.

Ez a világ végképp megérett a pusztulásra. Tekintve, hogy a benne lakó emberiség jelentős hányada menthetetlenül hülye.
De talán jobb ezt nem tudni – vélte a kertember –, a tudás amúgy is a nem tudás. Ez hát a cél, a holtig való tanulás egyetlen célja és egyben oka.
A kertember is így tett, karjait széttárva és az ég felé lökve üdvözölte az északi szelet, magában bocsánatot kérve tőle azokért a megjegyzésekért, amelyekkel általában illette.