A Kertember 34. – Mi hát a kert?

Tavasz táncolás
Korai örömökkel
Szoknyalibbenés.

A kertember ásott. Annak ellenére, hogy természetesen tisztában volt az ásásmentes kert számtalan előnyével (a lusták eldorádója, ízületek kímélése, a talajlakók vegzálásának elkerülése), de nem volt kedve évekig szórakozni a tarackkal. Sem azzal a másik nyavalyással, aminek a gyökerei úgy terülnek szét hosszában és széltében, akár valami nyálkás pókháló.

Ásott tehát, ha nem is nagyon és mélyen, épphogy csak egy kicsit, úgy fél ásónyomnyit. Az új magaságyások miatt, azoknak az eljövendő helyén. Ekkor váratlanul, ki tudja, agyának melyik tartományából felbukkant egy szöveg, ami ezt megelőzően az interneten került elébe, hol máshol. Ez: „Ha a pedofília csak egy szexuális irányultság, akkor az elásásuk csak kertészkedés.” Nem tudta, sírjon vagy inkább nevessen, így aztán ásott tovább, immáron dudorászva. Böjtmás, avagy kikelet havában, ezért inkább csak úgy magában, magának. „Egy madár ül a vállamon, ki együtt született velem.” Amikor abbahagyta, és a föld forgatását is egy kicsit, leült egy padra, és hagyta, hadd forogjon tovább a föld.

Weöres felettébb alkalmas ehhez az állapothoz. „Néha messzire kell menni, hogy az ember rájöjjön, hogy minden, ami számít, az otthon van. Ne keressük, mert nem találjuk máshol azt a békés nyugalmat, ami átjárja a szívünket és átöleli a lelkünket.”