Sürgősen rendet kellett teremteni: román rendőrök jelentek meg Magyarországon

Nem véletlenül esett rájuk a választás.

Nem véletlenül esett rájuk a választás.
Még Szijjártó Pétert is figyelmeztette.
Látványosan halad a mohácsi Duna-híd és a hozzá kapcsolódó gyorsforgalmi út építése, miközben a helyiek már a leendő híd nevéről is szavaznak.
A Tisza Párt elnöke május óta folyamatosan veszít politikai súlyából, és az ünnepi események sem tudták visszahozni korábbi vonzerejét.
Ha minden menetrendszerűen halad, 2035-re a világ minden országa közül Magyarországnak lesz a legjobb a közúti infrastruktúrája.
A politikus éppen segélyszállítmánnyal érkezett Ukrajnába, amikor megsérült az orosz támadás következtében.
Több mint 1500 embert kellett kimenekíteni Kréta keleti részén.
„Mi úgy akarunk az ukránoknak segíteni, hogy közben magunkat nem tesszük tönkre” – húzta alá a miniszterelnök rádióinterjújában.
Újabb 34 kilométerrel bővül a gyorsforgalmi út.
A múltat tisztelni kell, ápolni és őrizni belőle azt, ami arra érdemes. De nem szabad abban élni.
A zenész és az énekesnő kapcsolata ugyan véget ért, de a színpadon továbbra is együtt dolgoznak majd.
A bukott miniszterelnök visszavonulása a lengyel mintát készíti elő.
Az építési és közlekedési miniszter arra is kitért, hogy már 22 éve gyalázzák és támadják, mégis állja a sarat.
Gyorsforgalmi utat adott át a miniszterelnök, de az aktuális EU-s ügyekről is beszélt.
Ezek a talajbeomlások igen gyakoriak Szöulban.
Sikeresen visszatért a Földre a SpaceX Dragon űregysége.
Jelentős kedvezménnyel lehet majd megvenni jövőre a megyei autópályamatricát.
Az van, hogy a kert szimbóluma egyrészt a földi paradicsomnak és magának a kozmosznak, amelynek középpontja az édenkert, másrészt előképe mintegy az égi paradicsomnak.
Az elmúlt hetekben átélt találkozásokra és kapcsolódásokra mind-mind ajándékként tekintettem. 2024 Adventjében könnyek helyett élményeket kaptam.
Florida egyik megyéjében az új elnök nevét viseli innentől az egyik sugárút.