Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Mandiner tartalomszolgáltatása megszűnt, azon kizárólag korábban közzétett archív tartalmak érhetők el.

Út a pszichiátriára

2025. december 19. 05:53

Kormánypárti médiumok háza táján visszatérő dilemma: helyes-e, ha gyakorló elmebetegek akcióiról tudósítunk.

2025. december 19. 05:53
null
Pilhál György
Magyar Nemzet

„Kormánypárti médiumok háza táján visszatérő dilemma: helyes-e, ha gyakorló elmebetegek akcióiról tudósítunk. Magam kifejezetten jónak tartom ezt a preventív szerkesztői megközelítést, a túlmozgásos aktivisták rendszeres szerepeltetése ugyanis a maga elrettentő hatásával a közjót szolgálja. (Jó példa volt erre Gyurcsány Ferenc rendszeres mutogatása, aki pályája során négy kétharmadot hozott a nemzeti oldalnak.) Ebből indulva Magyar Péter minapi csörgősipkás fellépése is a kormányoldalt erősítette. A túlmozgásos ember a napokban a Péterfy Sándor utcai kórház egyik telephelyét látogatta meg – hívatlanul –, ráadásul egy olyan épületbe nyitott be, ahol pszichiátriai betegeket is kezelnek. Több beszámoló szerint az őt figyelmeztető biztonsági őrt félrelökve kezdte a vizitet. (Mintha 2018-ban lennénk, az ellenzék emlékezetes MTVA-székházlátogatásán; Hadházy, Bangóné, Varju… Megvan? Nincs új a nap alatt.)”

Kapcsolódó vélemény

Idézőjel

A fővárosi ellenzéki elit ezt szemlélve arra számít, hogy Magyar Péter kormányra kerülve mégis azt teszi, amit ma az ellenzéki Oroszország-szakértők képviselnek?

Nyitókép forrása: Kisbenedek Attila / AFP

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vakiki
2026. január 02. 09:20
Na,de ha a pszichiátriára nyitott be,miért is nem maradt ott mindjárt?! Pont jó helyen kezdett. Odavaló a fosi.
Válasz erre
1
0
Geza2
2025. december 20. 12:08
"a biztonsági őrt félrelökve" Ilyen Nyul Béla volt a biztonsági őr? Miért nem kevert le egy sallert a betolakodónak?
Válasz erre
3
0
Frenk
2025. december 19. 20:34
Dakota mondás... Időseket, elmebetegeket ne bántsa senki...a PötiPeti nem idős, de a második tökéletesen illik rá...oszt jó napot :)
Válasz erre
7
0
august
2025. december 19. 18:41
:) Hiába no 'Grác messze van, oda nem engednék be, keresni kell közelebb egy helyet (próbafekvésre) választás utánra... (Ha má' az Orbánfóbiás szektásoknak egy Whisről rendelt pót-Orbánt játssza)
Válasz erre
7
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!