Téli tenger

„A vonaton még nem volt semmi baj. Velencében kezdődött, a sikátorokkal.” Az Utas és holdvilág kezdő sorai. Ezek zakatolnak a fejében. De nem megy el most Velencéig. Trieszt belvárosától néhány kilométernyire üldögél, és a tengert bámulja. A tenger mélykék fehér fodrokkal, habokkal, mert fúj a szél. A Miramare-kastély egyetlen szélvédett helyén napozik egy hatalmas kőből kifaragott lépcsőfokon (isztriai márvány), hátát a falnak támasztja, feje fölött sirályok köröznek, néha lecsapnak a vízre.

Kikapcsolja Szerb Antalt a fejében, és csak úgy van. A jelenidejűség tökéletes birtokbavétele. Becsukja a szemét. Aztán kinyitja. Az oszlopokat nézi, vakmerő kőművesek keze munkáját. Ott fent a szirten, a magasban, alattuk sziklák, azokhoz csapódnak a hullámok, ők meg rakják a köveket, egyiket a másikra. Vajon a Miksa fel mert volna oda menni? Vagy Carl Junker? Mert a castello di Miramarét Habsburg Miksa osztrák főherceg találta ki és rendelte meg a maga, valamint kedves felesége, Sarolta belga királyi hercegnő gyönyörűségére. Majd 1856 és 1860 között fel is épült Carl Junker tervei alapján. Dől is belőle a romantika rendesen. Meg a neogótika. Mondjuk a Miksáról feltételezett némi szárnyalást a kertember, végül is elment Mexikóba is császárnak, hogy aztán golyó által végezze. De előbb még itt fogadta 1864. április 10-én a mexikói küldöttséget.