A BBC megtiltotta az újságíróinak, hogy részt vehessenek az antiszemitizmus elleni meneten

Komoly kettősmércére derült fény az objektív újságírás mércéjének tartott BBC-ben.

Komoly kettősmércére derült fény az objektív újságírás mércéjének tartott BBC-ben.
Máshogy alakultak a dolgok, nem a megbeszéltek szerint, épp ellenkezőleg.
A távközlési miniszter szerint a TikTokos tartalmak „aláássák a társadalmi békét, megbontják a családok egységét és károsan hatnak a társadalmi kapcsolatokra”.
Nem lehet másik helyszínre költöztetni a sorsdöntő Eb-selejtezőt, 3-0-al nyerheti a magyar válogatott a le nem játszott összecsapást.
Brüsszel erőszakkal hallgattatja el azokat, akik a migrációról kimondják az igazságot!
Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő válaszintézkedéseket helyezett kilátásba.
Karsai Dániel szerint „az életvégi döntések meghozatalának teljes magyarországi tilalma” sérti az alapvető emberi jogait.
A főpolgármester buborékban él a Fidesz fővárosi frakcióvezetője szerint.
Az Unió elvárárai ellenére belátta a kormány, hogy változtatni kell a napelemesek elszámolásán.
A miniszterelnök politikai igazgatója reagált a Soros-alapítvány távozására.
A NATO éppen a napokban adott egy jól érthető és hallható „nem” választ Zelenszkij elnöknek. Interjú.
Még 2021 novemberében választották házigazdának az oroszokat
Kövesse a Facebookon!