Aranyosi Péter csúnyán lejáratta magát Juszt László műsorában

Történelmi párhuzamot hozott fel arra, hogy szerinte mikor kezdődik egy diktatúra.


Történelmi párhuzamot hozott fel arra, hogy szerinte mikor kezdődik egy diktatúra.


Sarokba lett állítva Magyar Péter házi humoristája.


Közlemény kiadására is kötelezték őket az ügyben.


Utoléri a végzete Aranyosit, aki Puzsér Róbert tüntetésén fogdosta, majd lökdöste a Patrióta riporterét.


Varga Ádám a The Fair Right és a Patrióta riportere volt a Reakció vendége. Ádám új részleteket mondott el az Aranyosi Péterrel történt megdöbbentő esetről, és a hozzá kapcsolódó balos hazugságcunamiról, de szó esett a jobboldali sajtót ért támadásokról, a Magyar Péter-jelenségről és a baloldali influenszerekről is.



Arra voltunk kíváncsiak, elfogadhatónak tartják-e, hogy Aranyosi Péter egy riporter kérdéseire előbb sértegetéssel, majd lökdösődéssel reagált. Választ azonban hiába vártunk.


A Patrióta riportere azonnal visszavágott, amikor az agresszív humorista az áldozat szerepét próbálta eljátszani.


A humorista Puzsér Róberték vasárnapi tüntetésén tett becsmérlő megjegyzéseket egy riporterre, akit a felvételek tanúsága szerint fel is akart lökni.


A tiszások már csak ilyenek. Árad a mocsok belőlük. Semmi jóra nem számíthat, aki rájuk szavaz. A gyerekek védelmére a legkevésbé. Horváth K. József írása.


Mező Gábor egyetlen képpel és néhány ironikus szóval kommentálta Aranyosi Péter balhés fellépését a Puzsér-féle tüntetésen.


A humorista egymás után szállítja a vállalhatatlan kijelentéseket.


Megkérdeztük az Aranyosi Péter előadásait sugárzó televíziós csatornát és a humorista társulatát arról, vajon szerintük belefér-e, hogy valaki riportereket sérteget és lökdös.


Aranyosi Péter igyekszik magát áldozatként beállítani.


Ragadós Ruszin-Szendi Romulusz példája a tiszásoknál.


Erre a rendőrség galád módon elveszi a fegyverét.


Pedig Aranyosi számára ez egy becsületes vereség is lehetett volna. Ez viszont most egy becstelen győzelem. Horváth K. József írása.


Aranyosi, Majka és Krúbi a halálsoron találkozott össze. Az Orbán Viktor halálát kívánó soron. És aligha kérdés, hogy kit szeretnének hatalomba segíteni nemes gondolataikkal.


A humorista a VASTAPS gyűrű-díjat vehette át.


A közösségi médiában többen kikeltek a radikális tiszás ellen, aki még a börtönt is kockáztatja, de csak folytatja.
