Ettől eldobják az agyukat az Európai Bizottságban: váratlan helyről kapott új szövetségest Magyarország és Szlovákia

Orbán Viktor és Robert Fico régóta következetes álláspontot képvisel.


Orbán Viktor és Robert Fico régóta következetes álláspontot képvisel.


A Tisza Párt vagyonadója először az 5 milliárd feletti vagyonokat célozta, aztán már az 1 milliárd felettieket is. Ha így folytatódik, hamarosan azok is fizethetnek, akiknek semmijük sincs, csak hitelük. A történelem jól ismeri az ilyen gazdaságpolitikát. A történet vége mindig ugyanaz lett, a gazdagok elmentek, a középosztály pedig fizetett.


Konzultációt folytatunk az oroszokkal – árulta el a Mandinernek Orbán Viktor.


„Ebből nem pluszbevétel, hanem vagyonexport lesz” – jelentette ki a tervről a Blochamps Capital ügyvezetője.


Berlin azt is kitalálta, hogyan lehetne lepapírozni a dolgot.


Újabb szakértő mutatott rá a tiszás ötlet Achilles-sarkára, ezúttal a kormánykritikus lap hasábjain.


Az Ellenpont felhívta arra a figyelmet, hogy bár Forsthoffer Ágnes azt sérelmezte, hogy az egyik utcaképen nem a szülei háza látható, kiderült, hogy az ingatlan a földhivatali dokumentumok szerint éppen mellette helyezkedik el.


A miniszterelnök olyan mérleget vont, amire méltán lehet büszke minden magyar ember.


Némi utánajárással kiderül, hogy a Tisza-adó kidolgozójának jócskán van mit a tejbe aprítania: szerteágazó érdekeltségek és luxusingatlanok köthetők a nevéhez.


Rendkívül negatív következményekkel járhat a leggazdagabb magyarok vagyonának megadóztatása. A Tisza vagyonadója miatt nemcsak a külföldre menekítés indulhat be, de már eleve a vagyonok megállapítása is komoly problémákba ütközne. A csodafegyvernek tartott ötletből ráadásul bevétel sem biztos, hogy lenne.


Magyar Péterék adórendszerében egy légiforgalmi irányító havonta több, mint fél millió forintot veszítene.


Teljesen kiakadt az ukrán kémügy főszereplője.


Hosszú ideje vita, vajon a bérlakásokkal, vagy a saját ingatlanhoz jutással lehet igazán segíteni a fiatalokat. A válasz országonként eltérő lehet, de az biztos, hogy anyagilag sokkal hasznosabb egy saját otthon, főleg idős korban, bár a gyermekvállalási kedv szempontjából sem elhanyagolható.


A „woke kapitalizmus” így nem a XX. századból örökölt egyenlőtlenségek megoldásává, hanem éppen azok 21. századi újratermelőjévé válik.


Hollandiában és Ausztriában pedig egyre rosszabb a helyzet.


Hazánkban nőtt a legnagyobb mértékben a lakosság medián vagyona Európában 2023 és 2024 között.


Az ellenzék szűklátókörű narratívája kizárólag a GDP-ből levezetett egyéni fogyasztásra épül. Ez a megközelítés mára elavult és túlságosan leegyszerűsítő. Szalai Piroska írása.

A rendszerváltozás után először történt meg, hogy folyamatosan gyarapodott az ország közös vagyona.

2023-ban a magyar háztartások megtakarítási rátája elérte a 20 százalékot, ami az EU-tagállamok közül a legmagasabb érték. Ezzel szemben az uniós átlag 13,3 százalék volt. Szalai Piroska elemzése.


Lassan olyan szegény lesz, mint a templom egere.
