Előállt a mestertervvel Zelenszkij: egy szempillantás alatt belesodorná a háborúba az Európai Uniót
„Figyelembe véve a harctéri helyzetet, nem látjuk, hogy Oroszország meg akarna állni” – mondta az ukrán elnök.

„Túlságosan eldurvultak a dolgok” – mondta a munkácsi 128. hegyi rohamdandár tüzére.

Három nap eltávot kapott Traski Viktor, hogy részt vegyen a Közép-európai Stratégia Intézet (ICES) által szervezett Re:Open Zakarpattia fórumon, ahol az Index munkatársa is tudott vele beszélni.
A munkácsi 128. hegyi rohamdandár tüzére később már indult is vissza a zaporizzsjai frontra. Az Ungvári Nemzeti Egyetem matematikusoktatója még 2022-ben önkéntesként vonult be. Elmondása szerint a front megacélozta, és a háborút meg lehet szokni, de a két kisfiától való elválást soha.
A háború befejezése kapcsán így fogalmazott a katona: „remélem mielőbb, de attól tartok, nagyon nehéz lesz. Túlságosan eldurvultak a dolgok. Ha ’22-ben vagy ’23-ban bizonyos országok másképpen állnak a helyzethez, békét sürgetnek, akkor talán másképpen alakulhatott volna.
A kárpátaljai magyarság helyzetével, és jövőjével kapcsolatban pedig így válaszolt: „átalakul. Sokan mondják, hogy a különböző törvények elnyomnak minket.
Én úgy látom, 2014 óta a háború sokkal nagyobb problémát jelent a magyarságnak.
Mert lehetnek bármilyen szuper törvények, amelyek akár megvédenek, de mire megyünk vele, ha nem marad ember Kárpátalján? Akkor hol lesz a nyelv? Hol lesz a kultúra? Nem lesz ott semmi. Jómagam 2015 óta az ungvári egyetemen dolgozom, ahol magyarul oktattam. Már akkor érezhető volt, hogy csökkent a felvételizők száma. 2022 óta pedig alig lehet diákot találni. No nem azért, mert inkább az ukrán egyetemekre mennek, hanem mert kiutaznak, valószínűleg a mozgósítás miatt is. És ezzel együtt kiürülnek az iskolák. Én otthon a fiúkkal magyarul beszélek. Biztos vannak, akiknek nem tetszik, de én még nem találkoztam olyannal, aki számonkért volna miatta” – mondta Traski Viktor.
Ezt is ajánljuk a témában
„Figyelembe véve a harctéri helyzetet, nem látjuk, hogy Oroszország meg akarna állni” – mondta az ukrán elnök.

A nyitókép illusztráció. Fotó: MTI/ EPA / Andrew Marienko
***
Ezt is ajánljuk a témában
Döbbenet, a miniszterelnök tendenciákról és földrajzi bontásról beszél! Pedig mennyivel előremutatóbb kiposztolni egy fél füllel hallott téves adatot és szörnyülködni rajta egy sort. Francesca Rivafinoli írása.

Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

Mindezt az orosz védelmi minisztérium erősítette meg, ukrán oldalról nem érkezett jelentés.


Ha nem megy önként, megy kényszerrel.


Ukrajna információi szerint az orosz hadsereg egy kiterjedt támadás előkészítésén dolgozik.
