„Tartóztassák le azt a brazilt!” – öt évig figyelték Szoboszlait

A szurkolók a hajukat tépik, hogy klubjuk nem vásárolta meg a magyar futballistát.


A szurkolók a hajukat tépik, hogy klubjuk nem vásárolta meg a magyar futballistát.


Egyszerűen csak hátradőlni, és élvezni!



Ismét a magyar válogatott csapatkapitányával példálóznak.


Nagyobb a baj, mint amekkorának elsőre tűnt.


Most télen ajánlatot is tettek érte!



Szorítja az idő a lipcseieket. Továbbra is bizonytalan Gulácsi Péter jövője.




Ha ez igaz, úgy a Ferencváros mellett az MTK is nagyon jól járhatna.


Gulácsi Péter még mindig a legjobbak között van.


Őszinte részvétüket fejezték ki, és sok erőt kívántak a családnak ebben a nehéz időszakban.


Mégis milliók nézik őket a képernyők előtt.


Megy vagy marad? Egyelőre nem tudni.


Ha korábbi csapattársán múlna, a magyar labdarúgónak a Barcelonában is lenne helye.


Humoros kedvükben voltak a németek.


Továbbra sem tudni, mi lesz vele.


A magyar kapus ismét bizonyította, hogy nem adja könnyen a helyét, és a szakmai stáb elismerését is kivívta.

