Pottyondy Edina durván kikelt magából, nem tudja megemészteni Orbán sikerét

A Magyar Péter-imádót padlóra küldte már a budapesti békecsúcs puszta híre.


A Magyar Péter-imádót padlóra küldte már a budapesti békecsúcs puszta híre.


A karton-Orbán, a folyamatos önfényezés és az „ellenzéki sajtó cseszegetése” verte ki a biztosítékot az ellenzéki aktivistánál.


„Tologattam a gyerekedet, hallgattam kiborulásaidat, és semmit nem mondtam kifelé rólad, legföljebb jót, te pedig elkezdtél nyilvánosan szemétkedni” – fogalmazott a publicista.


A legkeményebbet akkor üti a Megafon-csicska, amikor elkezd azzal alázni, hogy NÁLAM nem fogynak igazából a jegyek! Azt a kurva!


Kraszhanorkai diadala fényében, már azt is kellemetlen kimondani, hogy nekem is lett egy könyvem.


Kedves Edina, a logikádat követve. kinek is kellene itt hőbörögnie akkor most? Véletlenül nem a balos, libsi hisztigépezetnek? Ráadásul még az emberek sem hőzöngenek.


A Szőlő utcai ügynek nincs kiskorú érintettje – ebből kifolyólag elkövető sincs –, politikus neve pedig a büntetőeljárásban fel sem vetődött, de ezek a baloldalnak nem számítanak. Szőlő utca, Ózd, Zsolti bácsi – egy dezinformációs kampány korai kronológiája.


Így tüntet a balliberális tábor a közélet normalizálásáért: semmi fenntartásuk sincs a fegyverrel az oldalán fórumozó politikussal.


Az országot a multikulti ideológia nevében elárasztanák a világ pöcegödreiből ideszállított emberi veszélyes hulladékokkal.


Pottyondy és NoÁr gyűlölettel teli tüntetést szervezett a gyűlölet ellen. Megdöbbentő videó!


A Tisza-vezér és gyűlöletben gazdag csapata (bezony, az!) egy rossz szót nem kapott – a „mocskos Fidesz” viszont zúgott rendesen.


Lakatos Márk és Varnus Xavér mentegetői aggódnak a gyerekekért, és Pottyondy Edina drogosozza le Curtis-t.


Gyűlölet elleni fellépésről beszélnek, közben „mocskos fideszt” skandálnak.



A „Levegőt” névre hallgató balliberális tüntetés szervezője Charlie Kirk meggyilkolásán moralizál, és magyar kormány „gyűlöletkampányai” ellen tiltakozik, miközben ő olyan obszcén és uszító kifejezéseket tett hozzá a magyar közbeszédhez, amit még idézni is csak pironkodva lehet.


A baloldali influenszer a Tisza Párt politikusát sajnáltatja, miközben tudomást sem vesz arról, Ruszin-Szendi Romulusznak milyen agresszív megnyilvánulásai voltak az utóbbi időben.


Ha a baloldal valakit „Hitler reinkarnációjának” kiált ki, képesek örülni az illető halálának – mutatott rá.


Akkor sem biztos, hogy költözni fogok.


Ez a kétségbeesett kapkodás nagyon átlátszó volt. Péter nem fog neki örülni.


Ez egy butácska propaganda elem, egy Pottyondy Edina szintje, aki annyira ért a gazdasághoz, mint volt párja, Puzsér Ukrajnához.
