Nézőpont Intézet: Orbán Viktor újra formában, Magyar Péter kifulladt

Az elemzés szerint a kormányoldal önbizalommal ünnepelt, míg a Tisza-vezető fáradt és iránytalan beszédet mondott.


Az elemzés szerint a kormányoldal önbizalommal ünnepelt, míg a Tisza-vezető fáradt és iránytalan beszédet mondott.


Mráz Ágoston Sámuel arra is felhívta a figyelmet, hogy pozitív gazdasági hatása van Magyarországra annak, ha sikerül békét, tűzszünetet vagy a konfliktust kompromisszummal lezáró tárgyalási eredményt elérni a tervezett tárgyaláson.


Magyar Péternek nem sikerült teljesítenie legfőbb célkitűzését.


36 új ellenzéki médium alakult 2010 óta Magyarországon, miközben az Európai Bizottság a sajtószabadság megszűnéséről beszél.


A fiatalok, az idősek és a vidéki családok körében is kiemelkedően magas a támogatottsága a többgyermekes édesanyák adómentességének.


Mráz Ágoston Sámuel a Magyar Nemzet Rapid Extra című műsorában rámutatott, hogy a koppenhágai csúcson fejtették ki először, hogy miért áll annyi uniós állam Ukrajna mellett.


A nagy hátraarc.


Mráz Ágoston Sámuel szerint a Tisza-szavazók harmada nem szimpatizál a liberális politikussal.


A felmérésből kiderült, Ruszin-Szendi Romulusz arcon köpte a saját reménybeli szavazóit is.


Saját támogatói cáfolták meg Magyar Pétert.


Közben az európai érdekeket szem előtt tartók joggal aggódnak amiatt, hogy az Európai Unió „a világ balekjává” vált – írta elemzésében a Nézőpont Intézet.


Ezúttal sem tudott semmi újat mondani a Tisza Párt elnöke.


A valóságtól elrugaszkodott baloldali közvélemény-kutatások ellenére, a baloldali összefogás a 2022-es országgyűlési választáson történelmi vereséget szenvedett a kormánypártokkal szemben.


A modern kampányok részévé vált a közvélemény-kutatásnak álcázott manipulálási kísérlet.


A Fidesz nyerte a nyarat, Magyar Péter országjárása nem növelte a táborát.


A válaszadók közel 60 százaléka a saját lakás vásárlásának támogatását tartja fontosabbnak, míg mindössze egyharmaduk (33 százalék) helyezné a fókuszt a bérlakások építésére.


A kis pártok labdába sem tudnának rúgni, ha most vasárnap lennének a választások.


Nem mindenki mondott le egymillió szavazóról.


Mindenki egyetért abban a kárpátaljai Sebestyén József halálával kapcsolatban, hogy hihetetlen brutalitásról van szó.


Jelölthiány, bizalmatlanság, megrekedő pártépítés.
