Rettegnek a németek, elözönlötték a drónok a légterüket

Több mint ezer gyanús drónészlelésről szólnak a hírek.


Több mint ezer gyanús drónészlelésről szólnak a hírek.


Az Euractiv szerint túl elvakultak voltak a német politikusok: Belgium ellenállása valójában hasznos volt az EU számára.


A brit lap szerint Oroszország megfélemlítési taktikát alkalmazhatott Belgium ellen annak érdekében, hogy a belgák blokkolják az Ukrajnának nyújtandó helyreállítási hitelt.


Bart De Wever az Orbán Viktor által is emlegetett fekete humorral és szarkazmussal osztotta ki az őt lejáratni akaró Politicót.


Súlyos kritikát kapott a német sajtótól, a Die Welt sem finomkodott.


Támadásokra szólította fel a bevándorlókat az Iszlám Állam.


A következő napokban dönteni kell az ország finanszírozásáról, különben jövőre csődbe megy.


Ne fusson, ki merre lát, mert még a végén az ő vagyonának a befagyasztása lesz a következő lépés. Kohán Mátyás írása.


Egy történelmi pillanatban Bart De Wever főszerepet kapott azzal, hogy ellenáll az orosz vagyon felhasználásának: ő óvatosságnak nevezi, nyugati szövetségesei viszont tombolnak.


A német sajtó szerint a tagállamokat félelem és nemzeti önzés uralja az Ukrajnának nyújtandó támogatás kérdésében.


Az országok élesen megosztottak abban a kérdésben, hogy Oroszország befagyasztott vagyonát felhasználják-e Kijev megerősítésére.


A videón látható, ahogy a belga miniszterelnök elmondja, valamit még mindenképp meg kell beszélnie a magyar kormányfővel.


Ehhez képest a következő hétéves költségvetés és egy új EU-tagállam ügyének megtárgyalása már laza csuklógyakorlatnak tűnik.


A lap a józan ész irányába mutató tengerentúli politikai nyomás miatt nyafog, és az Európai Unió egységét félti az amerikai elnöktől.


Ukrajna nyomást gyakorol Brüsszelre a vitatott hitel ügyében.


Egyre többen kerülnek egy oldalra Magyarországgal.


A publicista Ambórzy Áronnal vitatta meg a legfontosabb híreket a Magyar Nemzet Pikk című műsorában.


Megdöbbentő következtetésre jutott az Euractiv.


A lap berlini tudósítója szembesíti a valósággal az európai vezetőket: van elég problémájuk Trump nélkül is.


Az EU vezetése nem válogat az eszközökben: kiszemelték a következő célpontot, akit „példátlan” következményekkel fenyegetnek, ha nem engedelmeskedik a háborús finanszírozás ügyében.
