Mi áll valójában David Pressman amerikai nagykövet és a magyar kormány konfliktusa mögött? Miért nincs igaza a progressziót, vagyis az amerikai imperializmust hivatalosan is képviselő Pressmannek? Elemzésünk.
Kegyeskedett megengedni a Népszavának David Pressmann, az Egyesült Államok baloldali vezetésének budapesti nagykövete, hogy elkísérje őt egy szegedi útjára. A tudósítás szerint Pressman javíthatónak véli az amerikai-magyar kapcsolatokat, bár nem sok kétséget hagyott, hogy szerinte ennek érdekében melyik félnek kéne változtatnia a magatartásán. Ugyanakkor aggodalomkeltőnek nevezte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök március elején – úgymond – Magyarország ellenfeleként azonosította az Egyesült Államokat.
Pressman nehezményezte, hogy az Orbán-kormány a háború ellenére sem távolodott el Oroszországtól. Úgy látja, hogy az ezzel kapcsolatos aggályokban kétpárti egyetértés van odaát, és teljes konszenzus a nemzetbiztonsági körökben, mi több, az ellenzéki Republikánus Párt egyes tagjainak még keményebb az álláspontja a magyar vezetéssel kapcsolatban.
Ezek alapján a Fidesz hiába bízik, hogy a jövő évi amerikai elnökválasztás kimenetele fordulatot hoz a kétoldalú kapcsolatokban, véli a nagykövet.
Természetesen Orbán Viktor nem azonosította ellenfélként az Egyesült Államokat, ami a NATO-ban a legvőbb szövetségesünk. Esetleg Pressman értelmezhetett így valamit – hogy mit, arra közös erővel sem jöttünk rá a szerkesztőségben. Ezért levelet küldtünk a budapesti nagykövetségnek, melyben arra kérjük őket, hogy segítsenek beazonosítani a Pressman úr által kifogásolt nyilatkozatot, emellett azt is megkérdezzük:
nem gondolják-e, hogy vissza fog ütni, hogy a nagykövet úr folyamatosan kommentálja a magyar politikát.
Pressman 2022 szeptembere óta képviseli Budapesten Washingtont, s szerencséjére a választások után érkezett, ha ugyanis előtte érkezett volna és tette volna a rá jellemző nyilatkozatokat, akkor – mint azt Szijjártó Péter külügyértől tudjuk – maximum a főosztályvezetői szintig jutna a külügyben, amikor valamiről egyeztetni akar. Szijjártó ugyanis a választások előtt többször hangsúlyozta, hogy az a nagykövet, aki beleavatkozik a magyar belpolitikába, azaz állást foglal belügyekben, esetleg politikai oldalak mellett, az így fog járni.
David Pressman márpedig így viselkedik. Még itt sem volt, csak a szenátusban hallgatták meg, és már kritizálta hazánkat, féltve a magyar demokráciát. Mondhatnánk, hogy klasszikus nagyhatalmi nagykövet, csakhogy ez nem igaz. A magyar belpolitikát ugyanis más nagyhatalmak nagykövetei nem szokták nyilvánosan kommentálni. Sem az orosz, sem a kínai, sem az indiai, sem a brazil, de még a kanadai, a német, a francia és a brit nagykövet sem mondja bele a mikrofonba lépten-nyomon, hogy szerinte mit kellene tennie a magyar kormánynak. Sőt, az előző amerikai nagykövet sem tett ilyet – ez jellemzően a demokrata adminisztrációk által delegált nagykövetek hobbija (bár nem kizárólagosan). Ez pedig azt mutatja, hogy itt
nem USA-ellenességről van szó, hanem összeadódnak az ukrán-orosz háború kapcsán különböző érdekek, valamint az ideológiai ellentétek.
Első fogadásán Pressman arról beszélt, hogy Magyarországnak az Egyesült Államokkal együtt kell elítélnie Vlagyimir Putyin orosz elnök háborúját, és egyértelműen támogatnia kell Ukrajnát. Mondhatnánk persze, hogy mind a kettő megtörtént, de nyilvánvaló, hogy mást ért ezek alatt Pressman és mást a magyar kormány. Mindenekelőtt pedig: Pressman már ekkor egy magabiztos nagyhatalom követeként lépett fel – valójában nem mint követ, hanem mint helytartó, aki elhozta az üzeneteket.
Azóta Pressman úr ugyan találkozgat a kormány tagjaival, és jó diplomataként mindenkivel igyekszik jó kapcsolatokat ápolni, de ezzel párhuzamosan azóta is tartó szócsatába keveredett Szijjártó Péterrel, emellett folyamatosan igyekszik jelezni, főnökei szerint mit kellene tennie a kormánynak.
Szijjártó egyik nyilatkozata szerint „mi, amikor nagyköveteket fogadunk, akkor azt szó szerint értjük: nagyköveteket fogadunk.
Olyan embereket, akikről azt gondoljuk, hogy a küldő ország azért küldi ide, hogy a két ország kapcsolatának javításán, fejlesztésén dolgozzanak, a kölcsönös tisztelet talaján állva. Nem kormányzókat meg nem helytartókat fogadunk, akiket, feltételezem, azért küldenének ide, hogy megmondják nekünk, hogy mi hogy éljünk a saját hazáinkban.”
Pressman persze erre a Twitteren reagálva a háború kontextusát felhasználva értelmezte át saját szerepét:
„Minden tisztelettel, de Oroszország azon kísérletét, hogy egyoldalúan átrajzolja Európa határait, nem tartjuk csupán »magyarországi belpolitikai fejleménynek«”.
Nem mintha ettől még ne szólna bele a magyar politikába.
A Pressman-féle hozzáállás nem csak Amerika nagyhatalmi státuszából és a Biden-adminisztráció radikális baloldali ideológiai álláspontjából fakad. A Joe Biden-féle demokrata adminisztráció ugyanis visszavonulásként értelmezte Donald Trump előző 4 évét, valamint meghirdette Amerika világcsendőri szerepének helyreállítását – amihez valóban tapsoltak a Bush idején második virágkorukat élő neokonok.
„Az Amerika az első jelszava magányossá tette Amerikát” – mondta kampányában Joe Biden, aki körülbelül minden Trump-féle külpolitikai lépés visszacsinálását is megígérte. Megígérte, hogy a régi szövetségeket visszaerősíti, hogy az USA visszalép a párizsi klímaegyezménybe, a WHO-ba és az iráni atomegyezménybe. A Reuters már 2020 novemberében azt írta:
Amerika globális szerepének Biden-féle helyreállítása Blinkennel kezdődik.”
Blinken 2021 januári külügyminiszteri kinevezésekor azt találta nyilatkozni: Amerika vezető szerepe számít. A valóságban a világ nem szervezi meg önmagát. Ha mi nem kötelezzük el magunkat, nem vezetünk, az egyik dolog, ami bekövetkezik, az az, hogy valamelyik más ország próbálja meg elfoglalni a helyünket, de nem olyan módon, amely előmozdítja az érdekeinket és értékeinket. A másik lehetőség a káosz. Egy sem szolgálja az amerikai népet.”
Persze már az is hazugság volt, hogy Bidenék úgy állították be, mintha Trumpék megszüntették volna Amerika globális szerepét – csak épp Trump realistább és pragmatistább volt, emellett alapelvnek tette meg a kölcsönösséget. Trump csak geopolitikai harcot folytatott a világon; a Biden-Blinken-Pressman-vonal azonban egyszerre vív geopolitikai és ideológiai harcot.
Pressman úr – mint minden nagykövet – csak főnökei vonalának helyi meghosszabbítása. S mivel a magyar kormány szeret nagyvonalú lenni, Pressman pedig nagyhatalmi nagykövet, ezért kiutasítás helyett eltűrik neki, hogy kilép diplomáciai szerepéből. Vagy hát, ki tudja, Pressman úr megjegyzései akár lehet, hogy még jól is jönnek a magyar kormánynak, hiszen kiválóan lehet velük illusztrálni azt, hogy „mi megmondtuk”.
Mindenesetre Pressman és a magyar kormány konfliktusában számos törésvonal egyesül, mélyítve a konfliktust. Lehet, hogy a republikánusok többsége is Ukrajna amerikai támogatása mellett van, de velük legalább olyasmi volna a viszonyunk most, mint a lengyelekkel: egy dologban nem értünk egyet, minden másban igen. Ellenben Pressmannal és főnökeivel számos ideológiai kérdésben sem értünk egyet, leginkább például az LMBTQ-ügyekben, de abban sem, hogy rendes demokrácia vagyunk-e vagy sem, és persze a média szabadságáért is aggódott már Pressman.
A republikánusok lehet, hogy ejnyebejnyéznének a háborús politikánk miatt – ez sem annyira biztos egyébként –, de
nem tűznék ki a nagykövetségre az LMBTQ-zászlót, és nem küldenék ide Samantha Powert „demokráciát terjeszteni”
– értsd: támogatni az ellenzéket és a „szivárványos forradalmat”, ahogy Rod Dreher írta nekünk a minap.
Március 28-án az Amerikai Ügynökség a Nemzetközi Fejlődésért közzétette új kezdeményezését, amely a „jogállamiságot” segítené elő nemzetközi szinten. Rod Dreher szerint ez azt jelenti, hogy „az amerikai kormányzat növeli elkötelezettségét a szivárványforradalom iránt, és kész ránk erőltetni a liberális igazságosság-eszményt az egész világon. Ez az »igazságosság« természetesen magába foglalja az LMBT-jogokat, és például a transznemű egyének vágyait hangsúlyozza a családok és szélesebb közösség jogai helyett.” Miközben Amerikában egyre rosszabbak az életminőségi mutatók, aközben „az amerikai kormánynak van mersze azt mondani Magyarországnak, hogy az valamit rosszul csinál”.
Valójában azonban a republikánusok körében egyre nő azon politikusok száma, akinek az álláspontja közelít a magyar kormányéhoz – beleértve a két legesélyesebb elnökjelölt-jelöltet, Donald Trumpot és Don DeSantist, vagy az olyan friss sztárpolitikusokat, mint az ohiói J. D. Vance, aki az American Conservative-nak kijelentette:
„Őszintén szólva nem érdekel Ukrajna”.
Nem is beszélve a republikánus szimpatizáns jobboldali megmondóemberek jó részéről, főként Tucker Carlsonról, de ide sorolhatjuk akár Rod Drehert is. Őket a neokonok persze lehazaárulózzák.
Azon túl, hogy a háború drága mind pénzügyileg, mind fegyverben, más oka is lehet annak, hogy egyre többen nem rajonganak érte Amerikában sem. Josh Hammer azt írta a Newsweekben: „az átlag amerikai nem foglalkozik, és nem kell, hogy foglalkozzon azzal, hogy egy etnikailag megosztott, stratégiailag lényegtelen, történelmileg vitatott, kelet-ukrajnai szláv alrégiót – vagy kettőt – Kijevből vagy Moszkvából irányítanak.”
Persze az igaz, hogy a magyar külgazdasági stratégia, melynek fontos és sikeres része a keleti nyitás, bajba kerül, ha a nagyhatalmak egymásnak feszülnek, és az ukrán-orosz háborúból proxyháború lesz. Pláne így van ez, ha Kína ez ügyben praktikusan az oroszokkal bútorozik össze – azaz Moszkva és Peking közösen kerül szembe Washingtonnal. Ilyenkor ugyanis nehezebb mindenfelé pragmatikusan üzletelni.
De az is igaz, hogy a három legnagyobb ázsiai ország, amelyek az európai országok elsőszámú ázsiai kereskedelmi partnerei, az Kína, Oroszország és Törökország; nyugat-európai szövetségeseink pedig sokkal nagyobb volumenben kereskednek mindhárommal, mint mi. A NATO-ban pedig épp most hozzuk fel magunkat a 2 százalékos teljesítési követelményhez, amit sok nyugat-európai amúgy nem teljesít. Ukrajna továbbra sem NATO-tag, nem is liberális demokrácia, ellenben egy korrupt, oligarchikus, még alakuló ország, sok orosszal a keleti felén.
A Pressman-féle narratíva, miszerint úgymond választani kell nyugat és kelet között, nem állja meg a helyét. Miért ne lehetnénk régimódi nyugati ország, aki kereskedik és jó kapcsolatokat ápol a kelettel? Csak mert Washingtonnak ez épp nem tetszik? S ha már annyira félti az emberi jogokat, Amerika igazán odaszólhatna Ukrajnának, hogy legyen szíves tiszteletben tartani a kárpátaljai magyarok kisebbségi jogait is.
A Pressman-Szijjártó nyilatkozatháború nem egy nyugat-kelet konfliktust testesít meg, hanem egy nyugat-nyugat konfliktust.
A Nyugattal való konfliktust valójában a dolgok mélyén nem a keleti nyitás okozza, hanem a nyugati önmegsemmisítési kísérletek, és a dekadens progresszív ideológia, amit Biden, Blinken és Presmann képvisel. Nem a nyugattal állunk szemben, hanem a nyugati progresszióval, amit most épp Washington is hivatalos szinten képvisel, Washington leágazása meg Presmann úr. De mindez már messzire vezet. Amerikában 2024-ben lesz választás, Magyarországon 2026-ban. Addig még a háború ügyében is sok minden történik, meg Amerikában is. Pressman úr showját még talán ha két évig élvezhetjük biztosan.
Fotó: Facebook
***
Jövő hét szerdán Brüsszelben kerülhet sor a találkozóra Mark Rutte NATO-főtitkár és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök között, amely a békefenntartó erők Ukrajnába küldésének lehetőségeiről fog szólni.
A portál információi szerint Oroszország kivonulóban van Szíriából, noha a Kreml arról beszél: barátsággal és szeretettel fordulnak az Aszadot megbuktató, győztes lázadókhoz, a tárgyalásaik pedig már folynak velük.
A német CDU EP-képviselője szerint meg kell akadályozni, hogy Trump szemében a magyar miniszterelnök legyen „Mr. Európa”.
Üdvözölte a Kreml az amerikai elnök bírálatát Kijev Oroszországra mért mélységi rakétacsapásaival kapcsolatban.
Dopeman és Czutor Zoltán vitázott a Mandiner Presszó legutóbbi adásában.
Egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy a bejelentett drónészlelések nemzetbiztonsági vagy közbiztonsági fenyegetést jelentenének.
Esterházy Mátyás számára sosem volt kérdés, hogy a Liverpool és a magyar válogatott középpályásának karrierja sikeres lesz.
„Ezekben percekben kutatják át a francia hatóságok két bombakereső kutya bevonásával, miután életveszélyes fenyegést kaptak a képviseleten dolgozó kollégáink egy email formájában” – közölte Szijjártó Péter külügyminiszter
