Magyar Péter könnyen elbukhatja a Sulyok Tamás elleni hadjáratát

2026. június 12. 09:29

Csakhogy bárhogy hívják majd a Ruff Bálint kancelláriaminiszter és csapata kezei alatt formálódó indítványt, az mindenképp személyre szabott és visszamenőleges hatályú lesz. Márpedig azt jogállamban nem szabad, pláne nem az EU-ban.

2026. június 12. 09:29
null
Kacsoh Dániel
Kacsoh Dániel

Egyik kezében a Boris Johnson volt brit kormányfő által jegyzett Churchill-kötettel, a másikkal egy sárgadinnyét vakarászva egy kisebb jachton, a festői Balaton közepéről köszönt be népes Facebook-táborának Magyarország miniszterelnöke. Magyar Péter mögött a magyar tenger, arcán elégedett mosoly –

érthető, hiszen szebb vasárnapot talán nem is kívánhatott volna magának. És ez bizony látszik is a felvételen. 

Snitt. Rá egy napra az Országházban dörgedelmes, fenyegető hangvételű beszédben kéri számon a végrehajtó hatalom feje az elmúlt tizenhat évben regnáló kormányokat „képviselő”, nem túl népes ellenzéki frakción a gyermekvédelmi rendszer hiányosságait, mondván, minden ki lesz vizsgálva, minden áldozat kárpótolva lesz, lesz elég nevelőszülő, dolgozó, intézmény és persze költségvetési támogatás is. Csak előbb: jön még egy kis bosszú a kormányzati elődökön. 

Mint oly sok más ügyben, ezúttal is kimaradt az újabb parlamenti expozéból (tényleg, nincs már plenáris tanácskozás a miniszterelnök személyes jelenléte és aktív közreműködése nélkül?), hogy az előző négy, ezek szerint gyalázatos ciklus döntő hányadában

a kormányfő kvázi haszonélvezőként tűrte a vállalhatatlan viszonyokat.

Sebaj, ez itt már az új múlt! 

Vádak után tettek 

Félreértés ne essék: helyes és üdvözlendő, ha az új vezetés érdemben megoldja ennek a kiemelten fontos, mégis bonyolult területnek valamennyi problémáját. A hangnem és a tónus persze továbbra is ellenzéki, a felelősség azonban már kormányzati. Mi az hogy, nagyon is! Tehát a vádak mellé lassan oda kell tenni a tetteket, a konkrét intézkedéseket is. 

S igaz ez a gyermekvédelem mellett a múlt héten Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter által részletesen is bemutatott, a bejelentések alapján lassan, de biztosan hazánk felé áradó uniós eurómilliárdok ügyére is. Mik lesznek a konkrét feltételek?

Mi lesz az Európai Bizottság által újfent kritikai össztűz alá vont rezsicsökkentéssel, a multik különadójával, az egykulcsos adórendszerrel vagy épp a nyugdíjakkal?

Az általános mondások után jöhetnek majd apránként a konkrétumok is. Na de károgás helyett inkább kívánjunk sok sikert a munkához! 

Egyelőre ugyanis minden szép és jó, ami önmagában végül is üdvözlendő, csakhogy a mézeshetek után borítékolhatóan jönnek majd a megosztó és magyarázatra szoruló döntések. Bejelenteni Ursula von der Leyennel a jó hírt, vizsgálóbizottságokat felállítani, válogatott tirádák mentén savazni az előző kormányt, kétharmados társadalmi felhatalmazással vagy épp egyenként lecserélni a bizalmi pozíciókban ülő vezetőket végül is nem olyan nagy truváj. 

Támadás alatt 

De ha már felhatalmazás! Magyar Péter alighanem táborának az Orbán-rendszert régóta leváltani óhajtó része felé tett gesztusként rugózik Sulyok Tamás és más állami vezetők lemondatásán, illetve most már leváltásán.

Miért is olyan fontos ez neki? 

Az egyszerűség kedvéért maradjunk egyelőre az államfőnél! Sulyok nem tudja akadályozni a kormányzat munkáját, a magyar közjogi szisztémában ez a pozíció inkább szimbolikus, nem kapcsolódik hozzá érdemi hatalom. Kellemetlenkedni, törvényeket egyszer-egyszer visszaküldeni a Háznak képes, de ezzel aligha fékezi be a jogalkotási folyamatokat. Jegyezzük meg: pláne, ha ilyen csigalassúsággal folytatódnak, ahogy eddig… 

Ráadásul Sulyok mindenben konstruktívan és együttműködő módon segítette a kormányváltás folyamatát, átadta a szükséges kinevezéseket, még a miniszterelnöki szemétkedést is méltósággal tűrte.

Kis túlzással azt is mondhatnánk, ennyi tartást és kitartást az előzmények nyomán talán ki sem néztünk volna belőle! 

A tiszás csökönyösségre a válasz alighanem épp abban érhető tetten, hogy az államfőt sajnos valóban nem övezi össztársadalmi támogatás, miközben szimbolikusan jól eladható „politikai termék” lenne az új uraknak, ha „leszednék”, mondván, ez is része az orbáni örökség lebontásának. Ráadásul a közjogi méltóságok lecserélése a több mint 1200 ígéret egyike volt, szóval mindenképp üdvös lenne. 

Csakhogy az A terv látványosan nem jött be, Sulyok végül maradt, ráadásul tüntetés és mozgalom is szerveződött a támogatására. Úgy tűnik, sokaknak fontos, hogy ne engedjen. Most jöhet a B terv, vagyis az alaptörvény-módosítás, amivel – ha jól értjük – egy füst alatt valamennyi érintettől megszabadulna Magyar Péter. 

Csakhogy bárhogy hívják majd a Ruff Bálint kancelláriaminiszter és csapata kezei alatt formálódó indítványt, az mindenképp személyre szabott és visszamenőleges hatályú lesz.

Márpedig azt jogállamban nem szabad, pláne nem az Európai Unióban. Jönnek majd a Velencei Bizottság szakértői is kivizsgálni a jogi helyzetet – ennek csupán annyi a szépséghibája, hogy a Fidesz eddig hevesen és joggal kifogásolta, amikor bárki külső aktort vont be belpolitikai meccsek lejátszásába. És most valami hasonló történik. 

Felkészül Rost Andrea? 

Bár kétharmados többséggel, példátlan társadalmi felhatalmazással rengeteg mindent meg lehet csinálni, Sulyok kipaterolásának jogi buktatóiba akár bele is törhet Magyar Péter bicskája. 

Ha így lesz, az neki mindenképp kudarc, ráadásul a kormányzás hatékonysága szempontjából szinte felesleges az egész.

Ha azonban sikerrel jár, vajon tud olyan államfőt jelölni, aki a mostanival ellentétben megteremti a nemzet egységét, s akit nem lehet majd akár ugyanúgy eltávolítani? (Ha tippelnem kellene, a még pozíció nélkül lévő Rost Andrea már tűkön ül, de ebből a szempontból azért őt bőven érheti kritika. Meglátjuk!) 

És az is borítékolható, hogy itthon és külföldön sokaknak, akik amúgy tapsolnak a kormányváltásnak, nem fog tetszeni ez a mutatvány. A Telex a társadalmi egyeztetés nélkül a parlament elé kerülő egyéni képviselői indítványokon problémázik, és a HVG is nekilátott óvatosan verni a palávert a várható közjogi kifogások apropóján. A kormánypárti sajtó azért egyelőre 95 százalékban támogatja az abszolút filmszínházként elénk táruló politikai show-műsort, ami az éjjellel ellentétben valamikor igenis véget érhet.

Legalábbis a politikai mézeshetek véget fognak. 

A stílus viszont utána is marad, ebben biztosak lehetünk, ám abban már korántsem, hogy az államfő is.

(Nyitókép: Magyar Nemzet / Havran Zoltán)

 

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
falcatus-2
2026. június 12. 10:18
"Csakhogy bárhogy hívják majd a Ruff Bálint kancelláriaminiszter és csapata kezei alatt formálódó indítványt, az mindenképp személyre szabott és visszamenőleges hatályú lesz. Márpedig azt jogállamban nem szabad, pláne nem az EU-ban...." Nem probléma! Hol van jogállam az EU-ban?
Válasz erre
0
0
bagira004
2026. június 12. 10:13 Szerkesztve
radler 2026. június 12. 10:12 Akasztás szelleme is körül járja a tiszás jólétbe nem lehetetlen . .
Válasz erre
0
0
bagira004
2026. június 12. 10:09
Orbán a Fidesz vezetését 1 évre vállalja , utána nyugdíjba megy , mert nagyon elege lehet ebből a hazáruló népslégből . Hátra lévő életét nem áldozza fel , nem éri meg . Családja szép unokák az elsők . Évtizedeken keresztül a nép jólétéért küzdött , megköszönték aljas módon . Még a nép magából nem veti ki a kommunista élősködőket hazaárulókat az akasztós bolsevikok utódait Magyarországot megszállóknak eldják kifosztják a nép tovább szenved.
Válasz erre
1
0
radler
2026. június 12. 10:06
Még egyszer, hogy a narancs károsultak is megértsék végre. Az Orbán bábok eltakarítása választási ígéret volt, erre kért és kapott 2/3-ot a Tisza. Megkapta. Nem kicsit, nagyot. Vagyis egyaránt van rá társadalmi igény és erős felhatalmazás. És nincs SEMMI, amivel ezt meg lehet akadályozni, csak rajtuk múlik hogy megteszik vagy sem.
Válasz erre
0
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!