Hétvégi orvlövészek és hullámzó horizont a víz alatt – Libri-könyvajánló

Ezio Gavazzeni: Hétvégi orvlövészek

Egy könyv, amely nem hagyja, hogy biztonságos távolságból szemléljük a történelmet. Ezio Gavazzeni olasz oknyomozó munkája a szarajevói ostrom egyik legmegrázóbb fejezetét tárja fel, és emlékeztet arra, hogy mindez nem is olyan régen a közelünkben zajlott. Mi történik, amikor a háborúban a civilek válnak célponttá, az igazságszolgáltatás pedig évtizedekkel később próbálja utolérni a bűnösöket? 

Gavazzeni éveket szentelt annak, hogy feltárja a szarajevói ostrom egyik legsötétebb fejezetét: az orvlövészek történetét, akiknek a legértékesebb trófeát a gyerekek jelentették, az idősekre pedig ingyen vadásztak. Kutatása nem a hadműveletekre vagy a politikai háttérre koncentrál, hanem arra, hogyan válhatott a civilekre lövöldözés a mindennapok részévé, és miként tűnhettek el a felelősök a háború zűrzavarában. A szerző túlélőket, tanúkat és nyomozókat keresett fel, s maga is végigjárta a helyszíneket, hogy minél pontosabban rekonstruálja az eseményeket. Az általa összegyűjtött dokumentumok nyomán a milánói ügyészség nyomozást indított annak kivizsgálására, hogy a boszniai háború idején külföldi állampolgárok – köztük olaszok – valóban elutazhattak-e Szarajevó környékére, hogy pénzért védtelen civilekre lőjenek. Gavazzeni a milánói ügyészséghez egy tizenhét oldalas aktát nyújtott be, amely tanúvallomásokat és a feltételezett „szarajevói szafarikra” vonatkozó bizonyítékokat tartalmaz. 

Guido Salvini vizsgálóbíró előszavában úgy fogalmaz: Gavazzeni könyve túlmutat a háborús tudósítás keretein. Nemcsak azt tárja fel, miként működött a szarajevói orvlövészek terrorja, hanem azt is, milyen hosszú és bizonytalan út vezet az igazságszolgáltatásig, amikor az idő múlásával a bizonyítékok megkopnak, a tanúk eltűnnek, az elkövetők pedig egyre nehezebben vonhatók felelősségre. A szerzőt az a kérdés vezette, miként történhetett meg, hogy emberek szórakozásból, hétvégi elfoglaltságként vadásztak a város lakóira. 

A Hétvégi orvlövészek több okból is nyugtalanító olvasmány. Szarajevó nincs messze tőlünk, ostroma pedig alig három évtizede zajlott, mégis hajlamosak vagyunk úgy tekinteni rá, mintha egy távoli korszak vagy egy másik kontinens története lenne. Gavazzeni könyve éppen ezt a távolságérzetet számolja fel: arra figyelmeztet, hogy a közelmúlt egyik legsúlyosabb tragédiája Európa szívében történt, a következményeket pedig nem kerülhetik el a bűnösök.

Garaczi László – Nagy Ildikó Noémi: Hullámzó horizont

A Hullámzó horizont elsősorban azoknak lehet izgalmas olvasmány, akiket foglalkoztat a kettős identitás dilemmája, az emigráció és a hazatérés tapasztalata, valamint a rendszerváltozás utáni Magyarország sajátos, „karneváli” időszaka. A regény főhőse, az Amerikában felnőtt Kiss Villő 1993 nyarán érkezik Budapestre. Miközben új életet próbál kezdeni, önmagát is keresi egy olyan országban, amely éppen saját újjáépítésén dolgozik. 

„Magyarul válaszolok, egy titkos nyelv cinkosai vagyunk” – gondolja a Budapestre tartó repülőn a regény főhőse. A mondat sűrítve fejezi ki a regény alapélményét: a nyelv által megteremtett összetartozás érzését, valamint az ismerősnek tűnő, mégis idegen világ felfedezésének vágyát. A könyv végső soron ezt a paradoxont járja körül: hogyan lehet valami egyszerre idegen és ismerős. 

Ez a magyar irodalomban ritkaságnak számító négykezes egyszerre remigrációs regény és felnövéstörténet. Érzékenyen mutatja be, milyen két kultúra között élni, miközben a főszereplő fokozatosan fedezi fel a szabadság, a kockázatvállalás és az önállóságra törekvés élményét. A közösen kialakított, különleges nyelvezet és a többrétegű elbeszélés azoknak kínál igazán gazdag olvasmányélményt, akik az elgondolkodtató, nyelvileg is igényes kortárs prózát keresik. 

A regény egyik legerősebb vonása az, hogy főhőse egyszerre két világhoz tartozik. Villő számára Magyarország sem teljesen ismeretlen, sem igazán otthonos: nyelvi és kulturális ismeretei mellett folyamatosan rácsodálkozik a kilencvenes évek hétköznapi valóságára. Ez a kettős látásmód árnyalt korrajzot eredményez, amelyben a humor és a kulturális különbségekből fakadó felismerések természetesen épülnek egymásra. 

Ajánljuk mindazoknak, akik képesek újra rácsodálkozni a leghétköznapibb dolgokra is, és szeretnék megtapasztalni, milyen érzés Budapestet egy kívülálló szemével felfedezni – amikor egy gangon sorakozó kovászos uborkás üvegek éppúgy történetet mesélnek, mint egy villamosút vagy egy presszó. És azoknak is ajánljuk, akiket foglalkoztat, milyen láthatatlan szálak kötik össze a New York-i Union Square-t a Vörösmarty térrel.

Tara Menon: Víz alatt

Hogyan lehet együtt élni a veszteséggel, amelyet sem idő, sem távolság nem képes eltörölni? Tara Menon első regénye, a Víz alatt egy thaiföldi cunami emlékét idézi fel egy túlélő szemszögéből, miközben két idősíkon bontja ki egy életre szóló barátság és egy feldolgozhatatlan veszteség történetét. A könyv nem elsősorban a természeti katasztrófáról, hanem a gyászról, az emlékezésről és a továbblépés lehetőségéről szól. 

A történet dióhéjban: Marissa New Yorkban él, és egy utazási magazinnak dolgozik, s a 2012-es Sandy hurrikán közeledtével felszakadnak benne a 2004-es thaiföldi cunami emlékei. Visszaemlékezései gyermekkorának idilli világát, valamint legjobb barátja, Arielle elvesztésének máig feldolgozatlan fájdalmát idézik fel. 

Menon a múlt és a jelen egymásra vetítésével árnyaltan mutatja meg, hogyan hagy nyomot a trauma a testen és a lélekben, és milyen hosszú út vezethet a gyász elfogadásáig. A természet szépsége és pusztító ereje végig meghatározó szerepet kap a regényben. A mű egyszerre állít emléket a természeti katasztrófa áldozatainak, és teszi fel a kérdést: lehetséges-e új életet kezdeni egy olyan világban, amely egyetlen pillanat alatt visszavonhatatlanul megváltozott? 

A Víz alatt arra emlékeztet, hogy a természeti katasztrófák következményeivel jóval a pusztítás után is együtt kell élni. A trauma hosszú éveken át dolgozik a túlélők emlékezetében, rányomja bélyegét az emberi kapcsolatokra, és a mindennapokat is más megvilágításba helyezi. A veszteség feldolgozása és az élet újraépítése hatalmas kihívást jelent, hiszen visszük magunkkal azokat, akiket elvesztettünk. Velünk maradnak, míg kitart a lélegzet. A regény azt kutatja, milyen formákat ölthet a továbblépés: hogyan alakítja át a gyász az ember emlékezetét, kapcsolatait és önmagához való viszonyát, valamint hogy létezik-e valódi feloldás egy ilyen veszteség után. Mindezt szentimentalizmus nélkül teszi, így a lírai érzékenységű kortárs próza egyik kiemelkedő példája.

Nyitókép: Shutterstock