Ezért állok értetlenül Polgár Judit tegnapi, gyorsított tempójú jelölése előtt

A társadalmi egyeztetés érdemben még el sem tudott kezdődni.


A társadalmi egyeztetés érdemben még el sem tudott kezdődni.


„Sulyok Tamás a tiszás politikai erőszak áldozata lett, és ezzel Magyar Péter hazánkat alkotmányos válságba taszította”.


A Tisza Párt kétharmados parlamenti többsége néhány hét alatt másodszor módosította az alaptörvényt. A köztársasági elnök leváltásától a mandátumhosszkorláton át az új intézmények felállításáig több ponton is sérülhet a jogbiztonság és a hatalmi ágak egyensúlya.


A konfliktus gyökere, hogy az Európai Unió Bírósága 200 millió eurós egyszeri és napi egymillió eurós bírságot szabott ki Magyarországra, amiért nem hajtotta végre a menekültügyi szabályok módosítását előíró ítéletet.



Az ukrán oldalról úgy látják, túl sok a nézőpontbeli különbség, emiatt annyira nem sietnek megszervezni a találkozót az ukrán államfő és a magyar miniszterelnök között.


Éppen azok próbálják korlátozni a demokratikus versenyt, akik a jogállam nevében kerültek kormányra: megakadályoznák, hogy a magyarok újra Viktor Orbánt választhassák miniszterelnöknek.


Mostantól a béke köszönt be, a népek barátságának békéje. A baráti népek együtt építhetik a népek demokráciáját a Nagynémet Birodalomban. Népeink vezetője Ursula és Manfred, a mi vezetőnk Miniszterelnök Úr!


Fekete szívvel illusztrálta bejegyzését a korábbi miniszterelnök.


Nem lehet úgy tenni, mintha Magyarország az alaptörvény-módosítás hatályba lépése után is demokratikus jogállam maradna.


A Tisza szerint soha nem látott mélységben van a magyar gazdaság, mégis csak a bosszúval és leszámolással foglalkoznak a választási győzelmük óta.



Az Európai Bizottság új állattenyésztési stratégiája alapján még 2026 végéig elkészülhet egy jogszabálytervezet a tojótyúkok ketreces tartásának fokozatos megszüntetésére.


Ha a Jóisten velünk van, akkor a kardok előbb lesznek élesek, mint ahogy az utolsó szegek előkerülnének.


Ő sosem mondott ilyet! De eddig még az ellenkezőjét sem.


Fejlesztjük Magyarország új társadalmi részvételi platformját, amelyet terveink szerint augusztus végén minden magyar ember számára megnyitunk.


Magyarország teljes jogú tagja lett a Nyugat-Balkán Barátai csoportnak – közölte szombaton a Facebook oldalára feltöltött videóban Orbán Anita külügyminiszter.


Nagy elánnal állt bele a korábban hátrább sorolt nemzetpolitikai kérdésekbe a Tisza Párt ellenzékben. Egy darabig kitartott a lendület, azonban a Beneš-dekrétumok és az ukránokkal letárgyalt tizenegy pont ügyében most kifulladni látszik.


2012 óta több európai hal meg, mint amennyi születik. Mégis, az EU lakossága ma 8 millióval több, mint tíz évvel ezelőtt.


Kapitány István közölte a jó hírt.
