Laczó Adrienn fontolóra venné, hogy köztársasági elnök legyen
Az ügyvédnő arról lett ismert, hogy ő védte az ukrán pénzszállítókat.

Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Mandiner tartalomszolgáltatása megszűnt, azon kizárólag korábban közzétett archív tartalmak érhetők el.
Az egykori külügyminisztert Tusványoson érték utol.

Jeszenszky Géza szerint Magyarországnak olyan köztársasági elnökre van szüksége, aki politikai érzékkel és megfelelő jogérzékkel rendelkezik, ugyanakkor tiszteletben tartja a parlamentáris rendszer kereteit. Az egykori külügyminiszter az Indexnek arról is beszélt, hogy bár több oldalról felvetődött a neve lehetséges államfőjelöltként, az életkora és a személyes tervei miatt nem vállalná a tisztséget.
A belpolitikai helyzetről szólva azt mondta az Indexnek, hogy nem biztos a Fidesz jövőjében
Arra a kérdésre, hogy elfogadná-e a köztársasági elnöki jelölést, Jeszenszky Géza azt válaszolta: megtisztelőnek tartja, hogy több oldalról is felmerült a neve, de ezt nem mérlegeli.

Döntését elsősorban életkorával indokolta. Elmondta, ősszel betölti 85. életévét, emellett pedig még szeretné megírni politikai memoárját, és a közéletben is szabadon kíván részt venni véleményének megfogalmazásával.
„A köztársasági elnököt kicsit rabnak érzem. A kommunista rendszerben egyfajta rabságban nőttem fel, számomra a szabadság nagyon nagy érték”
– mondta az Indexnek.
Nyitókép: Képernyőfotó
Ezt is ajánljuk a témában
Az ügyvédnő arról lett ismert, hogy ő védte az ukrán pénzszállítókat.
