Magyarország szuverenitását minden eszközzel meg fogjuk védeni!

Parlament elé került a szuverenitásvédelmi törvény!

Parlament elé került a szuverenitásvédelmi törvény!
Kedden este került fel a tervezet a parlament honlapjára.
Mindjárt az elején kétszázezer euróval segített beindítani az új hírportált egy cseh milliárdos, akinek intézetei a Soros-alapítvány támogatását élvezik.
A francia ügyészség csak annyit tudott közölni, hogy a festményeket egy „külföldön élő személy kifejezett kérésére” készíthették.
Az igen erős hangvételű, kormánykritikus film elkészítését az AVF-Szlovák Audiovizuális Alap támogatta.
Utazni szeptemberben és októberben is lehet. Sőt, bakancslistás úticélok esetén még anyagilag is jobban járhat, aki jól időzít.
Az elmúlt hónapokban a magasságos Európai Unió háza tájáról is bőséggel érkeztek hírek kenőpénzekről.
Részben ezekből a milliárdokból finanszírozhatták a Bajnai Gordon által alapított Együtt egykori elnökéhez tartozó Nerpédiának a hatalmas összegekből meghirdetett kormányellenes kampányanyagait.
Az első három órában több mint harmincmillió hrivnya jött össze.
Óvatosságra intette hétfőn a külföldön élő svédeket és az országhoz köthető vállalkozásokat egy magas rangú svéd tisztviselő.
Ukrajnában hadiállapot van érvényben, a 18 és 60 év közötti férfiak számára tilos külföldre utazni.
A mesteretek mondotta volt, hogy el lehet menni, nem?
A munkaerőpiac összeomlott a háború sújtotta országban, a nők nélkül lehetetlen lesz az újrakezdés.
A Fekete-tengeren tomboló vihar miatt megnőtt az aknaveszély.
Sorra foglalják el a korábban orosz ellenőrzés alatt lévő területeket – állításuk szerint.
„Odesszáért biztosan lesz megtorlás az orosz terroristák ellen” – szögezte le az ukrán elnök.
Északon és délen is súlyos a helyzet.
A Európai Parlament Külügyi Bizottsága kedden 49 igen szavazattal, 3 nem és 2 tartózkodás mellett új jelentést fogadott el.
A pilóta sorsáról ellentmondásos információk keringenek a médiában.
Kövesse a Facebookon!