Szabályosan kiépített terelésben álló munkagépekbe hajtott a kamionos az M1-es autópályán

2026. június 12. 10:17

Szimicsku László, a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs igazgatója elmondta, a hajnali baleset a forgalomtól szabályosan elzárt, és lezárt munkaterületen történt, ahova még szabályosan érkezett be a kamion, majd ismeretlen okból áttért a másik sávba.

2026. június 12. 10:17
null

Két baleset is történt péntek hajnalban az M1-es autópályán, melyben többen is életüket vesztették.  Szimicsku László, az MKIF Zrt. (Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.) kommunikációs igazgatója a Mandiner megkeresésére elmondta, hajnali fél 5 és háromnegyed 5 között történt a baleset az M1-es autópályán, egy terelésben.  

Tehát nem az M1 bővítendő szakaszán történt a tragédia, hanem egy burkolatfelújítási munkálatok miatt kialakított terelésben. Ebbe a terelésbe még szabályosan érkezett be a kamion a saját forgalmi sávjában, de a terelésen belül ismeretlen okból áttért a másik sávba, ahol a szabályosan kiépített terelésben álló munkagépekbe csapódott, majd kigyulladt, egy ember pedig életét vesztette 

– tudatta Szimicsku László, hozzátéve, az első baleset a 114-es km-nél történt, a másik a 112-esnél.

Mint mondta, a baleset mögött kialakult egy torlódás, aminek a végén egy kisbusz kamionba hajtott, két kilométerrel távolabb. – Ebben a balesetben többen is meghaltak. Jelen pillanatban a Hegyeshalom felé tartó pályaoldalon, a győrszentiváni csomópontnál a rendőrség letereli a forgalmat, ott pályazár van. A balesetek miatt torlódásban rekedt személyautókat mindkét helyszín mögül elengedték. 

A kamionok egyelőre nem hagyhatták el a helyszínt helyhiány miatt, így most még sem lehetséges a megfordításuk, sem az elengedésük 

– közölte.

Hangsúlyozta, a baleset a forgalomtól szabályosan elzárt, és lezárt munkaterületen történt, és a forgalmi rend változásait már másfél kilométerrel korábban jelzik, ötszáz méterenként, végül pedig 100 méterre a terelés előtt. 

Több táblán is jelzik az új forgalmi rendre a figyelmet, így a terelés szabályosan lett kialakítva, amire többször is felhívják a figyelmet.

Hozzátette: a munkavégzésekről számos felületen elérhető információ, így többek közt az MKIF honlapján, a waze-n, illetve az utinform.hu felületén is. A kommunikációs igazgató felhívta a figyelmet arra is, hogy a rendőrségi információk szerint a három leggyakoribb baleseti ok a fáradtság, a figyelmetlenség, valamint az út-és látási viszonyoknak nem megfelelő vezetés. 

A történtek után Magyar Péter miniszterelnök a közösségi oldalán közölte, hogy azonnali jelentést kér az autópálya-terelések okozta közlekedésbiztonsági helyzetről.

Nyitókép: M7 – M1 autópálya figyelő Facebook-oldala