Bár sokan csak az üzbég-magyar burgonyakutatót meg a bahreini védettségi igazolványt látják belőle, a magyar gazdaság csendben jól keres a keleti nyitáson, aminek a lényege az egyoldalú gazdasági függésünk csökkentése.
Mióta az Orbán-kormány 2010-ben elindította a keleti nyitást, az ország egyik fele reménykedve várja a nagy keleti piacszerzést, a másik fele meg jókat derül az azeri elnököt vezérüknek tekintő magyar kipcsakokon, a taskenti Üzbég-Magyar Burgonyakutató Központon, meg azon, hogy miközben a Szputnyikkal beoltott magyarokat továbbra is csuklóztatják az osztrák határon, Bahreinbe és Mongóliába már magyar védettségi igazolvánnyal is szabad az út. De, ahogy az a politika oly sok területén lenni szokott, a keleti nyitás sikerességéről sem a kommentekben terjengő narratívák árulják el az igazságot – hanem a számok. Azok pedig bonyolult képet mutatnak: áttörés nincs, nem hódítottuk meg a misztikus keleti piacot – viszont bizonyos részsikerek már jelentkeznek a pénztárcáinkban.
Hazánk gazdasága 80 százalékban függ Európától, és az „európai gazdaság” jelentős részt „német gazdaság”-ot jelent.
mind a V4-es, valamint a tágabb közép-európai és balkáni együttműködések fejlesztésével, mint a keleti nyitással. Mindebben az alapelv pusztán a nemzeti érdek. A keleti nyitás pedig nem csak az oroszok és kínaiak, valamint a kínaiakkal ellenérdekelt Közép-Ázsia felé való nyitás, hanem benne foglaltatik többek közt Japán és Dél-Korea is. Magyarán a keleti nyitás valójában gazdasági diverzifikáció.
Aki nagyon szeretné félreérteni a keleti nyitást, az számos lehetőség közül választhat. Első félreértési lehetőségként kínálkozik mindjárt a külgazdaság-politika és a külpolitika teljes összekeverése – ebből állnak össze az olyan narratívák, mint a „keleti hitelek helyett nyugati jólétet”, és e körbe tartozik az a gondolat is, hogy Orbán Viktor Nyugaton elszigetelődik, cserébe viszont keleti diktátorok turbánjához (vörös nyakkendőjéhez, gázcsapjához) dörgölőzik.
Szijjártó Péter tárcáját viszont nem véletlenül hívják Külgazdasági és Külügyminisztériumnak: a befektetési, kereskedelmi lehetőségekkel foglalkozó külgazdaság-politikának és az államközi együttműködéseken, katonai szövetségeken, jogvitákon dolgozó külpolitikának van ugyan valamennyi köze egymáshoz, de nem lehetnek egymással teljes átfedésben, hiszen a kapitalista gazdaságok közötti kereskedelem nem állami parancsszóra történik. (Volt, hogy arra történt, ennek katasztrofális eredményeiről Borvendég Zsuzsanna könyveiben lehet tájékozódni.) Ez a két politikaterület a világ minden országában elválik egymástól, csak – az orosz és kínai gazdasági együttműködések európai királyával, Németországgal ellentétben – Magyarország be is vallja, hogy az
A közvélekedés szerint a keleti nyitás elsősorban a Kína és Oroszország felé történő gazdasági közeledést jelenti, de ez távol áll a valóságtól. Oroszország a Krím 2014-es annexiója óta egyre súlyosabb uniós gazdasági szankciók hatálya alatt áll, s bár Magyarország ezek ellen minden létező fórumon tiltakozik, alkalmazni kénytelen őket – ez pedig hosszú távra is agyoncsapja az elsősorban mezőgazdasági fókuszú magyar exportot Oroszország felé. Az uniós szankciók feloldásáig Oroszországgal érdemben nem lehet növelni a kereskedelmet, 2010 óta az import kevesebb mint felére esett vissza, az export pedig az akkori 2,5 milliárd eurós szinthez képest bő harmadával csökkent, 1,4 és 1,8 milliárd között hullámzik. Az orosz reláció egyre kisebb részét képezi a dinamikusan növekvő magyar kereskedelmi volumennek, az tehát de facto hírlapi kacsa, hogy a keleti nyitás Putyinhoz való dörgölőzés lenne.
Mivel pedig Kína mind exportőrként, mind felvevőpiacként egyre inkább megkerülhetetlen, a magyar-kínai kereskedelem nem szorul különösebb állami segítségre – óriási jelentősége van viszont az államnak a Magyarországra irányuló kínai befektetések ösztönzésében. 2014 és 2020 között 30 kínai befektetést támogatott a kormány, ezáltal 1,2 milliárd euró kínai befektetés érkezett Magyarországra, és 3854 új munkahely jött létre – 2020-ban az állami támogatás mellett befektetett összeg 27,2 százalékát, az így létrehozott munkahelyek 21,2 százalékát kínai befektetők hozták.
2020-ban egyébként különösen megugrott a kínaiak magyarországi beruházási kedve, ugyanannyi beruházás érkezett, mint az azt megelőző öt évben összesen – ez is hozzájárult ahhoz, hogy míg világszerte 42 százalékkal csökkentek a közvetlen külföldi tőkebefektetések, nálunk 140 százalékkal többet fektettek be külföldiek, mint egy évvel korábban: csaknem 1700 milliárd forintot. Hozzátartozik a dologhoz, hogy meglehetősen rendszeres jelenség az, hogy
Tipikus példája volt ennek a Borsodchem.
Egyébként minden kortárs geopolitikai kötet evidenciaként kezeli, hogy Kína – már csak hatalmas, kontinensnyi területe és világelső lakosságszáma, azaz 1,4 miliárdos népessége miatt is – az Egyesült Államokkal pariban lévő, a jövőben azt leköröző világhatalom, azaz megkerülhetetlen.
S itt el is érkeztünk a keleti nyitás legfőbb értelméhez, a diverzifikációhoz. Tévúton jár, aki azt gondolja, hogy a keleti piacok és befektetők a belátható jövőben leválthatnák Magyarországon a nyugatiakat: a komplett Türk Tanács minden országába összesen is kevesebb, mint tizedannyit exportált tavaly Magyarország, mint Németországba egyedül. Életszerűtlen, hogy ez egy Toyotákat, Fordokat, Škodákat, Daciákat importáló, de Audik, Mercedesek, Suzukik exportjából élő országban, ahol a lakosság Sparban vásárolt Coca-Colát iszik és Kinder csokit eszik, érdemben megváltozzon. Az import a mi fogyasztásunk, az export a mi termelésünk – és amit venni szeretünk, azt Európában kapni, amit pedig termelni tudunk, azt Európában keresik. Szerves részei vagyunk az európai értékláncoknak, a nyugatiasan élő magyar társadalomnak kellene megváltoznia ahhoz, hogy ez megváltozzon – ez pedig életszerűtlen elképzelés. A magyar társadalom köszöni, elégedett az átlagos európai fogyasztói magatartásával, legfeljebb hazai termékekre vált, ha tud.
A keleti nyitásnak tehát nem célja eltolni a magyar külkereskedelem hangsúlyait – csupán a nyugati piacnak való kitettséget igyekszik csökkenteni.
a cél hosszú távú üzleti kapcsolatok kiépítése, hogy lehetőleg minél több terméket tudjanak az Unió mellett több helyre eladni és az Unión kívül több helyről beszerezni, és minél inkább megismerjék cégeink a keleti piacokat. Erre való a Türk Tanáccsal való együttműködés, akikkel 2010 óta megduplázódott a magyar kereskedelmi forgalom, és csak tavaly 9 százalékkal nőtt az export – és ezért nem feltétlenül probléma az sem, hogy nem csak a türk exportunk, de az importunk is jelentősen növekedett. De ugyanígy célországa a keleti nyitásnak a Balkántól Kelet-Európán át Délnyugat-Ázsiáig szinte minden, ami tőlünk keletre van – az előszeretettel kiröhögött isztánokon kívül például Szerbia, Hongkong, Szaúd-Arábia, Tajvan és Japán is. Vagy éppen Dél-Korea, ahonnan idén év elején érkezett egy 681 milliárd forintos befektetés az SK nevű, vegyipartól számítógép-alkatrészeken, akkumulátorokon, telekommunikáción és építőiparon át az energetikáig mindennel foglalkozó óriáskonglomerátumtól, amely Iváncsán épít majd 2500 embernek munkát adó akkumulátorgyárat.
Az ilyen beruházásokról szól a keleti nyitás – a kipcsak romantika, az üzbég burgonyakutatás meg a bahreini és mongol utazási megállapodások csak jelentéktelen melléktermékei ennek a folyamatnak.
De ha már Üzbegisztán, Bahrein és Mongólia: a keleti nyitásnak azért kereskedelmi vonalon is vannak bizonyos részeredményei, országok, ahol nagyon megugrott a korábban alacsony magyar export – még akkor is, ha a keleti nyitással érintett régiókba irányuló magyar kivitel alacsonyabb ütemben nőtt a teljes exportnál. A balkáni, kelet-európai, közép-, nyugat- és délnyugat-ázsiai államokba 2020-ban 14,1 milliárd eurónyit exportáltunk, 22,1 százalékkal többet, mint 2010-ben; mindeközben a teljes magyar export 46,3 százalékkal nőtt. Szép számmal találunk viszont
Ezek közül néhányban (Brunei – 2388 százalékos növekedés 4,3 millió euróra; Kuvait – 277 százalék, 39,6 millió eurós export) jóformán csak a Magyarországon termelő német és japán autógyárak felelősek a növekményért, de van számos olyan ország, ahol a jóval sokszínűbb magyar exporttermékek népszerűsége nőtt meg ugrásszerűen:
Emellett az átlagnak megfelelő vagy azt kissé meghaladó, összegszerűen viszont igen nagy exportnövekedést értünk el Albánia, Hongkong, Szaúd-Arábia, Thaiföld és Törökország irányába, de figyelemre méltó az is, hogy Ukrajna gazdasági mélyrepülése ellenére harmadával nőtt az oda irányuló exportunk is. (Az adatokat a KSH, illetve az ENSZ Comtrade adatbázisa szolgáltatta.)
A világkereskedelmi adatok persze függenek ezer minden mástól is, nem csak a kormány külgazdaság-politikájától, és nem is úgy működnek, mint egy állampolgári pénztárca – például egy nagyobbacska befektetés is képes csak az importoldalon megjelenni egészen addig, amíg a beruházó építőanyagot, technikát, felszerelést hoz be hozzá külföldről, és el nem kezd valóban exportra termelni. De rögzíthetjük, hogy a keleti nyitás országaiba a 2010-esnél tavaly 1080 milliárd forinttal magasabb exporthoz
Számos, eddig kevésbé fontos relációban robbanásszerű növekedésnek indult a magyar export, kiépülőben vannak magyar kereskedelmi kapcsolatok olyan helyeken, ahol tőlünk eddig a madár se járt, és – ami a legfontosabb – a magyar cégek fokozatosan kiismernek jó néhány keleti piacot. Mindez akkor is igaz, ha a magyar exportról általánosságban véve elmondható, hogy 80 százalékát a nagyvállalatok adják – a multik bevételéből magyar munkahely, a magyar cégekéből magyar vagyon lesz, és nekünk mindkettő nagyon jól jön. Ezekből a százmilliárdokból bőven jutott magyar erszényekbe is.
De van a keleti nyitásnak a mongol lovak patazajában gyakran elsikkadó további aspektusa is – a magyar cégek külföldi befektetései, amit a HEPA nevű állami exportfejlesztési ügynökségen keresztül gőzerővel támogat az állam. 70,7 milliárd forint támogatást kapott a Külpiaci Növekedési Támogatás program keretében az az 51 magyar cég, amely 19 különböző országban szűk 140 milliárd forint értékben fektetett be – de még izgalmasabb a Nyugat-Balkán Beruházási Támogatás kérdése, amely a Balkán-félszigeten igyekszik kitenyészteni minél több magyar regionális multicéget, felzárkóztatva őket a Mol–Richter–OTP triumvirátus mögé. 2019 óta 7 cég kapott nyugat-balkáni befektetéseihez összesen 7,1 milliárd forint közpénzt, három cég kezdett mezőgazdasági-élelmiszeripari, 1-1 pedig építőipari, turisztikai, szennyvíztisztítási, szimulátoros beruházási projektekbe Szerbiában, illetve utóbbi Bosznia-Hercegovinában is.
A Balkán, amely húsz éve még lángokban állt, kockázatos, taszító célpont a legtöbb nyugati cégnek, mi viszont részben a jó államközi viszonyon, részben a szerbiai, horvátországi magyarságon keresztül
hogy az itt nagyra nőtt cégeink aztán világhódító körútra induljanak – és amikor keleti piacokat szerzünk, legyen azokat kiknek megszerezni.
A magyar cégek balkáni gazdasági kapcsolatainak pedig természetesen nem kis részük van abban, hogy bőven az átlag fölött nőtt az exportunk Szerbiába, Albániába, Montenegróba és Koszovóba. Ez pedig, ha kismértékben is, az európai és a német gazdaságtól való függésünket, geopolitikai adottságaink, azaz hazánk földrajzi elhelyezkedése eme sajátosságának hátrányát csökkenti.
Gondoljunk erre, meg a Vajdaságban szerzett magyar gazdasági pozíciók nemzetstratégiai jelentőségére is, mikor legközelebb kiröhögünk egy üzbég burgonyakutatót.
Nyitókép: Stanislav Kogiku / APA-PictureDesk / APA-PictureDesk via AFP
Az európai akkumulátorgyártás fellegvárának szánt Northvolt összeomlása kijózanító pofon volt a merész tervek szószólóinak. A történet visszatért önmagába, a világ legnagyobb gyártója, a CATL pedig máris bejelentette, hogy új beruházásba kezd – ezúttal Spanyolországban.
Ma tartják a magyar–török kulturális évad zárógáláját Ankarában, ahol Orbán Viktor és Sulyok Tamás közösen képviseli Magyarországot.
Volodimir Zelenszkij viszont mindent elutasított.
Ráébredtek arra, hogy Európa nehezen tart lépést az Egyesült Államokkal és Kínával.
Ideje elfelejteni az Oroszország feldarabolásáról szőtt hagymázas terveket.
Minden nap délután kettőkor és ötkor nyitják meg a vásárlási lehetőséget.
Az EB Magyarországi Képviselete azt írta, az uniós bíróság ítéletének tartalmával a magyar sajtóban és közéletben számos félreértés és tévhit terjedt el.
