Felcsuti Péter elismerte: valódi a Tisza Párt adóemelési terve

A közgazdász egyértelműen cáfolta Magyar Péter korábbi állítását, miszerint az ellenzéki pártnak nincsenek adóemelési tervei.

Menczer Tamás rögtön lerántotta a leplet a balos közgazdászról.

Megszólított Felcsuti Péter – így kezdte mondandóját Menczer Tamás a kormánypártok kommunikációs igazgatója legújabb közösségi-oldalán megosztott videójában. Menczer Tamás elmondta, hogy a neki címzett posztban a balos közgazdász azt bizonygatja, hogy neki semmi köze sincs a Tisza Párt adótervéhez.
Ahogy arról korábban is beszámoltunk, Felcsuti Péter, a Raiffeisen Bank korábbi vezérigazgatója és közgazdásza a hét közepén adott interjúban megerősítette, hogy a Tisza-adóterv valódi elképzelés volt, és nagy kár, hogy Magyar Péterék visszatáncoltak tőle.

Ezt is ajánljuk a témában

A közgazdász egyértelműen cáfolta Magyar Péter korábbi állítását, miszerint az ellenzéki pártnak nincsenek adóemelési tervei.

Láttuk, hogy a Tisza Párt nagyon bátortalanul, egy nagyon-nagyon bátortalan adómódosítási programot, hát nem mondom, hogy terjesztett elő, mert abban a pillanatban amikor valahogy napvilágra került, vagy valahogy kitudódott, abban a pillanatban a Tisza Párt már vissza is vonta.
Tehát volt egy nagyon bágyadt, nagyon halovány elképzelés, hogy hát kellene valamilyen progresszív jellegnek is lennie a magyar személyi jövedelemadó rendszerben” – mondta Felcsuti az idézett részletben.
Kell még valamit mondanom, Ildikó? – zárta bejegyzését Menczer.
Nyitókép forrása: Képernyőfotó
Kapcsolódó cikkek a A Tisza Párt megszorító csomagja aktában.

Magyar Péterék még mindig tagadják, pedig egyre nyilvánvalóbbnak tűnik, hogy brutális megszorítócsomaggal készülnek a választásra. Az európai Unió elitjének megfelelő adóemelés minden magyar ember életét megnehezítené. Az önét is, bárkire tervez szavazni jövőre.


Nem sok ajándék jutna a gyerekeknek.


Kiszivárgott felvételen nosztalgiázik Nagy Ervin 2009 „nyugalmáról”. A Tisza-adócsomagja pontosan azt a brutális megszorítási korszakot hozná vissza.
