Koltay Gábor: Tessék ilyen szemmel is nézni a világbajnoki meccseket!

A gyerekkortól belénk nevelt, tehetséggel párosuló tudás, hit és akarat csodákra képes.


A gyerekkortól belénk nevelt, tehetséggel párosuló tudás, hit és akarat csodákra képes.


Jól emlékszem a műteremre, a konyhára, a verandára. De leginkább az atmoszférára, a miliőre. Olyan ház volt és olyan kert, ahol jó lenni. Somogyi munkássága összetéveszthetetlenül karakteres, ezer közül is felismerni egy-egy festményét vagy grafikáját. Győrffy Ákos írása.


Amikor az egész világban jelentős kataklizmák történnek, nem nézhetünk lehúzott redőny mögött egy végtelenített Netflix-sorozatot, mert a valóság ránk rúgja az ajtót.



Emléke adjon hitet és erőt ahhoz a felismeréshez, hogy mi is képesek lehetünk magunk körül egy szebb és jobb világot teremteni. Koltay Gábor írása.


Olyan világ jön, amikor mindennél nagyobb szükség lesz a hagyományos értékeink és a józan ész melletti kiállásra.


A világ és benne a nemes úr még nem sejti, hogy újabb háború készülődik. A kertember 51.


A napenergia 10 százalékos részesedéssel most először hagyta le az atomenergiát. Míg a napelem mára a legolcsóbb opció lett, a globális verseny győztesei nem a telepítők, hanem a rugalmas hálózatot építő országok lesznek.


A globális olajellátás néhány kiváltságos szereplő kezében összpontosul. Az Egyesült Államok és Oroszország vezeti a listát, a gond azonban a Közel-Kelettel van.


Ahogy a nemzetközi világ reagál és gratulál, Sorostól Von der Leyenig, az kábé azt a forgatókönyvet vetíti előre, ami miatt a Fidesz veszélyesnek írta le a Tiszát.


Ne legyünk restek a célegyenesben megtenni minden tőlünk telhetőt, hogy megértessük ezt azokkal is, akikben sikeresen szították fel az önpusztító gyűlölet tüzét! Máthé Zsuzsa írása.


A Hormuzi-szoros megnyitása jelentős mértékben enyhítheti az energiaválságot.


A liberalizmus feltételei megszűntek, a kérdés, hogy gond-e egyáltalán nekünk, magyaroknak, hogy eljött a világrendszerváltás? Megjelent az új Kommentár!


Világszerte paradigmaváltás zajlik.


A globális olajpiac első pillantásra széttagolt: tucatnyi ország termel, több kontinensen. A számok azonban koncentrált rendszert rajzolnak ki: a világ olajának többsége két régióból érkezik, vagyis érkezett tavaly. Az európai termelés marginális.


„Hazánk mint egy változó világ kulcsállama” címmel került sor rendezvényre a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.


Miért böjtöl az ember? Nem azért, mert le akar fogyni. Ma leginkább azt látjuk persze, hogy azért. Közeleg a strandszezon, jajistenem, gyorsan le kell fogynom, hogy fogok így kinézni a horvát tengerparton. Győrffy Ákos írása.


A Muszlim Testvériség fizetett ügynökökön keresztül veri szét a nyugati társadalmakat.


A térségben korábban több halálos incidens is történt, amikor ezek a hatalmas hüllők emberekre támadtak.
