Világrendszer-váltás és világ-rendszerváltás – Itt az új Kommentár!

Megjelent a Kommentár konzervatív folyóirat új száma, amelynek témája az „új rend”. A folyóirat első, szerkesztőségi írása a következő címet viseli: „Kommentár a következő húsz évhez”. A cikk szerint:

először 1994-ben, aztán 2002-ben is visszajöttek, és restaurálták a posztkommunista–neoliberális rendszert, amelynek előtagjai – vagyis a poszt és a neo – őszintén elárulják, hogy itt inkább az előző rendszer más formában való folytatásáról, mintsem egy új rendszer létrehozásáról van szó. Ez volt egyben az 1989/90-re következő időszak jellegadó tényezője: az átmenet állandósítása, avagy az á­llandó átmenetiség, ami miatt Magyarország nem a saját történelmét élte, hanem azt, amelyet mások, máshol előírtak neki.”

Halkó Petra cikke „A párbeszéd válsága a 21. században” címet viseli. A neves elemző szerint 

Nem fedi fel létezésének és elmúlásának titkát. Senkinek sem adatik meg, hogy belenézzen a sötétségbe; előtte bekötik a szemét” – e sorokat a magyar származású Arthur Koestler írta 1937–38-ban, a Párbeszéd a halállal című művében, amely spanyolországi börtönélményeit dolgozza fel. Koestler a polgárháború idején a köztársasági oldalon állt újságíróként, amikor Franco falangistái elfogták, és – bár ő ezt akkor nem tudhatta – halálra ítélték. A sevillai börtönben egyedül volt a kivégzésre várók celláiban, ahol minden éjszaka hallotta, ahogyan másokat elvisznek, majd fegyverropogás zárja le az adott ember történetét. Két hónapot töltött ebben az elszigeteltségben. A Párbeszéd a halállal ennek a létállapotnak a filozófiai és spirituális lenyomata: nem háborús riport, hanem belső monológok és gondolati dialógusok sora. Koestler a végletesen némaságra ítélt lét határhelyzetében is képes volt dialógust folytatni, mivel számára a párbeszéd nem pusztán kommunikációs forma volt, hanem élettani szükséglet. Amíg képes volt párbeszédet folytatni, akár a halállal, akár önmagával, addig nem vált a körülmények puszta tárgyává. Nem csupán túlélt, hanem élt. Dialógusa a halállal a cselekvő létezés, sőt az emberi méltóságért való ellenállás, paradox módon: az élet bizonyítéka. A 21. században éppen e létfeltétel krízisével állunk szemben. A kommunikáció soha nem látott túltermelése mellett és a kommunikációs eszközök robbanásszerű fejlődése ellenére a valódi párbeszéd képessége halványul el, és a társadalmi érintkezés egyre gyakrabban párhuzamos monológok sokaságává válik. A jelenség azonban nem kommunikációs zavar vagy egyszerűen technikai természetű kérdés, hanem a civilizációs következménye annak az antropológiai átalakulásnak, amely három kiemelt dimenzióban ragadható meg: a politikai vitakultúra átalakulásában, a gazdasági teljesítményelv háttérbe szorításában, valamint a társadalmi atomizáció erősödésében.

Lánczi András filozófus „Új rend, régi sóvárgás” címmel írt értekezést. Mint a filozófus kifejti, 

A rendről gondolkodni mindig egyet jelentett az ember legvégső kérdéseinek fölvetésével. A rend előfeltétele magának a gondolkodásnak is: ha nincs rend, akkor részben nincs miről, másrészt nincs hogyan gondolkodni. A rend, ami a törvények alatt élő világot jelenti, teszi lehetővé az emberi megismerést, azaz a gondolkodást. A gondolkodás különbségtételt jelent, vagyis egy dolog akkor nyer saját identitást, ha meg tudjuk mondani, miként lehet azonosítani, miben különbözik. A világ bármely dolga, jelensége csak akkor azonosítható, ha az ellentétét is meg tudjuk nevezni. John Stuart Mill megfogalmazásában: „Mindaddig nem tudjuk, hogy mi is egy dolog, ameddig nem vagyunk képesek kielégítően megmondani, hogy mi az ellentéte.” Másrészt a rend megismerése a törvényeinek feltárása révén meghatározza a hogyant is. A tapasztalati, érzékszervi megismerés minden megismerésnek a kiindulópontja. De ez teszi lehetővé az elvont vagy nem tapasztalati meg­ ismerést is: a rend fogalma, eszméje magában foglalja a tudásra sóvárgó ember örök vergődését, de az egyszerű, napi fennmaradásért küzdő emberét is.

Hegedűs Zoltán történész „A jövő határán” címmel írt tanulmányt. Mint vélekedik,

Nem egyszerűen arról van szó, hogy gazdasági-politikai átrendeződés történik a világban. A változások ennél sokkal mélyebbek. Békés Márton szerint a mostani világrendszerváltás „egyszerre világrendszer-váltás és világ-rendszerváltás. Ami azt jelenti, hogy a megrendült világrend nemcsak a megelőző nemzetközi rendszer felbomlásából származik, és egy újnak a születéséhez vezet, hanem azt is, hogy a régi elvek helyébe újak lépnek.” Nagy kérdés persze, hogy a most fennálló világrend és az azt gondolatilag megalapozó világszellem mikortól datálható: visszafelé haladva a Szovjetunió összeomlásától, a II. világháború végén tartott jaltai konferenciától vagy a Nagy Háborút lezáró Párizs környéki békéktől? Mindegyik mellett vannak érvek, de ezek inkább geopolitikai átrendeződések betetőzései voltak, a nagy korszakot meghatározó világszellem megtalálásához ajánlatos emezeknél nagyobb távlatokat nyitni. Érdemes visszaugrani a kora újkor kezdőpontjára, a nagy földrajzi felfedezésekre, mely elindítója volt a Nyugat világot uraló gazdasági dominanciájának és kulturális hegemóniájának. A most zajló világrendszerváltás nem egyszerűen egy geopolitikai folyamat, ahol a világot korábban domináló nyugati birodalom helyébe egy másik feltörekvő nyugati birodalom lép. Ahogyan ez történt a 16. századtól egészen napjainkig, hanem egy új nagykorszak veszi kezdetét, amiben a világszellem is változik. Úgy tűnik, hogy a nyugati civilizáció elveszti domináns jellegét, és csak egy lesz a sok közül. Sőt, annak képe is felsejlik, hogy a nyugati civilizáció bölcsője, Nyugat-Európa nem tud megbirkózni az új kihívásokkal, és fokozatosan átadja a helyét egy másik civilizációnak. A nyugati történészek előszeretettel tekintenek az elmúlt ötszáz évre úgy, mint a világ legprosperálóbb időszakára. 

Békés Márton főszerkesztő „Integrált demokrácia” címmel írt cikket. A főszerkesztő szerint 

A 20. utolsó és a 21. század első évtizedében megismert liberális program és neoliberális praxis túlhordottá és korszerűtlenné vált. A következő horizont mögött már ott várakozik az a korszellem, amely megszüli a liberalizmus utáni világ domináns ideológiáját. Egyelőre annyi biztos, hogy az antiliberalizmus, az illiberalizmus és a posztliberalizmus láncolatának végefelé járunk. Fordulópont közeleg. Nem a demokrácia, hanem csak a nyugati típusú liberális változata van válságban, sőt a krízis az egész csomagot érinti, benne az individualista egyénfelfogással és az azon alapuló utilitárius társadalomképpel, a neoliberális ökonómiával, valamint a „liberális nemzetközi rend” (John Ikenberry) globális architektúrájával. A nagy kérdés az, hogy mi jön a liberális hegemónia után. Ami bizonyos, hogy az új rend alapjainak megvetésénél új világnézetre, új államfilozófiára és új társadalomszervezési elvre van szükség, hiszen mindenestül »felvetődik az új szellemi és erkölcsi rend, vagyis egy új társadalomtípus megalkotásának szükséglete […] ez a pozitív oldala annak a harcnak, amely negatív és polemikus formában nyilvánul meg, a- fosztóképzőkkel és anti-kkal.«„

Tóth Máté arról írt, hogy „Plutarkhosz azt írja Lükurgoszról, a spártai alkotmány megalkotójáról, hogy mielőtt elment Delphoiba kikérni Apollón szavát, mindenkit megesketett a királyoktól az utolsó polgárig, hogy megtartják a törvényeket, míg vissza nem tér. A delphoi püthia végül azt mondta neki, hogy az isten elégedett a törvényekkel. Ekkor döntött a saját haláláról, többé nem véve táplálékot magához, s nem térve vissza Spártába, hogy így – az eskü szerint – örökké megtartsák az alkotmányt. Nos, e tiszteletreméltó történet ellenére a valóságban időnként azért nem árt, ha visszatér Lükurgosz, illetve a lükurgoszok, kiigazítani a közjog kereteit. Egy változó világban időről időre érdemes újragondolni a közjogi-alkotmányos kereteket, főleg abból a szempontból, hogy mennyiben felelnek meg a változó népi-társadalmi folyamatoknak, érdekeknek, érdekképviseleti igényeknek, és annak, amit mi várunk ezektől. 

Nádor Koppány Zsombor „A kereszténydemokrácia és a civil társadalom szövetsége” című írásában kifejti, hogy „a kortárs nyugati (módszertani szűkítéssel élve európai s azon belül magyar) keresztény politikának és fókuszáltan a kereszténydemokráciának miért létkérdés a saját civil bázis megerősítése, és ehhez milyen utak kínálkoznak a 21. század első felében.”

György László kormánybiztos és Santo Martin „A patrióta gazdaságstratégia elmélete” címmel írt értekezést, mely „öt elméleti pilléren keresztül mutatja be, hogyan alapozható meg tudományosan a patrióta gazdaságstratégia. Ennek eszközei az öt fő közgazdaságtani elmélet mentén a következő: 1) a hazai értékteremtés védelme (fiziokratizmus), 2) a stratégiai világpiaci kapcsolódás főként hazai vállalatokon keresztül (merkantilizmus), 3) a piaci racionalitás és humántőke (gazdasági liberalizmus), 4) anticiklikus stabilizáció (keynesianizmus) és 5) a társadalmi egyensúly megteremtése (strukturalizmus). 

Illik Péter történész „Tovatűnt kora újkorunk” címmel felelt Gyáni Gábornak: „Gyáni Gábor Történelem és politika: történelempolitika című kötete a szerző tanulmányait dolgozza egybe és helyezi bele egy utólag hozzáírt keretbe. Ezen keretezés és a kötet néhány tanulmányának apropóján készült el jelen cikk, amely a hazai történetelméleti gondolkodás peremére szorult témákat – mint az érzelmek helye a történeti narratívában, a posztmodern történetfilozófia értelme és haszna – jár körül, elsősorban a hazai kora újkor kapcsán. 

Baczoni Dorottya történész két könyvről írt összehasonlító ismertetést: Bartha Ákos történész Rátz Kálmánról írt életrajzáról, mely a NEB-nél jelent meg, illetve Veszprémy László Bernát „Hét verem” című könyvéről, mely Scheiber Sándor rabbi életét dolgozza fel. „Mind Bartha Ákos, mind Veszprémy László Bernát hiánypótló kötetet írtak és nagy feladatra vállalkoztak. Az, hogy a kötetek elolvasását követően a főszereplőkkel, vagyis Rátz Kálmánnal és Scheiber Sándorral kapcsolatban az emberben több a kérdőjel, mint a pont, nem a szerzőkön múlott. Az azonban a szerzők érdeme, hogy képesek voltak témájukból kihozni valami olyat, ami jóval túlmutat egy-egy személyen. 

A folyóiratban ezen kívül cikket olvashatunk még Snopper Zsuzsanna, Tóth I. János, Dékány Tibor, Sári László, Balogh Gábor, Jenei Norbert, Bajusz Orsolya és Szűts Zoltán tollából. Ezen kívül recenziók jelentek meg a következő munkákról és recenzensek tollából: Békés Márton: Világrendszerváltás (Hegedűs Zoltán ismertetője), Molnár Tamás: Utópia (Sullivan Ferenc), Hudy Árpád: “A progresszió Isten ostora” (Czopf Áron), a Falusi Márton által szerkesztett “Tövit töröm s a gallya jut” (Kovács Flóra), s végül Harmut Rosa: Vallás és demokrácia (Nyiri Szabolcs).

Fotó: Kommentár Facebook-oldal