A nemzeti büszkeség mint civilizációs hajtóerő

Kína méreténél, történelménél és lakosságának sokszínűségénél fogva civilizációs léptékű ország. Ennek következtében a nemzeti büszkeség gondolata és célja valamelyest eltér a magyar fogalmi keretektől. Kínában a nemzeti érzület számos etnikumú és nyelvű, illetve végletekig különböző környezetben élő embercsoportok közösséggé formálását szolgálja. Az ottani társadalomfilozófia és a mindenkori hatalom egyik legalapvetőbb tézise, hogy az ország széttagoltsága káoszhoz és pusztuláshoz, az egység békéhez és civilizációs felvirágzáshoz vezet. 

Kína, a „középső ország” hagyományosan az emberi civilizáció központjaként tekintett magára. Uralkodója, a császár, az „ég fia” az ég alatti világ harmóniájáért felel, nem más népek, civilizációk riválisa. A kínai ember magát mint a felvirágzáshoz, a civilizációhoz tartozó embert tartja számon. A kínai nemzetállam kialakulásának idején, azaz a japán agresszió, illetve az azt megelőző és követő nemzetépítési folyamat során – a második világháború alatti európai tapasztalattal ellentétben – igen hasznosnak bizonyult a nacionalizmus. Nem is veszített népszerűségéből. 

Történelme során a kínai civilizáció számos alkalommal bizonyította képességét a közös cselekvésre, ennek ma is látható példái a nagy fal és a Nagy-csatorna. A mai Kínában a kutatás, az innováció, az űrprogram, a katonai fejlesztés eredményei és a grandiózus civil infrastrukturális projektek mind ezen együttműködésre való képesség modern kori megnyilvánulásai, nem mellesleg a megújuló nemzeti büszkeség forrásai.

A nemzeti büszkeség nem egy kezdeti állapot, hanem valamilyen tevékenység eredménye. Ki kell érdemelni. Egy megpróbáltatás sikerrel vétele szüli meg a nemzeti büszkeség érzetét. Ez egyszerre jelent folyamatos kihívást és legitimációs eszközt az állam számára, s önbecsülés forrása a társadalom tagjaként élő egyénnek is. A kínai gondolkodás szerint közös, nemzetszintű siker nélkül nincs nemzeti büszkeség, nemzeti büszkeség nélkül nincs társadalmi legitimáció, társadalmi legitimáció nélkül nincs béke és stabilitás, béke és stabilitás nélkül pedig nincs egyéni boldogulás. Az állami legitimáció az ég alatti világ békéjét és stabilitását biztosító gondolata az uralkodó „égi mandátumaként” fogalmazódott meg a kínai társadalomban.

Nyitókép: Mandiner-archív