Kína és a kisebbségek: új törvényt hoztak a nemzeti kisebbségekre vonatkozóan

Felfedezte magának az Európai Unió az őshonos nemzeti kisebbségek jogait – Kínában. Az új kisebbségügyi szabályozás, hivatalos nevén az etnikai egység és haladás elősegítéséről szóló törvény, amely július elején lépett hatályba, még április végén vonta magára az Európai Parlament figyelmét. Az akkor elfogadott határozat elítéli „Kína elnyomó asszimilációs politikáját és az egyetemes emberi jogok folyamatos megsértését többek között Tibetben, Hszincsiangban és Belső-Mongóliában”, a törvény kapcsán pedig kifogásolja, hogy „nyíltan asszimilációs politikát támogat, és korlátozza Kínában, valamint azon túl a különböző csoportok kulturális, vallási és nyelvi szabadságát”. Az EP felszólította Kínát a törvény visszavonására, s az unió globális szankcióit kéri az elfogadásáért felelősökre. 

A felszólítás már csak azért is izgalmas, mert az európai intézményekre nem jellemző a kemény kiállás az őshonos nemzeti kisebbségek ügyében. Spanyolország katalán és baszk lakosai, a balti oroszok és természetesen a külhoni magyarok is számtalan alkalommal megtapasztalhatták, hogy az EU nem szívesen vállal értük konfliktust: az őshonos nemzeti kisebbségek kialakulásának sokszor kényes helyi kontextusa és a tagállamok érzékenysége miatt inkább tagállami belügyként kezeli vagy a lényegében eszköztelen Európa Tanácshoz utalja az ügyet. Most azonban egy olyan, Európától távoli kisebbségi törvény miatt formálódik kemény kiállás, amely – azonkívül, hogy nem sokat változtat Kína eddigi nemzetiségi politikáján – etnikai homogenizációs szándékában kifejezetten hasonlít az ukrán nyelvi és nemzetiségi törvényekre. 

Államgépezettel a közösségiségért 

Az új törvény a valóságban sokkal inkább egy tipikusan kínai, más kontextusban alig értelmezhető jogi aktus, nem pedig egy tartalmában új törvényi szabályozás. A Kínai Kommunista Párt nemzetpolitikával kapcsolatos iránymutatásában eddig is meglévő, a gyakorlatban pártutasításként vagy területi szabályozásként régóta alkalmazott elemeket emeli egységes keretben törvényi erőre. Hogy ez tartalmatlan jogászkodásnak hangzik, nem véletlen: a nagy port kavaró törvény jórészt az is. Az új nemzetpolitikai szabályozás szíve közepe „az erős közösségérzet kialakítása a kínai nemzetben”, amely a teljes államgépezet minden ágának feladata lesz. Ám ez a törekvés eddig is pártdoktrína volt, s gyakran hangzott el Hszi Csin-ping államelnök-pártfőtitkár beszédeiben. Így amikor az állam intézményei nemzetépítésre költenek, annak érdekében szabályoznak, vagy embereket vesznek fel, már nem a párt útmutatását követik, hanem a törvényt alkalmazzák. Nem mondható nagynak a különbség, pláne azoknak, akik ismerik a kínai jogrendszer sajátosságait, amelyben a formális jog mellett a párt intézményei (extra-law) és a teljesen jogon kívüli eszközök (extra-extra-law) is szerepet játszanak. 

A nyelvi jogok tekintetében eddig is egyszerre érvényesült két elv, a mandarin kínai mint államnyelv erősítése, valamint a kisebbségi nyelvek tisztelete és védelme. Ebből a gyakorlatban a kétnyelvűséggel leginkább érintett területeken – Hszincsiangban, Tibetben, Belső-Mongóliában és Csinghajban – a nyilvános térben kétnyelvű feliratok következtek, amelyeken a kínai elem vizuálisan dominánsabb volt; a közoktatásban pedig egyértelmű a mandarin elsődlegessége, az államnyelv ismeretét már általános iskolában is elvárják. A szabályozással most a kínai nyelv promotálásának és a kisebbségi nyelvek védelmének kötelme egyszerre emelkedik törvényi erőre – de mindenhol, ahol igazán számított, eddig is ez volt a szabály. (Akárcsak Dél-Szlovákiában és Kárpátalján.) 

Hasonló a helyzet a szeparatizmussal szembeni fellépésről szóló passzusokkal is: eddig a bűnügyi, terrorellenes és nemzetbiztonsági törvények, valamint Hszincsiang-Ujgur autonóm terület szabályozásának részei voltak, most pedig bekerülnek a kisebbségügyi szabályozásba. 

Területen kívüli joghatály 

Izgalmakat két elem okozhat, bár azok is csak az eddigi gyakorlatot emelik törvényi erőre: az etnikai egység elleni vagy szeparatizmust elősegítő cselekményeket Peking innentől akkor is büntetni rendeli, ha az országon kívül történtek. Itt klasszikus területen kívüli joghatályról beszélünk – az üzenet pedig az, hogy Kína akkor is figyel rád, ha nem Kínában vagy. Ám a változás itt sem érdemi: aligha meglepő, hogy az ujgur- vagy Tibet-ügyi aktivisták, a Tajvan elszakadását szorgalmazók, akárcsak a Kínai Kommunista Párt kemény kritikusai beutazásukkor súlyos kellemetlenségekkel szembesülhettek. Emellett ott van a „kölcsönösen beágyazott közösségi környezetek” létrehozásának kötelme: az állam a városi lakóingatlan-­beruházások, beiskolázások, munkahelyteremtő törekvések közben köteles ügyelni arra, hogy ne csak társadalmi rétegek szempontjából, de etnikailag is minél sokszínűbb közösségeket hozzon létre, és serkentse a han kínaiak és etnikai kisebbségek közötti házasságkötést. 

Míg a kínai kommunikáció nem csupán helyénvaló döntésként, hanem egyenesen előrelépésként, hasznos és pozitív intézkedésként tálalja a törvényt, a Tibet- és ujguraktivizmussal foglalkozó szervezetek – például az EP által is megszólított tibeti emigráns kormány – kongatják a vészharangokat. A központi tibeti adminisztráció szerint a törvény „gyakorlatilag az erőszakos asszimilációt kodifikálja”, és „súlyos aggodalmakat kelt a tibeti identitás hosszú távú túlélése kapcsán”. Egy tibeti aktivista az ENSZ New York-i épülete előtt tiltakozásul felgyújtotta magát, és belehalt égési sérüléseibe. Megszólalt a tajvani külügyminisztérium is, magát a szeparatizmussal kapcsolatos passzusok érintettjének tekintve: úgy látja, hogy „bármely országból a törvény célpontjaivá válhatnak vagy üldözésnek lehetnek kitéve azok, akiknek szavai vagy tettei nem elfogadhatók Kína számára”. Az Egyesült Államok képviselőházának Kínával foglalkozó különbizottsága pedig közleményt adott ki, amelyben úgy fogalmaz, hogy „a kommunista párt kegyetlensége és paranoiája csúnya eszkalációjának” számító törvényt Kína a „határain túl élő kritikusok vegzálására és meg­félemlítésére”, illetve „tibetiek, ujgurok és más hívők abuzálásának legitimálására” használja majd. 

A valóság azonban, úgy tűnik, prózaibb mind a kínai kormányzat szép szavainál, mind a Kína kritikájára szakosodott kormányzati és civil aktorok figyelmeztetéseinél: Peking csak azt teszi, amit gyakran megtett már máskor is – törvényi formában dokumentálja a már létező eljárásrendet. Innentől fogva az etnikai egységről szóló törvény ügyében kialakult vita már nem valami kulcsfontosságú újdonságról folyik, csupán a kisebbségek szenvedéséről szóló Kína-kritikus toposzt melegíti újra. 

Terror, szigor, fejlesztés 

A kínai kisebbségpolitika ötvözi az 1990-es évektől a 2010-es évek elejéig lezajló többtucatnyi ujgur terrortámadás miatti vasszigort, a Hszincsiang és Tibet feletti kínai fennhatóság elismerésének és az államnyelv tiszteletének megkövetelését egy gigantikus célzott fejlesztéspolitikai programmal. Bár keveset beszélnek róla, az ujgurügyi bekeményítés kezdete, 2012 óta az államtanács tavaly szeptemberi jelentése alapján a központi költségvetésből 4 billió jüan – azaz 515 milliárd euró, az EU idei teljes költségvetésének két és félszerese – áramlott csak 

E két tényezőt ismerve lehet megalapozott véleményt alkotni a kínai kisebbségpolitikáról. 

Peking ajánlata a kisebbségeknek a kiemelt figyelem, hatalmas központi gazdaságfejlesztési támogatás és kulturális, nyelvi szabadság – ha nem bolygatják az általuk lakott területek feletti kínai fennhatóságot. De az utóbbi tíz évben a látványosan a végéhez közeledő rendrakási kampányban azt is megmutatta, mire számíthat az, aki megbontja az államrendet, és kétségbe vonja a kínai szuverenitást. A kampány központi elemeit, a renitens ujgurok átnevelőtáborait mára jórészt bezárták, a kései 2010-es évek kőkemény politikáját felügyelő, Tibetet is megjáró Csen Csüan-kuo hszincsiangi pártfőtitkárt pedig 2021-ben leváltották egy sokkal hagyományosabb gazdaságfejlesztő pártkáderre, Ma Hszing-zsujra, s ebből a körből való az aktuális vezető, Csen Hsziao-csiang is. 

Eközben az Európai Parlament – mindebből vajmi keveset értve – olyan szabályozások ellen áll ki, amelyek nem csupán az EU-tagállamok, de az EU-ba igyekvő és egyre gyorsuló csatlakozási folyamattal kitüntetett tagjelöltek kisebbségi jogi szabályaira is erősen hajaznak.

Nyitókép: Az iszlám és a kínai világ találkozása Ürümcsiben, a Hszincsiang-Ujgur autonóm terület székhelyén
Fotó: Wikipédia