Ukrajna kedvéért az EU szabotálhatja az európai-kínai kapcsolatokat

Az Oroszországgal üzletelő kínai vállalatok lesznek az EU következő szankcióinak célpontjai.


Az Oroszországgal üzletelő kínai vállalatok lesznek az EU következő szankcióinak célpontjai.


Történelme során a kínai civilizáció számos alkalommal bizonyította képességét a közös cselekvésre, ennek ma is látható példái a nagy fal és a Nagy-csatorna.


Az Európai Bizottság elnöke meg akarja védeni Európát, ám elképzelését korántsem támogatja mindenki.


Horváth Levente Kína-szakértő, az MCC Ázsiai–Magyar Kapcsolatok Irodájának vezetője szerint a világgazdaság mellett a világpolitika súlypontja is egyre látványosabban Kelet felé tolódik.


A Trump – Xi találkozó után meg lehetett tippelni, hogy milyen hamar érkezik majd Pekingbe Putyin.


A kínai és az amerikai vezető pekingi találkozása végre kijelölhet támpontokat és irányokat a felbolydult világrendben.


Vlagyimir Putyin a kétoldalú kapcsolatokról, a legfontosabb nemzetközi és regionális kérdésekről tárgyal majd vendéglátójával.


Donald Trump kilenc év után ismét Pekingbe látogatott, hogy Hszi Csin-pinggel tárgyaljon a feszült amerikai-kínai kapcsolatok enyhítéséről.


Pénteken folytatódnak Hszi Csin-ping és Donald Trump tárgyalásai.


Hatalmas parádé közepette köszöntötték Donald Trumpot Pekingben, azonban a kínai elnök szinte azonnal rátért a legkényesebb kérdésre: Tajvanra.


Egyre reálisabbnak tűnik, hogy lezárul az orosz–ukrán proxyháború.


Az amerikai elnök rendkívül magabiztos.


Zajlik a világ újrafelosztása, létfontosságú a két vezető egyeztetése, hogy elkerüljük a legrosszabbat. Hivatalosan 2017 óta nem járt Kínában amerikai elnök.


A filléres drónok korában különösen nyugtalanítóak ezek az összegek, főleg, hogy az amerikai világcsendőr másfélszerezné a saját büdzséjét.


Már huszonkét európai NATO-ország eléri a GDP 2 százalékának megfelelő védelmi kiadásokat, Németország egyetlen év alatt 24 százalékkal növelte katonai költségvetését.


Németország a negyedik helyre lépett elő a globális rangsorban az Egyesült Államok, Kína és Oroszország mögött: katonai kiadásai 24 százalékkal, 114 milliárd dollárra nőttek.


A vezérigazgató nyíltan beszélt arról egy interjúban, hogy a mai piaci és versenyhelyzetben a múltbeli mennyiségi tervezés irreális. Még az is lehet, hogy az egyik üzemüket eladják a kínaiaknak.


A kínai Nankai Egyetem új fejlesztése akár 1600 kilométeres elektromos autós hatótávot és mínusz 70 fokig fagyállóságot ígér. A félszilárdtest-technológia berobbanása már egy-két év alatt átrajzolhatja a világ járműiparát.


Az újabb közel-keleti háború közepette Kína és India összetett helyzete kerül előtérbe: a mostani krízis az eddigi legnagyobb tesztje a két ázsiai ország nagyhatalmi ambícióinak.


Li Csiang kifejezte a gratulációját.
