Magyar Péter, az újságírók, meg a kínos emlékű Erzsi néni
Mit tenne kiélezett történelmi helyzetben? Jó lenne tudni. De még jobb lenne őt már elfelejteni.
Kína hetven éve készül Tajvan bevételére.
Nincs komolyabb dolog a világon a háborúnál. Emberek halnak meg, városok, országok pusztulnak el. Nincs a gépesített és tömeges halálban semmi szép. Nyugaton, szépen faragott íróasztalok mögött sokan mégis úgy gondolták a megnyert hidegháború után, hogy ha kell, forró háborúval terjesztik vagy védik meg a liberális demokráciát és érdekeiket a határaiktól akár messze. A háború sajnos opció a keleti hatalmaknak is – bár ők nem nyúlnak át a fél világon.
Tegnap Irakon, Afganisztánon, Líbián volt a sor. Az ukrán háború okai között is ott van a liberális demokrácia kiterjesztésének és az autokrata Oroszország visszaszorításának a vágya. De a vágyak drága, véres ideológiai konstrukciók maradtak. Egyetlen ilyen háború sem végződött valódi győzelemmel. Irakban ledöntötték Szaddám Huszein szobrát, és elűzték a diktátort, de mégis mi van ma ott a sok százezer halott után? Líbia és Afganisztán pedig teljes bukás. Vélhetőleg az ukrán háború vége is csak az lesz, hogy mindenki veszít – a legtöbbet természetesen az az ország, amelynek segíteni kívántak. Ukrajnának a végén sokkal rosszabb lesz, mint ha sohasem merül fel NATO- és EU-tagsága.