„Moszkva célja, hogy Ukrajna működésképtelen állammá váljon” – Bush elnök volt tanácsadója a Mandinernek

Fotók: Ficsor Márton

Michael Doran (1962) amerikai külpolitikai elemző, Közel-Kelet-szakértő. A Stanford és a Princeton egyetemen végzett. George W. Bush elnöksége idején a Fehér Házban a Nemzetbiztonsági Tanács közel-keleti stratégiák koordinálásáért felelős igazgatója volt, előtte főtanácsadó volt a Külügyminisztériumban, valamint államtitkár-helyettes a Pentagonban. A Brookings Institution volt vezető kutatója, jelenleg a Hudson Institute Center for Peace and Security in the Middle East nevű kutatóközpontjának az igazgatója.

***

A Krím-félsziget és a Donbasz végleg elveszett Ukrajna számára?

Azt gondolom, hogy nagyon nehéz lenne ezeket a területeket visszaszerezni.

Szakértők szerint a jövőbeli tűzszüneti határokat minden bizonnyal a jelenlegi frontvonalak mentén húzzák majd meg. Az orosz hadsereg keményen tolja nyugat felé az arcvonalat. Vajon van még remény arra, hogy az ukrán erők modern nyugati fegyverzet birtokában a jövőbeli tűzszüneti vonalakat keletebbre tudják tolni?

Ez még lehetséges, hiszen a háború során többször voltak képesek meglepetésszerű hadműveleteket végrehajtani. Nem vennék azonban mérget egyik opcióra sem, hiszen a katonai erőviszonyok nagyon gyorsan tudnak változni a terepen. Az biztos, hogy az orosz védelmi vonalak nagyon erősnek tűnnek, kis esélye van annak, hogy az ukrán erők ezeket keletebbre tudnák tolni. Az a tapasztalat, hogy 

Orosz bennfentes információk szerint a Kreml el akarja kerülni, hogy a NATO belekeveredjen az ukrajnai háborúba. Szakértők szerint vélhetően elsősorban azért, mert az orosz hagyományos haderő a látottaknál sokkal nagyobb teljesítményre ezen a frontszakaszon, ilyen mozgósítás mellett nem képes. Egyetért?

Igen, valószínűleg ez így van. Nagyon fontos megérteni, hogy Oroszországnak mi a célja ezzel a háborúval. Az elérendő maximális célja az, hogy Ukrajna egy működésképtelen állammá váljon. Moszkva pontosan tudja, hogy az orosz hadsereg nem képes Ukrajna teljes területének elfoglalására, sőt Kelet-Ukrajna teljes elfoglalására sem; de annyit el tudnak foglalni, hogy a maradék államterületen Ukrajna egy működésképtelen állammá váljon, amelynek túlélése teljes mértékben a Nyugattól függ. Ebben a mestertervben Odessza a kulcs: 

mert csak ennek birtokában lehet képes gazdaságilag talpon maradni. Ha az orosz hadseregnek sikerülne elfoglalnia az ukrán tengerparti területeket, vagyis Ukrajnát elválasztania a tengerhez való kijárataitól, akkor Ukrajna egy szárazföldi állammá, egy európai Mongóliává válna. A Nyugat számára ennek elkerülése a prioritás: az, hogy Ukrajna keleti határai hol fognak majd húzódni, másodlagos kérdés.

A Nyugat gyorsabban segítene, ha látná, hogy az oroszok e cél megvalósításához nagyon közel kerültek?

Nem vagyok biztos abban, hogy a Biden-kormányzat ilyen logika mentén nézi ezt a konfliktust. Bárcsak így látná. De minden jel szerint Washington más gondolkodásmóddal áll hozzá a kérdéshez, és nem így határozza meg a nyugati érdekeket.

Ha novemberben Donald Trump nyeri az amerikai elnökválasztást, miben változhat meg az amerikai stratégia?

Ha megnézzük Trump és J.D. Vance nyilatkozatait, akkor 

A Kreml feltételezett tűzszüneti feltételei a következők lennének: Ukrajnának semleges államnak kell lennie, szó nem lehet NATO-tagságról, a Krím és a Donbasz orosz terület lesz, Zaporizzsja és Herszon pedig demilitarizált területek. Ön is így tudja?

Ezek a korábbi feltételek, de – ahogy említettem – az igazi orosz cél az, hogy Ukrajnát egy tengeri kijárat nélküli, szárazföldi állammá változtassák, hogy gazdaságilag teljesen a Nyugat kiszolgáltatottja legyen. A feltételek célja, hogy azok által a végső célkitűzésüket el tudják érni. Az oroszok végső célja pedig az, hogy Ukrajna egy működésképtelen, függőségbe kerülő ütközőállammá váljon. Ha Trump kompromisszumot akar esetleg kötni az oroszokkal, akkor a megoldás talán Ukrajna „finlandizációja” lehet, vagyis az, hogy...

Mármint a korábbi finn semlegességi modell, ugye? Hiszen Finnország azóta belépett a NATO-ba...

Pontosan, tehát 

mégpedig úgy, hogy az országban nyugati típusú intézményrendszer épül ki.

A másik válsággóc a Közel-Kelet: úgy tűnik, Izrael az akcióival – Iszmail Haníje-gyilkosság, Hezbollah-tagok csipogóinak, majd a walkie-talkie-k felrobbantása – azt akarja demonstrálni, hogy Irán gyenge. Erre megy ki a játszma?

Igen, ez az elérendő célok egyike. Fontos megérteni, hogy ezek az akciók az április 14-i iráni rakétatámadásra adott válaszreakciók – amikor Irán rakéta- és dróntámadást indított Izrael ellen, az izraeli védelmi erők már az indítóállomásokon meg tudták volna semmisíteni azokat, de az Egyesült Államok önmérsékletre történő felszólítására nem tették, a rakétavédelmi rendszer védekezett végül a levegőben. Utólag azonban Izrael megtalálta a módját, hogy Irán mégis megfizesse ennek a nagyszabású támadásnak az árát. 

Izrael ezekkel a megtorló akciókkal mind az Egyesült Államoknak, mind Iránnak azt üzente, hogy képes átvenni a kezdeményezést, az eszkalációs dominancia mégis nála van. Ezek az izraeli akciók nagyon fájdalmasak Irán számára, de mégis úgy vannak bemérve, hogy éppen csak annyira provokatívak, hogy ne adjanak Irán számára ürügyet olyan eszkalációs válaszlépésekre, amelyeket esetleg jogosnak ítélnének a nagyhatalmak.

Irán deklarálta, hogy ezeket megtorolja. Mikor, milyen formában várja ön ezt?

Majd meglátjuk, de 

Miért, miről árulkodik ön szerint az iráni kivárás?

Arról, hogy tartanak Izraeltől. Irán sebezhető. Sok gyenge pontja van, és Izrael ezeket ismeri és eléri.

Egyelőre szerencsére nem tört ki egy újabb izraeli-arab háború, a gázai bombázások és a fent említett célzott támadások ellenére sem. Viszont egy dolgot már nem tehet meg Izrael: a palesztin kérdést nem söpörheti a szőnyeg alá. Egy évtizedig így tett, de most az ügy újra napirenden van.

Igen, újra napirenden van, de nincs rá válasz. Ha pedig nincs rá megoldás, akkor ismételgethetjük napestig a korábbi szlogeneket, változás nem lesz. 

De az arab kormányzatokon nő a saját társadalmaik nyomása, és így Izraelen is.

Nem hiszem. Sokkal kisebb ez a nyomás, mint amire számítani lehetett. Az arab államok ismerik a Közel-Keletet, pontosan tudják, hogy a Hezbollah és a Hamász mögött Irán áll, és nem bánják, ha ezeket a szervezeteket elpusztítják. Persze, ez nem azt jelenti, hogy kedvelik Izraelt – ők nem cionisták –, de azt pontosan felismerik, hogy a Hamász az ő ellenségük is. Nincs szaúdi nyomás például az európai kormányokon, hogy szorítsák sarokba Izraelt – ez elképesztő, de igaz. A szaúdi koronaherceg látványosan unatkozik, amikor valaki felhozza neki a palesztin kérdést. 

Mit tud kezdeni Gázával Izrael? És mit tud kezdeni a ciszjordániai puskaporos helyzettel?

Ahogy említettem: nincs megoldás a kérdésre. Izrael fenn fogja tartani a biztonsági ellenőrzést Gáza fölött, és ugyanezt fogja tenni Ciszjordániában is. A két-állami megoldás nem működik. A külső hatalmak pedig annyit tudnak tenni, hogy közvetítenek a szemben álló felek között.

Ezek szerint marad a fegyveres ellenőrzés, a katonai eszközökkel történő rendteremtés. Gázában háború van, Ciszjordániában pedig katonai razziákkal tartja kordában az eseményeket az izraeli hadsereg.

De ez láttuk az elmúlt ötven évben is. 1967 óta gyakorlatilag ez megy, az eseménysorozat hullámzik, egyszer nyugalom van, másszor krízis.

A harmadik válsággóc a csendes-óceáni térség. Kínával kapcsolatban általában az új világrend eljövetelét emlegetik. Mely szakaszában vagyunk ennek az átalakulásnak? És Kína hol tart a domináns nagyhatalmi szerep elhódításában?

Ez egy nehéz kérdés. Kína egyértelmű aspirációja az, hogy elvegye a világ vezető nagyhatalmának szerepét az Egyesült Államoktól, de erre még nincs meg a képessége. Szerintem jelenleg az a kulcskérdés, hogy Kína vajon elszánja-e magát arra, hogy erővel elfoglalja Tajvant, vagy sem. Katonai szempontból ennek komoly esélye lehet, 2027-2028-ra ennek a feltételei adottak lehetnek, de Amerika új fegyverekkel, új technológiákkal próbálja késleltetni ezt a kínai hajlandóságot.

Ennek oka pedig az, hogy a kínaiak racionális emberek. A kínai gazdaság nincs jó állapotban jelenleg, egy tajvani háború rendkívül negatív hatással lenne a kínai gazdaságra. Persze, a történelemben láttunk már diktátorokat, akik nem a nemzetük érdekében álló döntéseket hozták meg végül, emiatt halvány esélyt mégis adnék a kínai támadásra, de a nagy valószínűség az, hogy nem fogják ezt megkockáztatni.

Mit lépne Dél-Korea, Japán vagy a Fülöp-szigetek, ha váratlanul mégis megtörténne ez?

Az az Egyesült Államokon múlna. Ha az amerikaiak támogatást nyújtanak a szövetségeseik számára, akkor lépnének. Ha viszont Amerika nem mutatna elhatározást Tajvan megvédésére, akkor 

Az ön által említett 2027-es dátum egyúttal az új japán nemzetbiztonsági stratégia által megjelölt év, amikorra a tervek szerint a japán hadseregnek készen kellene állnia arra, hogy akár amerikai segítségnyújtás nélkül is önvédelemre legyen képes.

Ha az Egyesült Államok nem védi meg Tajvant, és a kínai hadsereg egy vakmerő lépésre szánja el magát, akkor én nem látom, hogy a dél-koreaiak és a japánok magukban képesek lennének megfékezni Kínát.

Ha Trump lenne az amerikai elnök, képes lenne békét teremteni mind a három általunk említett válsággócban?

Nem hiszem, hogy békét tudna teremteni, de azt igen, hogy nagyobb stabilitást tudna hozni a világ számára. 

Amerikának arra van szüksége, hogy erőt mutasson. Erő felmutatása nélkül ugyanis nem lehet hatékony az amerikai diplomácia.