Erősítésbe kezd Japán a háború árnyékában

Maráczi Tamás írása a Mandiner hetilapban

Az ukrajnai háború nemcsak a mi földrészünkön okozott traumát, de a glóbusz más pontjain is a távolság és a fenyegetés mértékétől függően. Európában hosszú idő után azonnali és közeli veszélyként jelent meg a háború valósága, a Távol-Kelet országaiban kisebb az ijedelem, de a geopolitikai összefüggések miatt nem kevésbé kelt szorongást a helyzet.

A világ legnagyobb kiterjedésű országa távol-keleti hatalom is. A térségben jelen van Oroszország, amely a 2014-es krími annexióval és a tavalyi agresszióval demonstrálta, hogy a biztonsági status quo felrúgható.

Kína egyelőre kivár, figyeli, meddig megy el Ukrajna védelmében, Oroszország megbüntetésében a Nyugat. Nem csak Ukrajnáról szól, ahogy az Egyesült Államok vezette nyugati szövetség beleállt a fegyverzettámogatási-szankciós politikába, sőt az igazi geopolitikai hadszíntér a Csendes-óceán térsége, így a nyugati keménység Pekingnek is szól: ahogy most megvédik Ukrajnát, úgy lépnek majd fel Kínával szemben, ha Tajvan vagy Japán ellen támad.

Az Egyesült Államok a Kína (és Észak-Korea) által fenyegetett távol-keleti államok, Japán, Dél-Korea, Tajvan és a Fülöp-szigetek katonai szövetségese: kész kockázatot, áldozatot vállalni a régióban fennálló geopolitikai érdekei, katonai érdekeltségei és ezzel együtt partnerei védelmében.

ezt megakadályozni azonban egyre nehezebb feladat. A legerősebb regionális szövetséges, Japán pontosan érzékeli ezt; az ottani aggodalmakat szemléletesen mutatják az utóbbi években hozott kormányzati döntések, a nemzetbiztonsági, majd a védelmi stratégia átdolgozása, a fegyverkezés, vagyis az egyre leplezetlenebb készülődés a színfalak mögött növekvő feszültség berobbanására, a nagy konfliktusra.

A békeklauzula béklyójában

Japán problémája éppen az eddigi megoldása lett: pacifista alkotmánya hét évtizeden keresztül kizárta fegyveres konfliktus kirobbantásának a lehetőségét, a kibontakozó új geo­politikai helyzetben azonban ez a kőbe vésett demilitarizáció a biztonsági fenyegetésekre adandó szükségszerű válaszlépéseknek, az önvédelmi célú haderőfejlesztésnek az akadályává vált.

Az 1947-ben hatályba lépett alkotmány jelentős mértékben a világháborút a régióban megnyerő és az országot megszálló amerikai hadsereg tervezetén alapult, s máig ez az alaptörvény. Kilencedik cikkelye,

illetve a fegyveres erő alkalmazásáról mint a nemzetközi viták rendezésének eszközéről, ezért soha nem tart fenn szárazföldi, tengeri vagy légierőt, illetve más háborús potenciált. Az alkotmány burkolt célja a háborús felelős, militáns Japán pacifista állammá változtatása, leszerelése volt, s a pacifizmus idővel a társadalmi és állami identitás meghatározó részévé vált. Az 1945 és 1990 közötti időszak hivatalos védelmi doktrínája úgy szólt, hogy az Egyesült Államokkal kötött katonai szövetség védőernyője alatt az ország a gazdasági fejlődésre koncentrál, a nemzetközi biztonság megteremtéséhez csupán gazdasági eszközökkel járul hozzá, a fegyveres erők feladatát pedig belbiztonsági és katasztrófavédelmi funkciókra korlátozza.

Az önálló japán hadsereg újraépítése az 1950-es években, a koreai háború idején indult meg, később megerősödött az önvédelemhez való jog eszméje, az 1970-es években pedig a kínai fegyverkezés hatására Japán is fejlesztette haderejét, duplájára növelte az addig a bruttó hazai össztermék egy százalékát kitevő védelmi költségvetését. Az 1980-as évekre a japán fegyveres erők vették át az ország felségvizeinek és légterének védelmét, s a technológiai hiperugrást végrehajtó Japán jelentős fegyverexportőrré vált.

A hidegháború lezárultával azonban mind a biztonsági környezet, mind a japán politikai elvárások megváltoztak:

– elkezdődtek a nemzetközi missziók, a japán egységek természetesen csak nem harcoló műveletekben vettek részt.

Az amerikai–japán biztonsági együttműködésben para­digmaváltást eredményezett az Egyesült Államokat 2001-ben érő terrortámadás. Washington immár tevőleges segítséget várt el katonai szövetségesétől – és kapott is: az iraki és az afganisztáni háborúban a japánok logisztikai segítséget nyújtottak –, Japán pedig megerősített garanciákat kért és kapott az USA-tól a növekvő észak-koreai és a kínai fenyegetés ellen. 2007-ben a japán biztonsági szuverenitás teljessé vált azzal, hogy a védelmi ügynökség minisztériummá alakult, 2013-ban pedig létrejött a nemzetbiztonsági ügyek stratégiai fontosságú döntéseinek előkészítésére szolgáló tanács. Japáné a világ hatodik legnagyobb katonai-védelmi büdzséje.

A 2013 végén elkészülő első hivatalos nemzetbiztonsági stratégiának alapelve volt, hogy az országnak regionális vezető hatalomként nagyobb szerepet kell játszania a nemzetközi rend fenntartásában, státuszában azonban nem jelenthet fenyegetést más államok biztonságára, Japán továbbra is „béke­szerető nemzet” marad. A stratégia célja pedig az volt, hogy a hadsereg hatékonyan képes legyen megvédeni az ország területi integritását, valamint az önvédelem hatékonyságának növeléséhez gyarapítsa elrettentőképességeit.

„Tíz évvel ezelőtt Abe Sinzó miniszterelnök megpróbálta diplomáciájával szorosabbra fűzni a japán–kínai kapcsolatokat és így leválasztani Kínát Oroszországról, illetve a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége régióbeli államai­val a gazdasági kapcsolatokat politikai, részben katonai szövetségi viszonnyá alakítani” – magyarázza lapunknak a tokiói külügyminisztérium falanszterszerű épületében Szató Heigo, a Takusoku Egyetem nemzetközikapcsolatok-professzora. A szakértő elmondása szerint

és a következő években a kínai katonai képességek növekedni fognak, így a szigetország lépéskényszerbe került.

A védelmi hatékonyság növeléséért az utóbbi évtizedekben a japán belpolitikában időről időre felvetődött az alkotmánymódosítás, a „pacifista” 9. cikkely újraszövegezésének kérdése. A törvényhozási folyamat azonban bonyolult, a parlament két kamarájában kétharmados többséggel kell átvinni a módosítást, utána meg népszavazáson elfogadtatni, ilyen többséget pedig eddig egyetlen kormány sem tudott maga mögé állítani.

Kihívásnak mondják, de fenyegetésnek tartják

2022 decemberében, csaknem egy évtizeddel az első után új nemzetbiztonsági stratégiát dolgoztak ki a védelmi szakemberek. Meg is nevezték az okát: „Japán a második világháború óta nem nézett szembe olyan súlyos és komplex biztonsági kihívásokkal, mint most”, és azok forrásait is megjelölték:

És valóban, a Nyugat által a világ négy legveszélyesebb államának tartott Oroszország, Észak-Korea, Kína és Irán alkotta kvartettből három a közvetlen közelében fekszik. Egy dolog kiemelt célponttá teszi a szemükben Japánt: ő a közös ellenségük, az Egyesült Államok első számú szövetségese a régióban.

A közeljövőbeli kínai katonai sakkjátszma első lépése Tajvan leszedése lehet – puhább célpont, mint Japán. Tokiónak gyakorlati aggodalmai vannak Tajvannal kapcsolatban: Japán az energiahordozókat a Dél-kínai-tengeren keresztül, főleg Szaúd-Arábiából és Ausztráliából szerzi be, így ha Kína egy radikális lépéssel az ellenőrzése alá veszi Tajvant, lezárhatja a tengeri szállítási útvonalakat a forrásországok és Japán között.

Kína utolérhetetlen védelmi költségvetése, hadászati modernizációja, nem transzparens fegyverzetfejlesztése, valamint Észak-Korea ballisztikusrakéta- és atomprogramja évek óta bizonytalanságban tartja a status quóhoz ragaszkodó Japánt.

a Tajvan partjainál tavaly végrehajtott hadgyakorlataik során néhány ballisztikus rakétájuk a japán felségvizeken csapódott a tengerbe. A tavaly októberi észak-koreai ballisztikusrakéta-kísérlet során egy lövedék átrepült a szigetország fölött. És miután Tokió is szankciókat vetett ki Moszkvára az ukrajnai agresszió miatt, Japán északi partjainál felerősödött az orosz hadihajók aktivitása.

„Japán nem fogadja el az orosz agressziót, az államhatárok egyoldalú megváltoztatását” – nyilatkozza a Mandinernek a japán külügyminisztérium közép- és kelet-európai főosztályának igazgatója, Kondo Norifumi. Hangsúlyozza:

vagy hogy tető alá hozzák a békeegyezményt. Elmondja azt is, hogy országa katonai felszereléssel, humanitárius segélyekkel, pénzügyi támogatással segít Ukrajnának.

Az új stratégia: előremenekülés

A nemrég bemutatott új nemzetbiztonsági stratégia merész döntéseket tartalmaz – a szomszédok veszélyes lépései, ahogy a dokumentum írja: a „változó erőegyensúlyok” elodázhatatlanná tették a reformot.

A cél az, hogy

A program a jövőben a bruttó hazai össztermék két százalékát irányozza elő a védelmi kiadások finanszírozására, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a következő öt évben a hadsereg hétmilliárd dollárt költ majd kiber­biztonságra (a stratégiai szektorok, az energetikai infrastruktúra és a kormányzati, illetve katonai információs hálózatok védelmére), további hétmil­liárd dollárt űr­technológiára, hatmilliárd dollárt hatodik generációs harci repülők fejlesztésére, az integrált lég- és rakéta­védelmi rendszerek kiépítésére. Ezenkívül a harcászati eszközök, technológiák kereskedelmét is felgyorsítanák a szövetséges államok között, hogy Japán modern fegyverzetet tudjon beszerezni, illetve saját gyártású fegyvereit értékesíteni tudja külföldön.

A japán védelmi ipar kiemelt vállalatai közé tartoznak ismert nevek is, mint például a Mitsubishi. A Mitsubishi Research Institute (MRI) vezető kutatójával a miniszterelnöki hivatal szomszédságában álló felhőkarcolóban található irodájában találkozunk. Muto Maszanori elmondja, a fegyverfejlesztésben is részt vesznek, de elsősorban szoftverek, alkalmazott információs technológia fejlesztésével foglalkoznak, kutatásaik fő csapásiránya pedig az űrkutatás, a műholdas adatszerzés és információmegosztás, illetve a holdbéli ásványkincsek kereskedelmi célú hasznosításának előkészítése.

Japán nemzetbiztonsága szempontjából kardinális kérdés lépést tartani az űrtechnológiában, ugyanis az űrháború már zajlik. „Az oroszok 2020 óta műholdromboló rakétákat tesztelnek, azonosíthatatlan műholdakat bocsátanak fel az űrbe. A kínai űrképességek fejlesztése rohamtempóban zajlik, kereskedelmi és katonai műholdakkal figyelik meg más államok objektumait” – hívja fel figyelmünket Kataoka Haruhiko, a japán légierő volt vezérkari főnöke, a Japán Űrbiztonsági Intézet alelnöke. Hozzáteszi:

így a japán űrbiztonsági rendszer az amerikaiakkal folyó műholdas együttműködésben például azt fejleszti, hogy a radar számára láthatatlan hiperszonikus rakétákat hogyan lehet műholdas megfigyeléssel már a kilövésük pillanatában azonosítani, majd rakétavédelmi rendszerrel időben leszedni.

Az új stratégia kiemelt figyelmet fordít az úgynevezett ellentámadási képességek fejlesztésére: nagy, háromezer kilométeres hatótávolságú támadórakéták, műholdas navigálású hiperszonikus siklórakéták beszerzése, japán hadihajók ellátása amerikai Tomahawk rakétákkal, illetve saját fejlesztésű rakéták előállítása –

A dokumentum nyilvánosságra kerülése vegyes reakciókat váltott ki a régió kormányzataiból. Észak-Korea jelezte, hogy a megelőző csapásokra képes fegyverzet birtoklása Japán részéről súlyos biztonsági válságot generálhat a Koreai-félszigeten. Kína úgy értékelt, hogy a szigetország letért az évtizedekig gyakorolt pacifizmus útjáról, és újra a militarizmus veszélyes ösvényére lépett. A thaiföldi média óvatosságra intette az egyre erősödő Japánt, nehogy lépései­vel feltámassza a régi viszályokat. A dél-koreai lapok szkeptikusan elemezték a japán védelmi szándékok őszinteségét.

Amerikai részről viszont kedvező visszhangjuk volt a japán védelmi döntéseknek; Washington érdeke is, ha első számú régióbeli szövetségese megerősíti képességeit, és ezzel növeli az amerikai geopolitikai célok elérésének esélyeit.

, de az ukrajnai háború tapasztalatai arra világítottak rá, hogy a nyugati szövetségesek akkor mutatnak nagyobb elszántságot egy bajban lévő állam megsegítésére, ha az maga is minden erőfeszítést megtesz a saját védelmére, az ellenfél elrettentésére. Japán most ezt teszi.

Nyitóképen: Uzusio osztályú japán tengeralattjáró 2022 novemberében. Fotó: AFP / Anadolu Agency / Issei Kato