Az elkövetkezendő négy évben négyezer milliárd forintnyi adókedvezmény marad a családoknál – jelentette ki a kultúráért és innovációért felelős miniszter szombaton Szerencsen.
Hankó Balázs a közmédiának elmondta, elindult a „családbarát adóforradalom”, hiszen július 1-jétől szja-mentes a CSED, a GYED és az örökbefogadói díj, illetve ötven százalékkal nőtt a családi adókedvezmény is, melynek hatását a szeptemberi iskolakezdéssel már minden család érezheti.
Kifejtette,
október elsejétől már a háromgyerekes édesanyák is szja-mentességet élvezhetnek, 2026. január 1-jétől pedig a családi adókedvezmény további, 50 százalékos emelése mellett elindul a kétgyermekes édesanyák – életkorhoz kötött – lépcsőzetes szja-mentessége.
A „családbarát adóforradalom” következtében a gyermekvállalásnál elérkezhetünk ahhoz a ponthoz, amelynél már plusz anyagi terhet nem jelent a gyermekvállalás, hiszen a 30 év alattiak esetében egy egész évre vonatkoztatva 1,5, a kétgyermekesek esetében 2,2, a háromgyermekeseknél pedig 3,7 millió forint maradhat a családoknál – hangoztatta a miniszter.