Iskolakezdési támogatásból kimaradó családokat segített a Tisza Párt politikusa

Csatári Ernő füzetet és színes ceruzát vitt a gyermekeknek.


Csatári Ernő füzetet és színes ceruzát vitt a gyermekeknek.


Amennyiben az első kézbesítési kísérlet alkalmával a postás nem talál átvételre jogosult személyt a címen, kollégánk értesítőt hagy hátra a címzettnek, amellyel átveheti illetményét az értesítőn megjelölt letéti postán és nyitvatartási időben.


Varga Gábor fideszes országgyűlési képviselő szerint Fejér megye 95 támogatásra jogosult településéből mindösszesen 2 (igen, kettő!) nyert forrást, együtt 67,7 millió forint értékben. „A Magyar Falu Program 2019-es indulása óta – egy kivételével – minden évben több milliárdos nagyságrendben érkeztek fejlesztési források a megye kistelepüléseire.”


Bíró András Zsolt szerint félreértelmezték a nyilvánosságra hozott levelet.


Egy súlyos betegség mindenkinek nehéz, pláne, ha kisgyermekről van szó. Ha ráadásul gyógyíthatatlan, az még borzasztóbb, hiszen gyermeket elveszíteni a létező legnagyobb csapás az életben. A veszteségből azonban segítő erő is születhet. Erre látunk példát a következő történetben.



Tájékoztatása szerint 2025 végén százmillió forint támogatást ítéltek meg az Edda Musical - A Kör - országos turné megvalósítására annak ellenére, hogy a támogatást kérvényező cég pár héttel korábban már kapott tízmillió forint támogatást a szóban forgó musical forgalmazására.


Egyhangúlag elfogadta a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatás bevezetésével összefüggő törvények módosítását kedden az Országgyűlés.


A Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus Magyarországi Orthodox Exarchátusának nyújtott korábbi állami támogatások ügyében tett feljelentést a kormány. Egy történelmi egyház ellen indítanának hatósági eljárást, miközben az ortodox egyház magyarországi jelenléte évszázadokra nyúlik vissza.


2022 februárja óta Varsó 16,4 milliárd zloty értékben szállított fegyvereket és katonai felszerelést Kijevnek.


És ne lehessen végrehajtás alá vonni.


Tekintet nélkül arra, hogy ki milyen értékrend híve, ki milyen szellemi irányultságú médiaműhelynél dolgozott.


Ez idő alatt több tízezer embert támogatott számos módon a népkonyháktól az orvosmissziókig.


Pósfai Gábor hangsúlyozta, kiemelt figyelemmel követik és támogatják az utánpótlás-nevelést.


Az idei aszályhelyzet már most is szemmel látható problémákat okoz az agráriumban.


„Tartalékok” elnevezéssel jelent meg a Magyar Közlönyben a Tisza Párt pártalapítványa, ami közel 900 millió forintos költségvetési támogatásra jogosult. A kormánypárton kívül négy párt alapítványa jogosult pénzbeli juttatásra, melyet az államkincstár jellemzően negyedévente utal.


A szervezet 2024-hez képest megsokszorozta az önkormányzatoktól kapott támogatását is.


2025-ben bár az uniós források sor üresen maradt a Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért Alapítvány beszámolójában, de ennek ellenére sem szűkölködtek: több mint 980 milliós támogatás ütötte a markukat.


Névtelen tisztviselő beszélt a következő hónapok terveiről.


A Fásy család több sajtópert is megnyert a 444-gyel szemben az NKA-támogatások körüli állítások miatt.
