A természetvédők és a mérnökök vitája közben a Duna medre tovább mélyült, ami ma már fontos hazai létesítmények működését is veszélyezteti

A magyar vízgazdálkodás és az energiabiztonság problémái évtizedek óta összefonódnak a bős–nagymarosi beruházás politikai örökségével. Ennek következményei különösen akkor válnak láthatóvá, amikor a Duna vízállása Paksnál kritikusan alacsony szintre süllyed. Wagner Ernő, a Magyar Mérnöki Kamara elnöke a G7-en megjelent írásában azt állítja, hogy a beruházás 1989-es leállítása után a vízlépcsők ügye szakmai kérdésből politikai jelkép lett. 

A folyamatot a mérnökök régóta mérik és modellezik. Az adatok szerint Paksnál a medián vízállás negyven év alatt több mint egy méterrel csökkent. A szakma mégsem képviselte elég határozottan az aktív vízszintszabályozás szükségességét. A vízlépcsőkkel kapcsolatos politikai indulatok miatt inkább olyan részmegoldások kerültek előtérbe, mint a kotrás, a szivattyúzás vagy a mederszabályozás. Ez a bizonytalanság az egymást követő kormányoknak is kedvezett. Nem kellett olyan döntéseket hozniuk, amelyek túlmutatnak egy választási cikluson, és hosszú időre meghatározzák a Duna magyarországi szakaszának kezelését.

A nagymarosi terv valóban súlyos szakmai és politikai hibákat hordozott. Wagner szerint ebből mégsem következik, hogy minden vízlépcső eleve elfogadhatatlan. Egy folyami beavatkozás megváltoztatja a környezetet, de a következményeit elsősorban a tervezés és a kivitelezés minősége határozza meg. A természetvédelmi szempontokat ezért konkrét követelményekként kell beépíteni a tervekbe. Ilyen lehet a halak átjárásának biztosítása, a talajvízszint védelme, valamint az élőhelyek és a biodiverzitás megőrzése. Ezek teljesítése a korszerű mérnöki megoldások alapfeltétele kell hogy legyen.

A Duna ausztriai szakaszán kilenc vízlépcső működik, a román–szerb határon pedig két nagy létesítmény szabályozza a folyót és termel villamos energiát. Magyarország a saját folyószakaszán nem épített ki hasonló rendszert. A felsőbb szakaszokon működő duzzasztók közben visszatartják a hordalék egy részét, ami hozzájárulhat a magyarországi meder mélyüléséhez. Az ország így viseli a rendszer hátrányait, miközben a vízszintszabályozásból és az energiatermelésből származó előnyöket nem használja ki.

A Paksnál mért mínusz 131 centiméteres vízállás, valamint a romániai csernavodai atomerőmű egyik blokkjának aszály miatti leállítása azt mutatja, hogy a kérdés közvetlenül érinti az energiaellátás biztonságát. Wagner Ernő ezért egy többcélú dunai vízvisszatartási és vízszintszabályozási program előkészítését sürgeti. Ennek része lehetne egy Paks alatti, Fajsz térségébe tervezett duzzasztómű független és korszerű megvalósíthatósági vizsgálata.

A Duna vízszintjének csökkenését ideiglenesen lehet kotrással, szivattyúzással és más műszaki beavatkozásokkal kezelni. Ezek azonban nem pótolják a hosszú távú vízgazdálkodási döntéseket. Ha Magyarország nem alakít ki olyan rendszert, amely képes a vizet a megfelelő helyen és időben visszatartani, egyre nehezebbé válik az ivóvízbázisok, a mezőgazdaság, a hajózás és az energiatermelés biztonságának fenntartása.

Nyitókép: A Duna a rendkívül alacsony vízállásnál Dunaszentbenedek közelében 2026. július 31-én
Fotó: MTI/Hegedüs Róbert