Tradíció és rekonstrukció – Somogyi Győző halálára

„Mi a kommunizmusban voltunk fiatalok. Azt a világot nem fogadtuk el. A nyarakat Tihanyban töltöttük, a képzőművészeti gimnázium harmadik és negyedik osztálya volt ez. Volt egy tanítómesterünk, Szilágyi Ernőnek hívták. Ő egy öreg zsidó cionista filozófus volt, akkor már teljesen félretolva mindentől, mint nyugdíjas raktáros. Ő tanított minket elvben németre, valójában mindenre. Ő vezetett el minket először a templomba, és a társaságunk öt tagja el is végezte aztán a katolikus teológiát. Egyszóval sehogy sem akartunk beilleszkedni a gulyáskommunizmusba. És egyszer csak rádöbbentünk, hogy van egy eszmei birodalom, a Tihanyi Királyság, és rádöbbentünk, hogy egyik barátunk maga a király, aki aztán különböző miniszteri címeket adományozott, különböző lányok pedig hercegnők, grófnők lettek. Egymást felségnek, miniszter úrnak szólítottuk, sőt szólítjuk mind a mai napig. Ezt lehet játéknak is nevezni, de tulajdonképpen átmentett bennünket ezen a korszakon. Persze aztán látnunk kellett, hogy lényegében nem változott a világ kilencven után sem.”

„Maga a modernitás, amely a felvilágosodás és a francia forradalom óta jutott uralomra a világban, elfogadhatatlan. Akár ökológiai, akár teológiai szempontból nézzük, a világ pusztulásához vezetett. Illetve az az életforma és világ, amelyet létrehoz, az embertelen és elfogadhatatlan. Mi nyilván nem a politikai lázadás vagy a robbantás útját kerestük, hanem egy belső kilépést. Egy alternatív világ felépítése lebegett a szemünk előtt. Amit aztán (amikor ide, Salföldre költöztünk a feleségemmel), próbáltunk megvalósítani. Koedukált kolostornak neveztük a helyet. A rendőrség „kommuna” néven nyitott dossziét rólam és a baráti körömről. Nem voltunk kommuna, de kísérleteztünk.”

„A magyarság keresztény korszaka a mi időnk, az, amit marxista nyelven feudalizmusnak neveznek, amely valójában, egy szerves rendi, földműves társadalom. Úgy is lehet mondani, hogy ezt játsszuk, de úgy is, hogy ezt éljük. Önellátásra törekszünk itt. Állattartás, biokertészet és oktatás folyik. Fiatalokkal foglalkozunk, a feleségem negyven éve vezet egy szövőtanfolyamot, én pedig egy huszárcsapatnak vagyok a kapitánya, lovas, történelmi és harcművészeti kiképzéseket tartok a fiataloknak.”

„Szerintem a többségnek elege van a modern civilizációból, csak részben nem engedik megfogalmazni a kritikát, lehet lázongani zöld handabandával például, de igazából itt az Isten és a Sátán birodalmáról van szó. Mindennek ez a szembenállás a gyökere. A világ kétszáz éve azon dolgozik, hogy egy Isten nélküli kultúrát építsen fel. Előtte több tízezer évig csak vallásos kultúrák léteztek. Most ennek a lerombolása folyik egy új Paradicsom ígéretével, amely azonban soha nem valósul meg, mert csak a rombolásig jutnak el. Művészként úgy látom, hogy semmilyen jelentős alkotást nem hozott létre a modernitás. Létrehozott nagy, gyors és hangos alkotásokat, de szépeket nem.”

„Az emberek a szép, az eredeti helyeket keresik, a múlt kultúráját, de mindezt addig „fejlesztik”, míg a végén élhetetlen lesz. De lassan nincs is hová menni, mindenütt ugyanazzal a szuvenír- és turistatömeggel találkozik az ember. Annál inkább indokolt egy belső királyság megteremtése. Mi tizenhét hektáron gazdálkodunk, vannak lovaink, szamaraink, juhaink, itt vannak a gyerekeink, unokáink, barátaink, ez már egy élhető világ.”

„Megpróbáltak integrálni, de arra nem voltam hajlandó. Mindig is egy szellemi irányító mag mondta meg, ki lehet művész és ki nem. Ez az egész csak abban erősített meg, hogy irány a tradíció és a rekonstrukció.”