Friss adatok érkeztek: így áll a harc a kórházi fertőzésekkel szemben

Közzétette a tavalyi adatokat a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ.


Közzétette a tavalyi adatokat a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ.


A különleges egyedet látták már a XIII. kerületben és Hegyvidéken is.


Sebestyén Géza szerint a munkavállalók felének fájnának a Tisza Párt álta belengetett tervek, a macska- és ebadó miatt pedig megannyi kiskedvenc is pusztulásra lenne ítélve.


A Movember mozgalom a szűrővizsgálatokon való részvételre, a száraz november kampány pedig az alkoholfogyasztás mérséklésének fontosságára hívja fel a figyelmet. Legalább ennyire hangsúlyos a mentális egészség megőrzése is, ám Magyarországon erről még mindig nehéz beszélni.


A Sárkányok Kabul felett című magyar katonai akciódráma a 2021-es afganisztáni Sámánpajzs hadműveletnek állít emléket. A mozi katonai szakértőjét, Bali Tamás dandártábornokot, a légierő parancsnokát kérdeztük.


Európa legnagyobb felsőoktatási minőségbiztosítási konferenciájáról üzenetet is küldtek: „Lásd meg a lehetőséget a bizonytalanságban!”


A rendezvény olyan vezető döntéshozókat és szakértőket hoz össze, akik ismerik a kábítószerek valódi dimenzióit, és van tapasztalatuk abban, miként lehet azok piacát visszaszorítani.


A családi béke megmarad, de nem tartotta ízlésesnek Velkey György János a fia és a Tisza-vezér akcióját. Interjúnk.


Amíg az érintettek a „rendszernek” dolgoztak, nem voltak jó szakemberek, miután beálltak a Tiszába, már azok – vagy mégsem? Kacsoh Dániel írása.


Az egészségfejlesztő-coaching pszichológus a lelki egészség világnapjához kapcsolódóan elmondta, már néhány egyszerű lépéssel sokat tehetünk a mentális jóllétünkért.


A Magyar Nemzet kiderítette, hogy az a cím, ami Miroslav Tokar neve mellett szerepelt, kamu. A férfi nem reagált a lap megkeresésére, LinkedIn-profilját pedig törölte.


Az is kiderült, hogy a szakképzés terén már most nagyszerű eredményeket tud felmutatni hazánk.


Porba tiporta a szakember a Tisza-adót.


Annyit kérek minden budapestitől, ne üljenek fel a Fidesz rémhírterjesztésnek, hanem ezután is nyugodtan üljenek fel a fővárosi buszokra.


A Tisza-vezér több tévéstábbal és drónokkal szállta meg a székesfehérvári kórházat.


A tanácsok között fontos szerepet kapott az egyszer használatos gumikesztyű.


Sikerült gyorsan korrigálni a hibát.


Orbán Viktor szombati bejelentése óta már több mint negyvenezren csatlakoztak a kezdeményezéshez. De ez még csak a kezdet: egyre csak gyarapszik azok száma, akik fel akarnak lépni a rombolás kultúrája ellen.


Románia földrajzi elhelyezkedése miatt évtizedek óta fontos tranzitország a nemzetközi drogkereskedelemben.


A budai új polgár lebontja a régi kis házat, kivágja a kerti fákat, majd nagy ívű építkezésbe kezd. Így tűnik el lassan egy egész városrész, és vele az én világom is.
